Kikkel beszéltem? – 111. rész: Kurt Elling (face to face - 2015. november 6. Nagykanizsa)
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
Persze ennek is volt előzménye!
Ha jól emlékszem, akkor 2015 tavaszán keresett meg két nagykanizsai jazzbarátnőm, Mikola Marika és Godinek Ibi, hogy tudnék-e szerezni nekik a novemberi fesztiváljukra egy amerikai világsztárt. Persze, hogy tudtam. Kurt Elling-et ajánlottam nekik, mert az előtte lévő napokban kaptam az énekes menedzsmentjétől egy e-mailt, mondván, hogy Kurt novemberben jön új lemeze, a „Passion World” európai turnéjára.
Rögtön beszéltem a kanizsai lányokkal, akik el voltak ájulva elsőre a szenzációs hírtől. Amikor megmondtam nekik, hogy mennyibe kerül Elling, akkor is elájultak, mert mondták, hogy nekik nincs annyi pénzük. Mondtam, nyugi, majd lealkudom. Oszt úgy is lett! A menedzsmentnek elmondtam, hogy Nagykanizsa egy vidéki kisváros nem messze a horvát határtól. És amerikai szakszóval egy „low budget” fesztivál, így az általuk kért gázsinak csak a felét tudják kifizetni. Mondták, ezt meg kell beszélniük Kurt-tel. Elling emlékezett rá, hogy 2011-ben én intéztem első magyarországi fellépését a Budapest Jazz Clubban, így belement a jóval kisebb gázsiba is! Amikor a lányok megtudták az örömhírt, majd kiugrottak a bőrükből!
Aztán megbeszéltem Kurt Elling-gel, hogy előtte fog fellépni egy szenzációs magyar énekesnő, Szőke Niki, akit bemutattam neki a Budapest Jazz Clubban évekkel azelőtt, tegye meg a kedvemért, hogy énekel egy duettet Nikivel. És elsőre belement. Amikor ezt megmondtam Nikinek, teljesen meg volt hatódva.
Természetesen elmondtam ezt Marikának és Ibinek is, akik hálálkodtak a telefonban.
Nem sokkal azután, hogy aláírtam a szerződést, megkaptam a Universal Hungary-től (Dr. Nádori Péter, you know!) a CD-t, amiről 2015. június 28-én így írt Szőke Niki:
A lemez pedig így szól:
https://www.youtube.com/watch?v=u9koA9QDGx4&list=PLWun6JENejZnE6U3QbI-mAa8CeWgNNy1E&index=2
Aztán rábeszéltem a végvári jazz amazonokat, hogy tartsanak sajtótájékoztatót Budapesten is. A BJC tulajdonosa, Bóna László barátom nagyon nagyvonalú volt, nem kért terembérleti díjat.
Sajtótájékoztató:
Mikola Mária interjú:
Amikor Kiss Zoli Hagyma megjött az amerikai zenészekkel, először Kurt Elling szállt ki a mikrobuszból. Régi ismerősként üdvözölt és megkérdezte, minden rendben van? Én mosolyogva válaszoltam, a mindennél is több. Ezen a zenekarának tagjai jót nevettek. A road manager azt mondta nekem, reméli is. Ez már előre vetítette azt, ami ezután jött.
A beálló próbán Elling dobosa kifogásolta a neki feltett dobot. A road manager-ük, pedig elég ingerült hangnemben kérte számon rajtam, hogy nem a szerződésben leírt dob szerelés van a színpadon. Nagyon türtőztetni kellett magam, hogy ne küldjem a p.csába! A nagy csatazajra felfigyelt az egyik stagehand is, és megkérdezte tőlem mi a probléma. Mondtam, hogy milyen dob kellene. Ő meg mondta, hogy ő régebben dobos volt, és pont ilyen van neki otthon. Elszaladt érte és 20 perc múlva már kezdődhetett is a soundcheck.
