JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2018. április 23.
Misch, Tom: Geography2018. április 22.
Elling, Kurt: The Questions2018. április 21.
BAD PLUS plusz2018. április 18.
XI. BODAJKI JAZZ TÁBOR2018. április 15.
ROAD SIX SAX2018. április 14.
HARGROVE A BJC-ben2018. április 12.
Aranykor2018. április 11.
ROY HARGROVE ISMÉT PESTEN2018. április 11.
Mehldau, Brad: After Bach2018. április 10.

Hírek

Babos Gyulára emlékezik a magyar jazz társadalom

Amint pénteken (április 13.) Gáspár Karcsi felhívott Babos Gyula (1949-2018) halálhírével, azonnal kiírtam a JazzMa.hu főoldalára! Konkrétan mi voltunk az elsők, akik az internetes oldalak közül megjelentettük Gyula távozását. Ezen felül aznap még három munkatársunk, valamint Dr. Gyimesi László (EJI) is búcsúzott Gyuszitól! Aztán szombaton délelőtt körlevelet küldtem egykori muzsikustársainak, tanítványainak, barátainak, hogy osszák meg olvasóinkkal gondolataikat. Eddig huszonketten válaszoltak. De bíztatom azokat is, akik nem napi rendszerességgel olvassák e-mailbox-ukat, vagy nem kapták meg levelemet, írjanak, pótlólag felteszem az ő üzenetüket is, beérkezési sorrendben! – A szerk.

babos-gyula.jpg

Fotó: Barcsik Géza


Szakcsi Lakatos Béla

Babos Gyulával akkor találkoztam először, amikor hazajöttem Amerikából és megalapítottam a Rákfogót. Valaki ajánlotta őt, mint fiatal tehetséget. Ez 71-72-ben volt. A Rákfogóban lettünk híresek. Gyuszi utána létrehozta a Saturnust. Az is nagyon sikeres volt, ott a Dandó és a Kőszegi játszott még. Mindkét formáció meghatározó volt a magyar jazz életben, mert újdonsagot hozott zeneileg. Ezután mindketten saját zenekarokat hoztunk létre, de a baratság nem szűnt meg. Most pedig szorosabban összehozott bennünket a Rákfogó újra indulása. Volt néhány koncertünk, nagy örömmel játszott ezeken. Emellett fantasztikus gitártanár volt, a mai híres, fiatal gitárosok szinte mindegyike az ő keze alól került ki.


Birta Miklós

Hol is kezdjem… Először is talán a hála. Hálát adok az én Istenemnek Jézusnak, hogy ilyen Mesterem lehetett, mint Ő. Azt hiszem, minden művész életében fontos a Mester. Aki terelget. Akinek elég egy mondatot mondania, és az elkísér egész életeden át. Nekem Ő mindenképp ilyen Mester volt. Nem a klasszikus tanár, aki behajtja a lenyát, hanem olyan, akinek a jelenlétében lehetőségem volt magamba szívni mindazt, amitől szeretem ezt a műfajt. A zenész az egy életforma. Egyfajta gondolkodás a világról. Ennek nincs köze ahhoz, hogy valaki fekete vagy fehér, vagy hogy milyen a felekezete. Van egy közös nyelv, amit csak mi beszélünk, és mi ezt tudjuk, anélkül, hogy beszélnénk róla. Egy titokzatos szál, ami összeköt minket. Ő művész volt, nem szolgáltató zenész. Kiskoromtól szerettem volna ennek részese lenni.

1986-ban egy underground zenekarral indultunk egy tehetségkutatón, aminek zsűrijében ott ült. Minket nem hallott, mert késve érkezett. Pedig az ő véleményére voltunk igazán kíváncsiak. Az a verseny attól volt rangos, hogy Ő ott van. Persze nem sokat tudtunk akkor még erről a világról.

