JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. március 28.
Lloyd, Charles: 82020. március 28.
Shri: The Letter2020. március 26.
Poor, Ted: You Already Know2020. március 24.
MARADJ OTTHON!2020. március 22.
Monder, Ben: Day After Day2020. március 22.
Cegléd, Szabadság tér 5.2020. március 17.
A HOLD FÉNYÉBEN2020. március 05.
Ferenc Nemeth is calling2020. március 02.
Ray Brown (1926-2002)2020. március 02.
HÁROM KÉRDÉS - Nagy Emma2020. február 21.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS2020. február 19.
Az év fiatal jazz-zenésze V.2019. szeptember 14.

Hírek

Egy másik Nigel és másik Hitchcock, azaz Nigel Hitchcock brit altszaxofonos fergeteges koncertje a Budapest Jazz Clubban 2012. február 17-én Szöveg: Márton Attila Fotók: Sánta István Csaba és Csécsi Attila

Joshua Redman világrengető koncertje után mindössze 48 órával egy újabb szenzációs „jelenés” szem- és fültanúi voltak azok, akik a Harmónia Jazzműhely szokásos péntek esti rendezvényére váltottak jegyet. Ezúttal egy meglepően eredeti brit altszaxofonos játszott magyar ritmusszekció kíséretével.

hitchcock.jpg


A címben szereplő „másik” jelzővel arra céloztam, hogy a Nigel keresztnevet a hazai jazzbarát a február 28-án nálunk koncertező Nigel Kennedy hegedűs révén ismerheti, míg a családnév hallatán mindenkinek a világhírű rendező, a thriller „feltalálója” Alfred Hitchcock „ugrik be”. Ez persze merő véletlen, legfeljebb arra jó a magamfajta rossz névmemóriával bíró öreg jazzrókák számára, hogy könnyebb legyen felidézni a kitűnő jazz zenész nevét, pedig ő aztán „saját jogon” is megérdemli, hogy emlékezzünk rá – ezt a tegnap este fényesen igazolta.

A Harmónia Jazzműhely koncertjei a BJC-ben a klub legsikerültebb rendezvényei közé tartoznak. Ebben bizonyára az is közrejátszik, hogy a péntek este eleve előnyös a másnapi munkaszünet okán, mindenki nagy kedvvel „engedi ki a gőzt” a heti robot után. De igazságtalanság lenne elvitatni a szervező-duó – Pallai Péter és Kerekes György – érdemeit (akik szintén az én ajánlásommal jutottak be a budapesti Jazz Paradicsomba, miután a Nyitott Műhelyből lángpallossal kiűzték őket – a szerk.). A hazai élvonal krémjét szokták péntekenként felléptetni, valamint Péter kitűnő britföldi kapcsolatai révén viszonylag sűrűn találkozhattunk (és reméljük, hogy ez a jövőben is így marad) általa meghívott angol zenészekkel és énekesekkel.


hitchcock1.jpg


A műfaj nemzetközivé válásával egyre nehezebb követni a különböző országok jazz eseményeit, művészeik felbukkanását. Csak egy példa: mikor tudnánk mi bármit is a szomszédos Románia jazzéletéről, ha nem létezne a Jazzmozdony? Valljuk be, hogy a brit jazzről sincs túl sok információnk, mivel még mindig egy kicsit az amerikai jazz bűvöletében leledzünk (azért a szerda esti koncertre gondolva nem teljesen indokolatlanul). Aztán itt van a hál’isten egyre terebélyesebb hazai jazz szkéne, szóval csak a műfaj up-to-date követéséhez kevés a napi 24 óra.

Száz szónak is egy a vége, akik még bírták cérnával (pl. Csécsi Attila barátom, aki tegnap már a harmadik egymást követő éjjelen jóval éjfél után ért haza a BJC-ből), azoknak ismét egy nagy élményben volt részük. Pedig nem könnyen jönnek össze a dolgok mostanában (Malév csőd stb.). A Redman trió kalandos útjáról Koppenhágából Budapestre főszerkesztőnk számolt be, Nigel gépe pedig két órát késett és kb. negyedórával a kezdés előtt érkezett a klubba.


pallai-harmonia-jazzmuhely-peter.JPG


Mint Pallai Péter az est felkonferálásában megjegyezte a jazz történetében először fordult elő, hogy a résztvevő zenészek e-mail segítségével próbáltak. Eredetileg Cseke Gábor triója kísérte volna a külhoni muzsikust, de – nem tudni miért – neki más elfoglaltsága támadt. Szerencsére ez nem az utolsó pillanatban adódott, így már napokkal előbb tudtuk, hogy Sárik Péter helyettesíti, de a trió másik két tagja marad, tehát Oláh Péter bőgőzik és Jeszenszky Gyuri dobol.

