Michel Petrucciani emlékest Pluto zenekarával
A jazz történetében kevésbé jártas olvasóknak elöljáróban röviden be kell mutatni Michel Petrucciani (1962-1999) francia zongoristát. Sajnos gyógyíthatatlan genetikai betegséggel született, amely törékeny csontokat és alacsony termetet okoz. A zongorázáshoz – a lábpedál használatához – speciális segédeszközt kellett használnia. 15 éves korában már Párizsban Aldo Romano-val, Kenny Clarke-kal, Clark Terry-vel játszott. Hamarosan az Egyesült Államokba utazott szakmai pályafutását beindítani. Nevéhez fűződik Charles Lloyd szaxofonos visszacsábítása a pódiumra, akit elkápráztatott játéka. (Ha valaki nem tudná, a hajdani Charles Lloyd Quartet zongoristája Keith Jarrett volt.) Lloyd zenekarával játszott amerikai turné, majd az 1982-es Montreux-i Jazz Fesztiválon adott koncert meghozta számára a világhírt. Végleg az USA-ba költözött és a legnagyobb amerikai jazz-sztárokkal játszott. 1999-ben bekövetkezett halála után is jelennek meg lemezei. Egy ízben játszott Budapesten, 1995-ben a „Tornacipős Fesztivál”-nak volt egyik résztvevője, amelyen a fellépése nem is volt meghirdetve.
Fénykép helyett a „Michel Plays Petrucciani” lemezének borítóját mellékelem. (Mellesleg erről a lemezről is játszottak a koncert folyamán.)
A zongoristáról ezeket az információkat Horváth Pluto Józseftől is hallhattuk a koncert bevezetőjében, aki elmondta még, hogy az utóbbi időben sokat tanulmányozta Petrucciani zenéjét és nagyon örül, mivel gyerekkori barátait sikerült összeszervezni ennek a koncertnek az előadására.
A zongorista Balogh Dezső nyugat-európai szállodák és bárok zongoristája, de nem idegen tőle a jazz sem.
Nagy László a magyar popszakma fontos szereplője „Gitano” Nagy Laci néven, mellesleg 2000-ben a Zoller Attila Jazz Gitár Tehetségkutató Verseny döntőse volt (ahol Pat Metheny volt a díszelnök).
Eredetileg Balázs Elemér lett volna az együttes dobosa, de közben másfelé szólították kötelezettségei.
Helyette kapcsolódott be a próbafolyamatba Rigó Gábor, aki végül dobolt a koncerten.
Az est folyamán – egy kivételével – Michel Petrucciani szerzeményei szólaltak meg, bemutatva a zongorista különböző stílusokban való jártasságát.
A „Dumb Breaks” című darabbal kezdtek, amelyben Pluto szokásától eltérően nem basszusgitáron, hanem bőgőn játszott. Zongora, gitár, bőgő, dob sorrendben mindenki kapott szóló lehetőséget, jó bemelegítés volt mind a zenészek, mind a közönség irányába.
A „Les grelots” (angolul „The Bells”) darabbal folytatták, majd következett egy calypso, az „O Nana Oye”, és végül az első rész zárásaként egy bebop stílusú szerzeménye Petrucciani-nak, a „My BeBop Tune”.
A szünet után folytatódott a bebop a „Little Peace in C for U” darabbal. Egy Petrucciani emlékkoncertről nem hiányozhat a zongorista leghíresebb szerzeménye, a „Brazilian like”. Lehet, hogy a szerzemény kvalitása, lehet, hogy az előadás, de lehet, hogy mindkettő teszi, mindenesetre szerintem az est legjobban sikerült darabját hallhattuk.
Nagy László számtalan gitárszólója közül is az ebben játszott volt a fénypont, talán itt volt a legkevesebb a közönség bódító futamokból.
Majd jött a kakukktojás, az egyetlen nem Petrucciani szerzemény az est folyamán, a híres-nevezetes „Bésame mucho”. Tény, ami tény, a francia zongorista is játszotta (megtekinthető a neten) a mexikói Consuelo Velázquez kompozícióját, de most nagyon másként hangzott el. „Szeretlek én”, ez a magyar változat címe, mivel Fekete György magyar szöveget írt a mexikói boleróhoz és ezt sok-sok magyar táncdalénekes is műsorára tűzte Cserháti Zsuzsától Gáspár Laci-ig. Most „Gitano” Nagy Laci énekelt is, nemcsak gitározott a zenekarban. Nekem ez valahogy kilógott az esti produkcióból.
Az együttes tagjainak bemutatása után következett a záró szám, a „One for Us” előadása, majd még egy búcsú bemutatás és levonultak színpadról.
Én leginkább a trió, duó és szóló felvételeit ismerem Michel Petrucciani-nak, ezek azért más megközelítésben szólalnak meg, mint az esti koncerten játszó quartet. Feltétlenül dicséret illeti Balogh Dezső zongoristát (akit eddig nem ismertem), aki stílusosan hozta Petrucciani játékát. Rigó Gábor dobos – szerencsére – meg sem próbálta felvenni a verseny a zenekart alkotó három szólistával, viszont kísérőként és néhány szólójával biztos pontja lett a zenekarnak. Horváth Pluto József és „Gitano” Nagy Laci mindig képes virtuozitásával elkápráztatni a közönséget, most is így történt, de időnként hajlamosak öncélú megoldásokra is.
Őszintén bevallom, nem gondoltam volna, hogy egy fusion basszusgitárosban merül fel egy emlékkoncert Petrucciani művészete kapcsán. Semmilyen kerek évfordulóra sem tudtam rájönni, miért pont most, de ezek lényegtelenek: Michel Petrucciani életében és ránk marad felvételeiben is olyan személyisége a jazznek, akire emlékezni kell.
