JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2025. augusztus 01.
Rejtvény – 2025 augusztus2025. augusztus 01.
Pinera, Diego: Evidence2025. július 29.

Hírek

Márkus Tibor Tanár úr jazzelméleti könyve

Márkus Tibit 1995. április 3-án léptettem fel először A jazz a Márványteremben sorozatomban önálló formációjával, az Equinox-szal, amelyben Héder Imre tenorszaxofonozott, Benkő Róbert bőgőzött és Jeszenszky „Jeszi Gyuri” György dobolt. Akkor már a „Postás” (Erkel Ferenc Zeneiskola) tanára volt. Viszont meg sem fordult a fejemben, hogy később ő lesz a Magyar Jazz Szövetség elnöke, és ebben a minőségében ő fogja nekem átadni az első Pernye András-díjat… Most viszont tanárként brillírozik, hisz a napokban megjelent „A jazz elmélete I.” című szakkönyve. Az alábbiakban látható a könyv fedőlapja, valamint olvasható a hátsó borító szövege.

cimlap.jpg


„20 éves tanári, előadói és a zenetudomány különböző területein végzett kutatói tapasztalatom adta az indíttatást, hogy mindenki számára elérhető jazzelmélet könyvet írjak. Munkámat nemcsak jazz zenészeknek, hanem minden, zenével foglalkozó embernek ajánlom. A lehető legtöbb jazzelméleti területet érintő könyv második kötetét CD melléklet fogja majd kiegészíteni, hogy az ismertetett példák részletei hallható formában is hozzáférhetőek legyenek.”

Márkus Tibor (1956) pályája céljául tűzte ki a jazzkultúra minél szélesebb körű terjesztését mind elméleti, mind pedig gyakorlati szinten.

A Liszt Fe­renc Ze­ne­művé­sze­ti Egye­tem Jazz Tan­szék­ének ad­junk­tu­sa, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zon­go­ra, jazz-el­mé­let és jazz­tör­té­net ta­ná­ra, a Ma­gyar Jazz Szö­vet­ség el­nö­ke. 2003 óta a Lamantin Imp­ro­vi­zá­ci­ós Tá­bor mű­vé­sze­ti ve­ze­tő­je. Zenekarával, az Equinox Quartettel négy al­bu­mot ké­szí­tett, ezen kívül két szerzői CD-je és egy DVD-je jelent meg. Kom­po­nált zenét do­ku­men­tum­film­hez és pó­di­um előadá­sok­hoz, ill. gyak­ran pub­li­kál elem­zé­se­ket és le­mez­kri­ti­ká­kat szak­lap­ok­ban is. 2010-ben művészi, közéleti és pedagógiai tevékenységéért a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt állami kitüntetésben, 2011-ben pedig Artisjus díjban részesült.



Vissza a hírekhez