Szóval minden gyűrődés dacára szédületes koncertnek lehettünk tanúi. A brit zenész is – Redman-hez hasonlóan – szellemesen, kedvesen konferált, csevegett a közönséggel, amolyan klubhangulatot teremtve. Nem tudom, hazai nagyjaink miért nem tudják ezt elsajátítani, ha már művészetükben egyáltalán nem maradnak el a nemzetközi színvonaltól? (Úgy látszik, az angolszász világban még tudnak arról, hogy a nézőtéren is emberi lények ülnek.)


nigel-hitchcock-bjc.JPG


Távol álljon tőlem, hogy aszerint ítéljem meg egy zenésznek a jazz világában betöltött rangját, hogy mennyire található meg a műfaj irodalmában, de a rend kedvéért elmondom, hogy Nigel (Glen) Hitchcock benne van a háromkötetes Grove jazzlexikonban. 1971-ben született az angliai Rustington-ban. 8 éves korától játszik altszaxofonon, 11 évesen pedig már különböző vidéki big bandekben szerepelt! 16 évesen ment Londonba, ami jazz szempontból olyan szerepet játszik a szigetországban, mint New York az USA-ban. Itt session zenészként sokféle muzsikát játszott, de számos élvonalbeli jazz együttesben is sideman volt. Koncertezett és lemezeket is készített pl. Clark Tracey-vel (Full Speed Highways), vagy Laurence Cottle-lel (LiVe!). Saját néven leghíresebb lemeze a „The Snake Ranch Sessions”. Jóllehet ő altszaxofonos, mégis legnagyobb hatással pályája kezdetétől egy néhai nagy tenoros, Michael Brecker volt művészetére.

Érdekes, hogy soundja kicsit érdes, még a balladákban is, de éppen ez teszi különlegessé. Hihetetlen drive dolgozik benne, a fantasztikusan gyors tempóban eljátszott első standard – a „The Song Is You” – nemcsak a közönséget, de a zenésztársakat is meglepte. Ennek ellenére remekül állták a sarat, hiszen nem először voltak ilyen bevetésen.


jeszenszky-gyuri-bjc.JPG


olah-peter-bjc.JPG


Jeszenszky Gyuri és Oláh Péter is minden stílusirányzatban otthon vannak, nem is beszélve Sárik Petiről, aki igazán sokoldalúságáról híres. Egyébként az első részben közismert standardek hangzottak el, nyilvánvalóan megkönnyítve a próba nélküli játékot, ami igazán az összeszokottság érzetét keltette. Ismét bebizonyosodott, hogy akik perfekt szinten beszélik a jazz nyelvezetét, azok „szót értenek” egymással bármilyen szituációban is. Az elhangzott örökzöldek sorrendben a „Billie’s Bounce”, a „Body and Soul”, az „I Mean You” és a „Cherokee” voltak. Péter vehemens játékát számos alkalommal megcsodálhattuk, én ugyan jobban szeretem a hagyományos akusztikus zongorát, az ő ketyeréjén viszont Fender zongorahangtól kezdve mindenféle sound kikeverhető. Dicséretére legyen mondva, hogy az egész produkcióhoz illően csaknem kizárólag az akusztikus zongorahangzást használta. Szóval nagy derby volt, a nem túl számos, de annál lelkesebb közönség nagy örömére. A szünet túl hosszúra sikeredett, feltehetőleg a második félidő már bonyolultabb feladatát megbeszélendő (hiszen itt már pl. egy Hitchcock szerzemény is terítékre került). Valóban a vendégművésznek Thelonious Monk tiszteletére írott „Monkfishing” című kompozíciója mellett hallhattuk az újabb idők egyik kedvenc standard-jét a „Song for Bilbao”-t, majd egy szépen kidolgozott „Round Midnight” után egy másik csodaszép standard került sorra: az „A Weaver of Dreams” és végül a „What Is This Thing Called Love” zárta a remek estét.


angol-magyar-bjc.JPG


Várjuk a további ismerkedési lehetőséget a brit jazz nagyjaival!

Vissza a hírekhez