Jazzvokál a kupola alatt, azaz a Kozma Orsi Quartet koncertje Budán, a MOM Kulturális Központban 2012. november 8-án
A Kozma Orsi Quartet nagysikerű koncertet adott a jazz szempontból „világvégének” számító budai oldalon. Ez azért is nagy örömömre szolgált, mert augusztus 2-án bokros teendőim miatt kihagytam az idén mindössze kétnapos Sambosi minifesztivál második koncertjét a Törley pincészet árkádos udvarán, azaz az ő fellépésüket. Utoljára jó két éve Orsi második – Embrace című – lemezalbumának bemutató koncertjén láttam-hallottam őket a Columbus hajón. Jó volt ismét találkozni velük a kellemes környezetet biztosító MoM Kulturális Központ kupolatermében tegnap este, ahol teltház előtt szerepeltek.
A közönség elég nehezen gyülekezett, én már szokásom szerint aggódtam azon, hogy úgymond milyen ciki, ha foghíjas nézőtér fogad egy ilyen márkás együttest.. Sajnos, ez állandó probléma jazz rendezvények esetében, erről már többször írtam e hasábokon is. Szinte jobb a helyzet vidéken, hiszen egy kisebb-nagyobb magyar város (és ugyanez vonatkozik a határon túli magyarlakta területekre is) közönségének körében eseményszámba megy egy-egy kulturális rendezvény, azaz mindenki értesül róla és igyekszik el is menni. A 2 milliós fővárosban viszont az un. „fizetőképes kereslet”-hez viszonyítva sokféle kínálat létezik, és a hír sem jut el mindenkihez. No, de – száz szónak is egy a vége – kellemes estét, nagy élményt kapott a „nagyérdemű” – és ez a lényeg. (Mindenesetre a várakozás perceiben nekem sikerült véletlenül megismerkedni Cseke Gabi papájával, aki maga is zenész és Norvégiában él. Sok érdekes dologról beszélgettünk, persze felidézve a 60-as-70-es évek hazai jazzéletét is, s mivel ő Pécsről származik, így nem csak Pest került szóba.)
A repertoár jó értelemben volt eklektikus, a jazzes dalirodalom egész területéről kaptunk ízelítőt, hiszen az együttes két tagjának szerzeményei mellett volt amerikai standard, Sting nóta és LGT sláger is. Ami a saját szerzeményeket illeti, a már lemezre játszott és állandóan repertoáron tartott dalok mellett két vadonatúj kompozíciót is hallhattunk, sőt Orsi azt is elárulta, hogy nemsokára elindulnak a harmadik CD munkálatai is.
Az est a második korongjuk (Embrace – Ölelés) négy számával indult, sorrendben Leftover (Cseke-Hárs), Az eső és én (Somló-Adamis), Holnap (Szakos Krisztián) és a címadó Embrace (Hárs Viktor). Ötödikként egy olyan dal „ősbemutatója” következett, amely nemcsak hogy nem került még lemezre, de talán még nem is játszották közönség előtt. A szokásos szerzőpáros „On My Own” című dalát (azaz Cseke Gábor zenéjét és Hárs Viktor angol szövegét). Ezt követte a „Say the Words” c. remek világsláger, alighanem ez is mostanában került fel repertoárjukra, mert Orsi elmondta, hogy ezen a nyáron sok Matt Bianco számot hallgatott és ez az, amit nagyon megszeretett. Mit mondjak, jó választás! Ezután az első CD-jük címadó dala (Hárs Viktor zenéjével és szövegével) a „Hide and Seek” hangzott el, majd a közeledő karácsonyra való tekintettel Cseke Gabi bossa ritmusú „Christmas” nótáját is eljátszották. Hogy Viktor milyen tehetséges mind a zeneszerzés, mind pedig a versírás területén, arra ismét bizonyítékot szolgáltatott a következő „Seems Like…” című vadonatúj dallal. Szakos Krisztiánnak a „Holnap” mellett nekem legkedvesebb másik nótája a „Csillagfény” hangzott el tizedikként, majd a Nagy Amerikai Daloskönyv egyik még el nem koptatott, nálunk kevésbé ismert standardje a „Love Dance” aratott zajos sikert, amit több nagy díva (Sarah Vaughan, Dinah Washington és Diana Reeves) is énekelt. Végül a Stingtől kölcsönzött vérpezsdítő „If You Need Somebody to Set Them Free” zárta a koncertet, amelyben a refrén éneklésébe a közönség is beszállt – Orsi kedves felszólítására. Az egész produkció szünet nélkül ment, amit csak dicsérni tudok, mert a hazai véget nem érően hosszú szünetek mindig megtörik a zenei folyamatot, és a közönség „újrahangolása” sokszor újabb negyedórát vesz igénybe.
Orsi kiváló, rutinos, de vonzóan természetes előadóművész. Remekül tud hangulatot teremteni, kommunikálni a közönséggel. Nagyon jó a színpadi mozgása, korábbi visszafogottságát levetkőzve, ha kell szenvedélyesen, mély átéléssel, vagy fergeteges, „dögös” előadással ragadja magával a hallgatóságát. Nagyon tetszett a csibészesen „vagány” öltözéke is: farmer és csizma, sima frizura, semmi flinc-flanc, „szőke nős” lokni stb. Minden stílusirányzatban otthon van, nem hiába dolgozott már sokféle területen. Nagyon egyedi jelenség a hazai jazzszínpadon lévő énekesnő-dömpingben mind az előadásmódját, mind pedig a repertoárját illetően.
Kísérői mindannyian a hazai jazzelit jeles képviselői. Cseke Gáborról már jómagam is eleget áradoztam, briliáns szólói most is annyira lenyűgöztek (pedig igazi zongora nem állt rendelkezésére, csak a könnyen szállítható saját „zsebzongoráját és Yamaha ketyeréjét” használta), hogy elhallgattam volna akármeddig, ami persze lehetetlen kísérőként. Bámulatosan alkalmazkodó, remek kísérő (miközben „saját jogon” is kiváló zongoraművész), szinte nincs olyan énekesnő, akit nem kísért az évek során. Hárs Viktor basszusgitár és olykor baritongitár játéka ezen hangszerek magasiskolája. Néhány csodás szólóval is gazdagította az élményt. Zeneszerzői és szövegírói munkásságáról már szóltam. Pusztai Csaba kiváló hangszerén. Sajnos, a dolog természetéből (tudniillik a dalok természetéből) adódóan kicsit túl hangos volt, amit az énekesnő alig tudott ellensúlyozni. A balladák esetében a seprőzés enyhített a dolgon. Nagyobb terem, illetve arányosabb erősítés esetén persze ez kevésbé lett volna probléma…
Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki tegnap este ezt a koncertet választotta, elégedetten, egy nagy zenei élmény emlékével ment haza. Köszönjük a művészeknek és a rendezőknek, mindenekelőtt Bosinak, azaz Bosnyák Ilonának a kellemes estét és várjuk a folytatást, a koncerteket és az új lemezt!