Ugyanabban az időben, elmentem egy egyetemi színpadra megnézni Őt. Sosem felejtem el azt az élményt. A klub annyira tömött volt, hogy alig fértünk el. Mindenki a Babosra ment. Akkori zenekarával gitárszintetiszátoron nyomta, ami annyira új dolognak számított, hogy én csak hüledeztem, hogy hogyan szólt a gitárja. Nagy vastag kábele volt a gitárnak, valami furcsa csatlakozóval. Teljesen elvarázsolt az a világ. Én is ilyen gitáros akartam lenni, aki ennyi embernek játszik. Tetszett ez az egész.

Szóval, mikor a főiskolai felvételimre készültem, én már rég képben voltam, hogy kitől is szeretnék tanulni. De nem bíztam a véletlenre. Még a felvételi előtt egy évvel vettem a bátorságot, bementem hozzá és kértem, megtenné-e, hogy meghallgat. És megtette. Nem írom le, mit mondott, de bíztatott. Akkor megkérdeztem, megengedné-e, hogy néha bemenjek csak nézni az órákat? És megengedte. Onnantól, amikor csak tehettem, bementem a főiskolára, és próbáltam képbe kerülni. Szegény Juhász Gábor nem igazán örülhetett, mert pont az ő óráira mentem mindig.

Aztán egyszer csak ott voltam bent. Bekerültem. Hihetetlen élmény volt. Valahogy úgy alakult, hogy Sanyitól nem, csak Gyuszitól vettem órákat. Szerettem órákra járni. Rengeteg sztori... A Pa-Dö-Dö-be való kerülésemet is neki köszönhetem. Mariannék a Gyuszitól kértek segítséget gitáros ügyben. Gyuszi megkérdezte:

-Akarsz pénzt keresni?

-Miről lenne szó?

-Az nem érdekes. Akarsz pénzt keresni?

-Persze!

-Na, akkor hívd fel azt a számot, ő Falusi Mariann...

Más. Akkoriban ért véget egy nagy szerelem az életemben, ami igen csak földhöz vágott. Gyuszi nagyon érzékeny volt ezekre a dolgokra. Máris lelkiztünk. Vég nélkül, órákon át. És jó volt. Többet kaptam ott, mintha hajtottuk volna a II-V-I.eket. Aztán volt, hogy lendületbe került, bent ültünk négyen-öten gitárosok, és a táblára felírt harmóniavázra kezdte mondani, mire mit lehet játszani. Én meg csak ámultam, és azt kérdeztem tőle: Mikor fognak nekem ilyenek az eszembe jutni? Csak nevetett és azt mondta, hamarabb, mint gondolnád. Voltak órák, amikor csak beszélgettünk és megosztottuk egymással titkainkat. Hogy mint volt apámmal, és neki az ő apjával. És olyan titkokat, amelyek azok is maradnak. Őrület volt.

A diploma koncertem emlékezetes volt. A gitár vizsgám még inkább. Váratlanul arra kért, hogy egy saját darabomat játsszam el. Ez nagyon meglepett, ezzel egyáltalán nem készültem. Azt kérte, akkor is csak kezdjem el. Nos, én rákezdtem, egy bizonyos pontig el is jutottam, de aztán elakadtam vele. Azt mondta: Nem baj, köszönjük szépen, majd odafordult a Köszegi Imréhez és azt mondta: "Na látod, erről beszéltem…"

Nagyon tisztelte a tudást, a tehetséget. Egyszer azt mondta: "Nagyon szeretem a tehetséget benned.". Ezeket az ember elrakja magának egy életre.

Ámultam bámultam a Terry Lyne Carrington, Victor Baley projektjén. Az is akkoriban volt, amikor hozzá jártam. Mai napig őrzöm azt a műsoros kazettát, amit tőle kaptam, az ő aláírásával, és ajánlásával.

A Friderikusz Showban is az ő zenekara játszott. Az első legnépszerűbb TV show a rendszerváltás után. Akkoriban szerzett be egy Gibson ES335 studio modellt, aminek a nyakával sok baja volt. Ilyen sztreccs gitárpántja volt fluoreszkáló zöld.

