Brek 70 - Születésnapi interjú Berki Tamással
Lassan 50 éve ismerem Berki Tamást. Történt ugyanis 1966. november 6-án, hogy a Kölcsey Gimnázium (amelynek akkoriban diákja voltam) igazgatója az intézmény dísztermébe „parancsolta” a teljes tanári kart és az összes növendéket, hogy a november 7-i „díszrizsák” után meghallgassa a Gerilla együttest…
1) Mivel 1946. május 16-án születtél, mindenki kiszámolhatja, épp 70 éves lettél. Isten éltessen!
Köszönöm szépen!
2) Ilyen időtájt az emberek már összegzéseket készítenek életútjukról. Nem jutott valakinek eszébe, hogy könyvet írjon Rólad?
Nem.
3) Kezdjük az elején! Volt zenész a családodban?
Nem.
4) Mikor kezdtél el énekelni? Vagy először gitározni tanultál?
Énekelek mióta élek, viszont gitárt csak 13 évesen kaptam, s kezdtem tanulni, énekelni meg csak 1978-ban.
5) Hogyan lettél pol-beat énekesből (Gerilla együttes) jazz énekes? Vagy úgyis feltehetném a kérdést, mikor kattantál rá a jazzre?
Éneklés közben rájöttem, hogy a "fekete torok" varázsol el...a blues, a spirituálé...
6) Mettől meddig tanultál a Bartók konziban? Ki volt az énektanár akkoriban?
1969-72… dr.Vukán György.
7) A konziban volt saját zenekarod? Vagy inkább így: kikkel voltál egy zenekarban a combo gyakorlaton?
Nem emléxem.
8) Ki és mikor hívott az Interbrass-ba? Mi volt akkor a zenekar összeállítása?
......1973-ból van 1-2 ősrégi fotó....hol is lehet?...valamikor megkeresem...Molnár Ákos zkv. sax.....Másik János keyb.....Neszmélyi Imre bassgr....Pogonatos Nikos dr. /Ő szólt hogy menjek/...volt még egy harsonás is /Még Gőz Laci előtt...?!/...megvan, Szilágyi...talán Laci.../ez a felállás átalakult: Dés Laci sax., Gőz Laci pos., Neumayer Karcsi tp., majd Tomsits Rudi tp., Román Péter bőgő, Másik János keyb., Pogonatos Nikos dob, Berki T. ének, zkv.....Nikos katonaideje alatt dobolt néha Kőszegi Imi, néha Jávori Vili...Utolsó bőgős Becze Gabi...stb.../
9) Mi volt életed első lemezfelvétele?
Pol-beat Fesztivál nyertes 4 dalával egy "kislemez" 1967.
10) Mikor is nyerted meg a Kalisz-t?
Kaliszt soha...de LUBLIN-t 1976-ban /Lengyel o. Nemzetközi Ifjúsági Jazzénekes Világverseny I. Díj/.
11) Mikor alakítottad meg első önálló formációdat? Kik voltak a tagjai? Milyen lemezeket készítettél velük?
Székely Iván zong., Lantos Iván bőgő, Pogonatos Nikos dob, Maróti Magdi ének és még volt egy fúvós /?!/ V. Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztivál /Salgótarján/ 1968, vagy 69 /?!/
12) Hogyan kerültél be a Népművelési Intézetbe? És ott mi volt a feladatod? Elsorolnál néhány nevet, akiket felfedeztél és később jelentős pályát futottak be?
1978-ban Wilpert Imrét elhívták a Hanglemezgyárba szerkesztőnek. és engem meghívtak a helyére a Népművelési Intézetbe, könnyűzenei főmunkatársnak...feladatom az amatőr könnyűzenei mozgalmak támogatása, tehetségkutatók szervezése, mecenatúra összeügyeskedése /Rádió, KISZ, Minisztérium, stb. pénzek összekordinálása/, szakzsűrik delegálása, szakkiadványok szerkesztése, a Művház hálózatban dolgozó könnyűzenével foglalkozó munkatársak továbbképzése, zenei táborok szervezése, támogatása...stb.....
Felfedeztük pl. a Republic basszista vezetőjét /Győr, Citrom együttes...../, akkor a Rózsaszín Párduc-ból az énekeseket, az XXL-ből az egyik srácot és Keresztes Ildikót....stb...
13) Felsorolnád az 1980-as évek elejétől pályafutásod jelentősebb állomásait? Katit is beleértve...
1973 Interbrass együttes, Gonda János együttese, szólista együttműködés a Benkó Dixieland Band-del, 1978 Csík-Fogarasi-Jávori-Berki, 1979-80 Kőszegi Imi együttese, 1980 Jávori-Schnétberger-Torma-Csiszár-Szacski-Berki, 1983 Berki Band /Román Péter, Horányi, majd Marschalkó git., Weszely Jancsi dob, feat. Dés Laci sax...Volt egy felállás Román bőgő, Baló Pisti dr., Dés Laci sax., stb... Majd a Shabu-Shabuval /Jávori Vili dr., Fogarasi Jani keyb., László Attila gr., Lattmann Béla bassgr..../ kb. 1988-2003... Majd 2003-tól 2011-ig Berki T. Band /Mohai Tamás, Mohai Győző, Tóth Viktor, Plutó/... 2011 okt. óta Berki-Sárik duó.
Mindeközben a Jazz Konziból /1973-78/ a Népművelési Int.-be, majd a Népműv. Intézetből /1978-1997/ a Duna Televízió Könnyűzenei, majd Jazz Szerkesztője /1994-2000/ , előtte rádiós külsős szerkesztő a Danubius Rádiónál, szakújságíróskodás a Mai Napnál, majd a Kurirnál, majd 1997-től Énektanszak vezető tanár a Kőbányai Könnyűzenei Stúdióban, és énektanár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán.
Házasság 1975 Kurucz Erzsébet... Két gyermek, Balázs /1976/ (azóta nála 3 unokafiú) és Lili /1990/....Válás 1998...
Párom Patay Kati 1998-óta...
14) Kaptál valamilyen díjat/díjakat karriered során?
Díjak: Kíváló Véradó, a Szocialista Kultúráért /?!/... Nívó Díj /Duna TV-nél/, Artisjus Díj, Szabó Gábor Életmű Díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Fonogram Díj.
15) Összeszámoltad már, hogy hány lemezen hallható az éneked? En bloc, és külön a saját neved alatt megjelent albumok!
Nem számoltam össze, bocs....ölég sok.
16) Mióta tanítasz? Jelenleg hol vagy állásban?
18 évig tanítottam a Kőbányai Könnyűzenei Stúdióban /1997-2016/ és 25 évet a szervezett jazz felsőoktatásban....ahol jelenleg is! /Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszak/.
17) És befejezésül, hogyan ünnepled meg 70. születésnapodat? Magyarul, hol lépsz fel legközelebb?
Múlt héten kedvesen megünnepeltek Salgótarjánban, a Nemzetközi Dixieland Fesztiválon, ahol kb. 28-adszor voltam házigazda és énekes... sőt, tegnapelőtt nagyon kedvesen megünnepeltek Sopronban a Lővér Szállóban, ahol Sárik Péter barátommal adtunk duókoncertet.... Vasárnap a Szegedi Bor Fesztiválon, hétfőn pedig Debrecenben, a Magyar Jazz Ünnepén ünnepelünk Sárik Petivel...