A magyar Tuck & Patti, a női Jerry Goodman és a román Roland Kirk 24 óra alatt, avagy így jártam szerda estétől csütörtök éjjelig

Szerda és csütörtök este (éjjel) három koncerten is voltam. Erről olvashatják írásomat, sok fotóval dúsítva.

Debrecen után (no jó, elismerem, ott a „mérgezett egér effektus” miatt csak belehallgattam) szerdán a BJC-ben is meghallgattam a Micheller Myrtill-Pintér Tibor duót. Majd csütörtökön az iF-ben Santa Diver-eztem volna hosszasan, ha idejében kezdődik a koncert, mert a második szám után a Ráday utcából át kellett rohannom, hogy elérjem a Múzeum utcai csatlakozást a Román-Magyar Jazzmozdonyhoz.

Bevallom őszintén, hogy a „Jazz a Márványteremben” sorozatomban (1995-2009) mindössze háromszor léptettem fel Micheller Myrtill énekesnőt. Először 1998. május 29-én. Igaz, az a jazz főiskolások diplomakoncertje volt. Érdekes, ma is előttem van, hogy az öt lányt (Behumi Dóra, Bisztricsány Bea, Micheller Myrtill, Pocai Kriszta, Váczi Eszter) és egy fiút (Pély Barna) tömörítő vokál szextettet, akik egy Zap Mama nótát énekeltek, egyszál kongás (Perger Guszti) kísérte. És másodszor szintén a Jazzfőiskola diploma koncertjén, 1999. május 28-án. Myrtill abban az évben volt végzős. Az est első részében előbb a főiskola big bandjével énekelt, majd „A végzősök bálja” részben a Micheller Myrtill és barátai (Csányi István – altszaxofon, Lovász Csaba – tenorszaxofon, Skerlecz Gábor – harsona, Kosz Szilveszter – zongora, Pély Barnabás – gitár, Simon László – basszugitár, Madai Zsolt – dob) „fedőnevű” csapat élén tündökölt. Ami számomra egyáltalán nem volt meglepetés, mert akkoriban már a Bergendy Szalonzenekar „lányhármasának” egyik tagjaként hatalmas színpadi rutinnal rendelkezett. Aztán hosszú szünet után 2005. április 1-én már saját jogán. (És egyáltalán nem áprilisi tréfának szánva…) Akkori együttese (Révész Richárd – zongora, Nagy Péter – bőgő, Kovás Zsolt – dob) a Myrtill Jazz volt. Lehet, hogy azt is „szégyellnem” kellene (?), hogy mindössze négy Myrtill CD-m van csak (I Just Found About Love – 2004, Same as You – 2006, Save the Last Dane for Me – 2008, Rendez-vous/Randevú – 2009).

Szóval, szerda este beállítottam a Budapest Jazz Clubba, s egyből a „back stage”-re tartottam. Szembe jött a duó gitáros tagja és nagy örömmel mondta: „Köszönjük, hogy eljött”, majd benyitottam az „öltözőbe”, ahol Myrtill ült és látványomtól megdöbbentve csak ennyit tudott rebegni: „Robi, Te itt?”. De szokás szerint két puszival köszöntöttük egymást.

Aztán jött a koncert (totál teltház volt, bravó Myrtill!), amelynek műsorán nem csak közismert standard-ek, hanem r&b dalok, sőt, régi nagy slágerek feldolgozásai is szerepeltek. És a repertoár a közönségnek nagyon tetszett. Lássuk be, ez sem utolsó szempont egy művész életében…

Myrtill vérprofi, a rajongóit (no jó, a teljes közönséget) az „ujjai köré csavarta”. Pintér Tibor egyre jobban gitározik (most épp nagyon jól), sőt, „showmenship”-ből is jelese vizsgázott. Nálam „he absolutely stoled the show”.

Aztán másnap már negyed nyolcra odaértem az iF-be, hisz a Santa Diver koncert fél nyolcra volt hirdetve. (Ha valaki nem tudná, ennek a meghatározhatatlanul eklektikus, néha jazz-rock hangulatú zenét játszó triónak vezetője, az a Kézdy Luca -1980. november 9., Győr -, aki 2006-ban a Bartók Rádió által megrendezett Radics Gábor Jazz Hegedű Tehetségkutató egyetlen lány döntőse volt. Igaz, végül ő nyerte a Közönség-díjat. Időközben férjhez ment együttese basszusgitárosához, Szesztay Dávidhoz -1978-, és házasságukból két kislány született.)