2007-ben, amikor a Jeff Andrews-zal turnéztam, eljött az egyik koncertemre. Egyszerűen nem találtam szavakat. Elképesztő megtiszteltetés volt a számomra. Mindig fontos volt a véleménye. Első lemezemmel rohantam hozzá, mert rögtön tudatni akartam Vele: Látod? Itt vagyok! Ez vagyok! El is küldött a TV-be az anyagommal. Akkoriban Klári műsort vezetett.

A Lakatos Ablakos Dezső kuratóriumban 4 éven át képviselhettem a Kodolányi Főiskolát. Az, hogy én vele egy kuratóriumban ülök, számomra óriási megtiszteltetés volt.

Aztán jött az egyetem. 20 évvel a főiskola után ismét padba ültem, hogy az egyetemet megcsináljam. Rebesgették, hogy változtatni fognak a rendszeren és nem kellene tovább várni.

Micsoda áldás, hogy még ő tanított. Ismét Vele. Az elején eltrógerkedtem az első pár hónapot. Aztán finoman jelezte, hogy értsem meg, muszáj az órákat látogatnom. És milyen jól tettem, hogy bejártam. Hány remek beszélgetést kaphattam még tőle. Mint régen. Interjút is készítettem vele a rádióműsoromba.  Mintha el sem telt volna az a 20 év. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Olyan beszélgetéseink voltak... Egyszer azt kérdezte: Miki mi a szeretet szerinted?

Én akkoriban voltam beteg. A felvételire konkrétan az onkológiáról mentem. Ezzel kapcsolatban is voltak beszélgetéseink. A BJO-s baleset is mélyen megérintette. Andris halála.

Nem tudom, hogy ezekből a történetekből mennyire jön át, hogy milyen fontos ember Ő az én életemben. Hiányozni fog mindig! És mindig sokat gondolok rá. Ezt az utolsó időkben tudattam is vele. Akartam, hogy tudja: Imádkozom érte! Az a reménységem, hogy az a Jézus, aki lehajolt hozzám, és megmentette az én életemet, az lenyúlt Gyusziért és elvitte őt az Ő csodálatos országába. Remélem, találkozunk még Drága Tanár Úr! :)


Halper László

Egyik alkalommal, amikor interjút készíthettem Babos Gyuszival, ezt mondta:

„Mi sose lettünk volna semmik, ha az előttünk levő generációk nem tartanak ki, és az utánunk következő generáció se lenne soha semmi, ha mi nem tartottunk volna ki. A jazzben ez biztosan így volt mindig. Ezért én nagyon erősen tisztelem az elődeinket.”

Ő is olyan muzsikus volt, aki a jazz melletti feltétlen elkötelezettségével, és a pedagógusi munkájával lehetővé tette, a nála fiatalabb generáció zenészeinek, hogy jazz-muzsikussá válhassanak.


Párniczky András

Megrendülten hallottam a hírt, hogy Gyuszi elment. Tavalyelőtt, huszönöt év után újra a tanárom volt a Zeneakadémia mesterképzésén. Tudtam, hogy beteg, de mindig tartotta magát, soha nem látszott rajta a betegség, így azt gondoltam, most amikor újra kórházba került, hogy ismét felépül majd. Nem így lett. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének és a Kőbányai Zenei Stúdió tanáraként minden meghatározó ma élő magyar jazz gitáros tanára volt. Emléke és öröksége velünk marad!


Tzumo

Drága Gyuszi!

