Az Ephemere szenvedélyes koncertje a Budapest Jazz Clubban
Az Ephemere színes repertoire-jában saját kompozíciók mellett standerdek és francia chansonok is találhatók. Feldolgozásaikat átitatták a karakterességükkel, tudásukkal, meglepetéseikkel, így sajáttá vált minden elhangzott dal. Rendkívül különleges a felállás, akár az együttes zenei megoldásai. A zenekar neve tiszavirágot jelent, a most fontosságáról és újjászületésről mesél. A jelent szólítja meg, felhívja a figyelmet a tünékenységre.
Caussanel Izabella – ének
Orbay Lilla – ének
Sebestyén Patrik – trombita, szárnykürt
Horváth Áron – cimbalom
Bitó János – harmonika
Gyányi Tamás – bőgő
Égen-földön járó cimbalom improvizáció volt a koncert nyitánya a Budapest Jazz Clubban május 5-én.
Horváth Áron számtalan terjedelmes, gazdag, színes futammal, trillával, hangzattal nyűgözte le a hálás közönséget. Belépett a csodálatos énekduó egymással tercelve. A koncert minden percében harmóniában volt a két különböző fényű hangszín. Fő- és háttérének helyett egyenrangú társként volt jelen Orbay Lilla és Caussanel Izabella. Legtöbbször közösen énekeltek, máskor egymásnak adogatták a dallamokat.
Az első dal meghitt trió formációban hangzott el. Az „Addig megyek” című műtől kezdve minden dalban felcsendült az egész zenekar fényesen, ragyogva. Az „Eső” mély érzelmű ének-cimbalom improvizációval kezdődött. Álmodozva hullámoztak a tercek E G Fisz A hangok közt. Egy kanyarral lendületes, ritmikusan triolázó részhez tért a zenekar, majd felszabadító refrénhez.
Horváth Áron cimbalom improvizációi rendkívüliek voltak. Minden újítás és hagyomány benne él. Horváth Áron határtalan virtuozitással játszott. Üveghangokból is sűrű dallamot formált. A kereten is dobolt, a húrlábakon túli kísérteties hangzású húrokat is megszólaltatta. Zseniális hangáradatok szabadultak fel.
Az „Addig megyek” pontozott ritmusaihoz rengeteg játékosságot adtak. Váratlanul elcsendesedett a dal: az énekszólamok hümmögő hangszerekké váltak.
Gyányi Tamás bőgő improvizációjából változatos pengetés móddal áradtak az ötletek.
Orbay Lilla ének improvizációja különleges fordulatokban gazdag, mélyen szántó volt. Hangja energikusan, érzelmesen magasságokba emelkedett. Euforikus ismétlésekkel fokozta az intenzív dallamait.
Caussanel Izabella vokális improvizációja halk, rejtélyes hangokkal kezdődött. Ezalatt a bőgőn, majd harmonikán, cimbalmon dűvő ritmusban zenéltek. Fokozatosan a koncert egyik legenergikusabb, legszenvedélyesebb csúcspontjait énekelte meg.
Sebestyén Patrik trombita improvizációja fantasztikus, lírai, karakteres, áriához hasonló. Birtokolja a szinte lehetetlen körlégzés technikát. Hangszerén síró, érzékeny irányváltásokat, finom trillát, merengő, kitartott hangokat fújt.
Bitó János harmonika improvizációjában virtuóz, játékosan forgó hangzatokat keltett életre.
Petőfitől a „Szeretném itt hagyni” vers érzéseit hűen tükrözték a hangszereléssel, előadásmóddal. Halvány hangok merengtek a szavak értelmeibe. A zenekar kevés hanggal elhagyatottságot zenésített. Kinyílt a dal egy kánonnak köszönhetően. Ezután minden szólam dúsabbá vált a vers zárlatához vezetve.
Még sok ilyen fantasztikus, felejthetetlen Ephemere koncertet kívánok a Közönségnek!