Meglepődtem, mert bent a teremben nem ült senki. A dobos Halmos András (1974) alias Rafi épp a dobszerelését állította össze „road”-ja segítségével, közben egy nemrégiben Budapestre telepedett fiatal angol szaxofonossal csevegett. Hoffman György alias Hofi a bolt tulajdonosa nem akart hinni a szemének, amikor meglátott. Mondtam neki, ne nagyon örüljön, mert fél kilenc körül át kell mennem a Budapest Jazz Clubba. Fél nyolc körül befutott Luca és Dávid. Luca nagyon örült nekem, két puszival köszöntött. Mobiljából elővarázsolta két nagyon aranyos kislánya képét, majd elnézést kért, hogy megvárakoztatott, de késett a bébiszitter. Háromnegyed nyolcra már meg is volt a „soundcheck”, de csak fél kilenckor kezdtek, mert várták a közönséget. Kezdésre már heten voltunk az iF-ben, de amikor háromnegyed kilenckor –a második szám közben- el kellett indulnom, hogy átérjek a Rádayból a Múzeum utcába, addigra már 12 voltunk. Luca vonóval is nagyon jól játszott (nekem Jerry Goodman-t idézte a Mahavishnu Orchestra korai korszakából…), de ketyeréi segítségével az első számban egy olyan „gitárszólót” pengetett, amit aga John McLaughlin is megírigyelhetett volna.

Kilenc előtt pár perccel estem e a Budapest Jazz Clubba, ahol már nagyon izgatottan várt Bartha Csaba, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettese. Nagyon kedves volt tőle, jól esett, de akkor még nem tudtam, hogy „merénylet készül ellenem”. Odaültem régi barátaim, Csányi Attila, Deseő Csaba, Csécsi Attila és Tóth Tihamér asztalához és izgatottan vártam, hogy a Román-Magyar Jazzmozdony első alkalommal bepöfögjön a BJC színpadára. Annál is inkább, mert az est sztárvendégét, Nicolas Simion (1959) Németországban élő erdélyi szaxofonost én már 2001-ben felléptettem a Bartók Rádió „Klasszikus és jazz” című sorozatában. Igaz, akkor a zongorista Kőrössy Jancsi volt a sztár.

A koncert előtt Bartha Csaba és Brandusa asszony, a Román Kulturális Intézet igazgatója, felhívta azokat az embereket, akik az elmúlt közel három évben sokat tettek a Román-Magyar Jazzmozdonyért.

Először Gyárfás „Gyafi” István gitáros, a sorozat művészeti igazgatója kapott egy három kocsiból álló „Locomotiva Jazz”-t. Ez rendben van.

Aztán Márkus Tibort, a Magyar Jazz Szövetség elnökét jutalmazták. Még ez is.

De aztán engem hívtak fel. Óriási tapsvihar, ahogy mentem a színpad felé. A lépcső alján a közönség felé fordultam és leintettem őket: „Elég volt a személyi kultuszból!”. Ezen jót kacagtak, majd még jobban tapsoltak. Fent megkérdeztem Csabát: „Ezt én miért kapom?”. Ő azt mondta, hogy nagyon sokat tettem értük kezdettől fogva (Bartók rádiós riportok, rábeszéltem Bóna Lacit, hogy fogadja be őket a BJC-be, Zsámbék Jazz Open 2011 koncert és főleg a www.jazzma.hu riportjai). Vegyem úgy, hogy a magyar jazznapilap kapja az elismerést. Tehát hölgyeim és uraim, innentől kezdve a JazzMa.hu Locomotiva Jazz-díjas.

A koncert –háromnegyed tizenegytől tizenegyig tartott a szünet-, amely éjjel fél egykor ért véget, nekem nagyon tetszett. Elfelejtettem mondani, szerda után csütörtökön is totál teltház volt, vagyis mintegy százötven ember zsúfolódott össze. Igaz, „félidőben” sokan hazamentek, de a késői óra ellenére is maradt vagy hatvan jazz-zel mérgezett rajongó. Erről a koncertről azért nem írok hosszabban, mert pénteken ezt már megtette lapunk főszerkesztő-helyettese, Csányi Attila. Viszont ott ült asztalunknál munkatársunk, Csécsi Attila is, kinek számtalan fotójából néhányat alább közlünk.