JÓNÁS REZSŐ ÉRZÉSEI JÓZSEF ATTILÁRÓL
A hetedik alkalommal megrendezett Belvárosi Művészeti Napok változatos programjai között a jazz is helyet kapott. Az egy hétig tartó, hétfőn indult rendezvénysorozat nyitó napján Szakcsi Lakatos Béla Jr. és Danó Norbert a Kisgazda Székházban lépett fel zenészbarátaikkal a Roma Nemzetiségi Önkormányzat „A mi városmeséink” elnevezésű zenés beszélgetős estjén. Nekem kedden sikerült eljutnom az Aranytíz Kultúrházba, ahol „Érzések” címmel Jónás Rezső szerzői estjén a zongorista József Attila költeményei ihlette kompozícióit mutatta be.
A két részből álló koncerten nem a szokványos, megzenésített verseket hallhattuk. Jónás Rezső szerzeményeiből egy egész estés történetet mesélt el József Attila költeményeiből. A költő géniusz versei ébresztette gondolatok, érzelmekről, fájdalomról, boldogságról, vagyis a hétköznapokról fogalmazódtak zenében. A szerzői esten döntő többségében instrumentális zene szólt, de két vers, valamint József Attila sokáig hozzáférhetetlen naplójából egy összeállítás is elhangzott, Winand Gábor énekével és Wohlmuth István prózai előadásával. A kompozíciók hagyományos jazz trió felállásra és ugyancsak hagyományos klasszikus vonósnégyesre íródtak. A ráhangolódást Jónás Rezső József Attila inspirálta képére először a zongorista-szerző Pecek Lakatos Krisztián bőgőssel, és a dobos Pecek Lakatos András alkotta triója segítette. A trió után az első hegedűs Nagy Béla vezette, Baranyi Zoltán másod hegedű, ifjú Dráfy Kálmán brácsa, és Baranyi Roland bőgő felállású vonósnégyes vitt tovább József Attila költészetének zenei megközelítésében. Winand Gábor ekkor lépett először színpadra, megtörve a hangszeres zene uralta trendet, az „Amit szívedbe rejtesz”, a költő Freud nyolcvanadik születésnapjára írt versét adaptálta a jazz nyelvére, hozzáteszem a szövegben nem improvizált, kellő alázattal a strófák után kezdett hangját hangszerként használva rögtönzésekbe.
A mában élünk, így könnyen elfogadtuk a folyamat megtörését hozó kereskedelmi szünetet. Miután mindenki tudomásul vette, hogy a büfének is meg kell élni, folytatódott József Attila verseinek bemutatása, Jónás Rezső zenei szűrőjének megközelítésében. Itt emeltem meg megint gondolatban nem létező kalapom Rezső előtt. A vonósnégyes és zongora felvezetővel indított második részben a színpad szélére állított kávéházi asztal a szokásos kávéscsésze és a mellé szolgált pohár víz kellékekkel a figyelem központjába került. (Megjegyzem fotós szempontból a „reflektorfényből” is kaphatott volna…) Az asztal mögött ülve Wohlmuth István a „Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben”, József Attilának megrázóan különös szabad asszociációs írásából kivonatolt szövegrészeket szavalta?, beszélte? el. N. Horváth Béla a világhálón megtalálható írásából is kiderül, hogy az írás a szocializmus időszakában sok vitát gerjesztett, hogy egyáltalán irodalmi alkotás-e, vagy csak egy beteg ember látlelete. József Attila mikor füzetébe írta vihart kavaró sorait, a Freud által kidolgozott pszichoanalízis terápiájával kezelték. Már ez önmagában elég is volt a kultúrát éberen felügyelő akkori elvtársaknak, hogy a füzetet a nagyközönség elől elzárták. A proletár költőnek kikiáltott József Attila nem járhatott pszichoanalízisre, amelyet tudományosan nem ismertek el, sőt tiltottak egészen a rendszer összeomlásának napjáig. A magyar irodalom egyik legvitatottabb kérdéseként számon tartott írás, mely sokak véleménye szerint soha nem szabadott volna, hogy a közönség elé kerüljön, végül 1990-ben könyvként megjelent. Most mindenki eldöntheti, hogy a szöveg hozzásegít-e a versek értelmezéshez, szükségszerűen műalkotás, szürreális stílusjegyekkel, és ilyen szempontból lényeges dokumentuma az életműnek, vagy a fullasztó képekben, metaforákban tomboló jegyzetek csupán orvosi dokumentum, patologikus kórisme. Wohlmuth István a fontos életrajzi elemeket tartalmazó részeket emelte ki drámai előadásában. A hangsúlyos részek kiemelésében olykor a zongora is finoman besegített egy-egy hanggal, így ezek a pillanatok alaposan bevésődtek emlékezetünkbe. Pár másodperces csend után tört ki a zúgó taps, ennyi némaságban eltöltött idő kellett, hogy újra visszazökkenjünk a valóságba. Egy rövid instrumentális rész után visszatért Winand Gábor, ezúttal a „Tudod, hogy nincs bocsánat” című verset énekelte blues ritmusban. Végül a jazz trió a vonósnégyessel együtt muzsikálva zárta az estét. Jónás Rezső kompozíciói nagyon jól szerkesztett összeállításban szólaltak meg, teljes volt az összhang a zene és a próza között. Mindenki, aki ott volt egy új kulcsot kapott József Attila világának megértéséhez, és egy emlékezetes koncert élménnyel gazdagodott. Köszönet illeti Wohlmuth Istvánt is, aki „civilben” a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat kulturális tanácsnokaként egyre több jazzeseményt csempész be a belvárosi rendezvények sokszínű programjaiba. Pótolni bőven van mit, mivel a híres kerületi klubok megszűnésével (Dália, Építők, Jazz Garden, Merlin), a kerület csaknem jazzmentes övezetté vált az utóbbi években. Talán az Aranytízben munkásságának köszönhetően alakul valami…