Józsa Trió koncert, és gondolatok a Rozé, Rizling és Jazz napok zárónapjáról
Veszprém városa amióta az eszemet tudom, szerencsére nem szűkölködik – színvonalas – zenei programokban, fesztiválokban. Az utóbbi 12 évben a nyári események közül zeneiségét tekintve kiemelkedett a VeszprémFest, amely sikerességének köszönhetően szinte minden évben tovább tudott fejlődni. Mészáros Zoltán és csapata újabb és újabb ötleteket valósíthatott meg, ezáltal sorozatosan kiváló fellépők, új helyszínek jelentek meg a programkínálatban. Az „elit-fesztivál” mellé létrehozott, ingyenes, szélesebb látogatói körnek elérhető kísérőrendezvény, a Rozé, Rizling és Jazz napok minden évben sokat tesz hozzá a fesztivál nyújtotta élményhez. Nem volt ez másképp idén sem…
Sajnos, nem tudtam az egész rendezvényen részt venni, de azért így is bőven hallottam kiváló muzsikát az Óváros téren, ahol napról napra a magyar jazz és a könnyűzene krémje lépett fel, illetve több különböző, fiatal zenészekből álló formáció is megmutathatta magát (pl. a Snétberger Központ tanítványai is, akik szintén Mészáros Zoli és a remek tanárok „kezei alatt” tanulhattak Felsőörsön). A Józsa trió tagjai ugyan nem a Központból jöttek, de veszprémi fiatal tehetségekről lévén szó, ott volt a helyük a színpadon. A vasárnapi program az ő fellépésükkel kezdődött, és szó, ami szó, remekül nyitották meg a fesztivál lezárását.
A Józsa trió 2012-ben alakult, akkor billentyű-basszusgitár-dob felállással, azóta többször is átszerveződött, a mostani felállásban csak nemrégiben kezdtek el együtt zenélni, ez a fellépés az egyik első koncertjük volt ebben a formában. Stílusukban a fúziós jazz és a jazz-rock egészen egyedi egyveleget alkot, irányzatukat saját maguk is elég szélesen határozzák meg, Kalteneckertől elkezdve Scofield-en és Pat Metheny-n keresztül egészen Avishai Cohen-ig nagyon sok követendő példát tartanak szemük előtt. A zenéjük nagyon sok forrásból táplálkozik, eklektikussága mellett nagyon sok sajátossága van, és mindezekkel együtt nagyon egységes képet fest.
Mivel személyesen is ismerem a zenekart, szerencsém volt majdnem a kezdetek óta figyelni a fejlődésüket. Már akkor felkaptam a fejemet, amikor végzős gimnazistákként a Lovassy „színeiben” (ahova én is jártam, 3 évvel felettük) 2012-ben a Helikoni Ünnepségeken (ez egy kétévente megrendezett, művészeti verseny középiskolásoknak) arany fokozatot kaptak. Majd 2 évvel ezelőtt a Fiatal veszprémi tehetségek gálaműsorán nyújtott kiemelkedő teljesítményükért „jutalmul” kapták meg először a lehetőséget, hogy akkor is fellépjenek a Rozé, Rizling és Jazz napokon. Az akkori koncert, és az akkori zenekar is nagyon tetszett, de a mostani talán még jobban, és én határozottan érzem, látom és hallom a fejlődést a játékukon. Az átalakulással, Cseh Péter gitáros bevonásával véleményem szerint határozottan jó irányba indult a zenekar. A trió „motorja” és fő zeneszerzője továbbra is Józsa Tamás billentyűs, de mint mindenkinek, neki is jól jön egy szárnysegéd, így aztán ezen a vasárnapi koncerteken Cseh Péter szerzeményeiből is hallhatott néhányat a nagyérdemű. A kezdeti időszakhoz viszonyítva a zenekar sokkal kiforrottabb, érettebb lett, ami leginkább a kompozíciókon érződik. Ami nekem határozottan tetszik, és egy kicsit elüt néhány más, fiatalokból álló zenekartól, hogy itt nem elsősorban az improvizáció és a hangszeres szólók adják a zene szépségét (persze ez is ugyanúgy megvan, sőt!), hanem az apró részletekig kidolgozott szerzemények is, amihez persze idő kell, hogy beérjenek, de én most úgy éreztem, hogy nagyon jól haladnak efelé.