A koncertről pedig ezt írta újságunk nagykanizsai tudósítója, Goór Gábor:
„S némi technikai átszerelést követően máris érkezett a nap, illetve az egész rendezvény húzóneve, a hedlájner Kurt Elling. Korrekt eleganciájában és háromsoros öltönyében, a sosemhiányozhat díszzsebkendőjével a zsebében és patika tisztaságú bőrcipőjében az első sor után máris megfogalmazódott a fejemben, hogy ő a 21. század Frank Sinatra-ja. Remek, igazi hölgybizsergető mély hangfekvésű énekhanggal rendelkezik, s ezt remekül tudja technikailag is használni, s szinte bármilyen stílusban képes énekelni, s erről elég gyorsan tanúbizonyságot is tett. Egy kis Amerika, egy kis spanyolos latin világ (és milyen istenien tud francia nyelven is énekelni, bár ezt sajnos nem mutatta meg Nagykanizsán), majd némi bolondozás és kolompolás a színpadon, s máris látszott, hogy profi csapattal van dolgunk, akik egy szemrezdülésből is érzékelik a másik jelzését és hiba nélkül lereagálják. Érezhető volt szinte minden dalnál, hogy hatalmas játéklehetőségként élik meg: a dal elejét és végét mindig a forgatókönyv szerinti verzióban takra pontosan játsszák, de a közepén aztán megindul az ereszdelahajam effektus és mindenki olyan szólókat nyom le, hogy az ember egyik meglepetésből a másikba esik. Gyakorta játszottak kérdezz-feleleket is, ahol egy-egy sor erejéig válaszolgattak egymásnak és mentek át néha a dal szellemiségétől is jelentősen távolabb, persze a végére ugyanolyan tökéletesen visszatértek az eredeti témára, mintha mi se történt volna.
A Kanizsai Kulturális Központ nagytermének embertömege pedig nem győzött tapsviharozni, merthogy aki ezt nem tapsolja meg, az bizony nem is erre a világra való. Stu Mindeman mind zongorán, mind Hammond orgonán melódiázta meg füleinket, John McLean (nem a Bruce Willis féle :) ) hihetetlenül precízen és átéléssel gitározott, Clark Sommers rezignált higgadtsággal szólózgatta le a fejünket a bőgőn, Ulysess Owens Jr. pedig mindig mosolyogva, mint a csapat mókamestere pörgette fel dobszettjével mind a közönséget, mind a csapat többi tagját.
A koncertnek meglepetésvendége is lett, hiszen Kurt hallva Szőke Niki koncertjét, felkérte egy dal erejéig, hogy álljon fel mellé a színpadra, és egy duettet nyomjanak le. (Én már júniusban megkértem erre Kurt-öt, amire azt válaszolta, hogyha ennyire fontos nekem, megteszi, de ne mondjam meg Nikinek előre, ott a helyszínen hadd legyen ez mindenkinek meglepetés! Így Bobby McFerrin után Kurt Elling-gel is megénekeltettem Nikikét! – A szerk.)
Olvasván Niki oldalát megtudtam, hogy Kurt az egyik nagy példaképe, s mondhatni élete egyik legnagyobb lehetősége és élménye volt ez a duett. Akárcsak nekünk, hiszen újra bebizonyosodott: a jazz egy olyan nyelv, ami nációktól, kortól és nemtől teljesen független. Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, a levonulást követő szűnni nem akaró tapsvihar hatására Kurt egyedül érkezett vissza, s egy - a hangjának minden tudását bemutató - acapellával tért vissza.
Hiába tiltakoztunk a levonulása ellen, sajnos már nem tértek vissza a színpadra, így némi szomorúsággal, de azért életre szóló élményekkel és emlékekkel vonultunk el szépen lassan a sűrű ködbe.”
Feleségem Gabi a koncert után észrevette, hogy az egyik fülbevalója kiesett. Szép látványt nyújthattunk, amint négykézláb mászkáltunk a székek között, hátha odaesett. Mivel nem találtuk, így hátramentünk a rádiós közvetítő kocsihoz, hátha ott valaki leadta.. Sajnos nem, azóta sem került elő, pedig Mikola Marika megígérte, hogy szól a takarítónőknek, ha megtalálják, azonnal vigyék be az irodájába. Azóta is viszik… (Csak azt tudnám, hogy mihez kezdett egy fél fülbevalóval, aki megtalálta…)
A végén odajött Gabihoz és hozzám Godinek Ibi, hogy menjünk hátra, mert ott finom vacsora van. Így tettünk. Kurt addigra már nem volt Kiss Zoli hazavitte a szállodába. Zenekarának tagjai addigra már teljesen lepusztították az asztalt. Azért az előmelegítőben volt még egy adag pörkölt. Meg volt egy felbontatlan üveg kóla is. Gabinak az idegességtől elment az étvágya.
Másnap reggel épp indultunk haza, mikor az út mentén ott állt Hagyma mikrobusza az amerikai muzsikusok barátságosan integettek. A road manager valamit magyarázott Kiss Zolinak. Gabi leengedte az ablakot, így megkérdeztem Zolt, most hova viszed őket. Mondta Zágrábba. Erre az izgága pali azt mondta nekem, a dob incidenst elmondja a főnöknek, ha hazaérnek Amerikába. Én erre csak annyit „suttogtam”: Fuck you!
Aztán elindultunk Pest felé.