A tagok külön-külön is remekeltek a színpadon, Józsa Tamás fiatal kora ellenére nagy érettséggel és zenei intelligenciával nyúl a billentyűkhöz, bár alapvetően visszafogottnak tűnt, de azért amikor arra került a sor, nem csak a jól kidolgozott akkordmeneteket játszotta, hanem egy-két szép szólót is előhúzott a tarsolyából. A fúziós és a jazz-rock ötvözetéhez méltóan az orgona hangszín fontos szerepet kapott, de a klasszikus zongora is nagyon szépen szólt – néha még enyhe Chopin-beütést is véltem felfedezni, de ezt lehet, hogy csak az én fülem gondolta így. Külön pikantériája volt a koncertnek, hogy basszusgitáros híján ő játszotta azt a szólamot is, persze ez nem sok gondot okozott neki, egyben az egész nagyon jól szólt kívülről.
Cseh Péter gitáros, aki a zenekar legújabb tagja, nem tűnt úgy, mint akinek nehézségei akadnának a beilleszkedéssel. Mint már említettem, a vérfrissítés szerintem jót tett a zenekarnak, és mivel a szerzemények egy része tényleg nem elsősorban a hangszeres szólókra épült, ezzel a húzással egy szólóhangszer mégiscsak belekerült ezekbe a dalokba is, ami mindenképpen feldobta az összképet. Ő is alkalomhoz illően remekül variálta a finomabb, lágyabb nyújtásokat a szép szólókkal és a dinamikusabb riffekkel. Szólóhangszer ide vagy oda, nem akart túl sok lenni, nem próbálta lejátszani a színpadról zenésztársait, egyszerűen mindent odatett, amit kellett, és akkor, amikor kellett. Azt viszont remekül csinálta. Ehhez viszont tényleg sok munka kell, hogy erre ráérezzenek a zenészek egymás között, de ez végül mindig meghozza gyümölcsét.
Chován Gábor a doboknál szintén nagyon jól játszott, nem csak alapvető kíséreteket cifrázott meg néhány technikás megoldással, de remekül működött együtt zenésztársaival az átvezetéseknél, kiállásoknál is, gyakran igencsak bonyolult ritmusképleteket is könnyedén hozva. Itt a játéka mellett a hangosítást is kiemelném, én nem szoktam szeretni, ha egy koncerten nagyon hangos a dob, főleg amikor a szólóhangszerek kísérete a fő feladata. Itt ezzel semmi probléma nem volt, Gábor kitűnően bánt a dinamikával, nagyon finoman ütötte a bőröket, amikor kellett, ugyanakkor rendesen megcsapkodta őket, amikor ő került előtérbe a dobszólókkal.
A Józsa trió – mint a koncert utáni beszélgetésből megtudtam – hosszú távra tervez, ősztől szeretnének egyre többet koncertezni, valamint idén tavasszal felvételeket készítettek néhány szerzeményről, amelynek a kész anyaga várhatóan nyár végén lesz elérhető. Én innen is kívánom a legjobbakat, és további sok sikert és kitartást, őszintén úgy gondolom, hogy nagyon jó úton járnak a fiúk. Szerencsére fiatalok, és jó pár szép év vár még rájuk, hogy tovább csiszolgassák és tökéletesítsék a játékukat. Remélem lesz lehetőségük Budapesten is többet koncertezni, hiszen azért ott mégiscsak szélesebb a befogadó réteg, és több emberhez juthat el a zenéjük.
A zenekar példája jól mutatja, hogy a Zeneakadémia, és a hozzá hasonló neves intézmények – bár presztízsben, oktatási színvonalban nyilván elsőrangúak az országban – mégsem kizárólagos forrásai a tehetséges, fiatal zenészeknek. Az ilyen formációk miatt (is) érdemes nyitott szemmel és füllel járni az országot, vagy éppen eljönni Veszprémbe a nyárnak ebben az időszakában. Sajnos, egy évet várnunk kell az ismétlésre, de biztosan maradandó emlék lesz akkor is. Köszönjük a sok szép élményt a VeszprémFestnek, az összes kísérőrendezvénynek, Mészáros Zoltánéknak a kitűnő szervezést, és a magam nevében a Jazzma.hu-nak, hogy bennfentesként is részt vehettem rajtuk. Viszlát jövőre!