Hatalmas szíved volt, nagyon szeretettem veled muzsikálni, stúdióban dolgozni heteket-napokat. Mindig kerested az új ötleteket, sosem hátráltál meg, tele voltál ambíciókkal, és mindig szívből muzsikáltál. Rengeteget tanultam tőled! Ha jazzt játszottál, akkor jazzt játszottál, ha pop zenét, akkor pop zenét! Sosem voltál ízléstelen, mindig tudtad feszegetni a zenei határokat úgy, hogy közben te maradtál meg.. Ehhez hatalmas szív kell, és nagy zenei (emberi) intelligencia! Ez neked mind sikerült! Egyszer volt Babos!                  Isten nyugosztaljon my brother! :( 
Árpika


Gonda János

Babos Gyula halálára

Évtizedekig voltam vele szoros kapcsolatban: ahogyan azt mindnyájan tudjuk, kiváló muzsikus volt, aki számtalan formációban, számtalan jazzmuzsikussal játszott, saját együttesei voltak. Amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, a korábbi jazztanszakon, majd a későbbi egyetemi tanszéken kiemelkedő pedagógiai munkát végzett. A jelenlegi legjobb gitárosok nagy többsége az ő műhelyéből került ki.

Markáns egyéniség volt, nem volt un. „könnyű ember”: mindig a saját útján járt, elsősorban a saját elvei, módszerei, zenei tapasztalatai alapján tanított, de az eredményei szinte kivétel nélkül őt igazolták.

Nagy veszteség érte a magyar jazzéletet. Mi, akik együtt dolgoztunk, játszottunk, tanítottunk vele, őszinte megrendüléssel kell, hogy tudomásul vegyük: Babos Gyuszi nincs többé közöttünk.


Gyémánt Bálint

Gyuszi bácsival az elmúlt években sokkal szorosabb volt a kapcsolatom, mint előtte bármikor. Mindig érdeklődött felőlem, támogatott, tizenkilenc éves korom óta kísérte az utamat nem csak nekem, hanem minden fiatal muzsikusnak, akivel kapcsolatban volt. Én felnőtt fejjel újra járhattam hozzá a Zeneakadémia mesterképzése alatt. Minél idősebb vagyok, annál értékesebbé válik az együtt töltött idő minden perce. Mindig azt mondta, hogy magára nem, mint tanárra, sokkal inkább, mint kertészre gondol. Csak segíteni akar, hogy minél szebben fejlődjünk, hogy minél magasabbra nőjünk.
Hónapok óta próbálom magam hozzászoktatni a gondolathoz, hogy egyszer majd nem lesz velünk. Néhány hete még válaszolt az üzeneteimre, ma többször elolvastam őket, és nagyon fáj, hogy már nincs. Miután elment, néhány órára rá Póka Egonnal beszéltem telefonon és miközben hallotta, hogy a könnyeimmel küzdök, azt mondta, hogy két dolog fontos most igazán, hogy ő már nincs. Az egyik, hogy mindig emlékezzünk rá, a másik pedig, hogy mi fiatalok vigyük tovább a gondolatiságát, azt a szellemiséget, amit tőle kaptunk, a hagyatékát adjuk tovább a következő generációknak.
Biztos vagyok benne, hogy mindig emlékezni fogok, azt pedig tiszta szívből remélem, hogy méltó módon viszem tovább a hagyatékát.
Köszönöm a sok tanítást, jó utat!


Elek István

Babos Gyusziról, mint gitárművészről számos-számtalan méltatás született eddig is, ezután is fog, csak a legmagasabb szinten lehet említeni az Ő zenészi kvalitásait.

Én Babos Gyuszira pedagógusként szeretnék visszaemlékezni ebben a kis írásomban.

2001 őszétől tanítotok az LFZE Jazz Tanszékén. Akkoriban a kiszenekari bemutatókon az volt a rendszeresített elv, hogy egy-egy tanár értékelte az adott produkciót. A legjobb, legszínvonalasabb értékeléseket Gyuszitól hallottam. Empatikusan, mégis kritikusan, lényegre törően, akár részleteket kiemelve elemezte az adott előadást, végül jó tanácsokat is adva a hallgatóknak ahhoz, hogy ezeket megfogadva fejlődjenek tovább. Magam is sokat tanultam ezekből az értékelésekből!

Babos Gyuszira, mint muzsikusra és pedagógusra is szeretettel gondolok majd.

Hiányozni fog!


Horányi Sándor

A Babos…

Számomra Babos Gyula a hazai modern jazzgitározás atyja, az örök újító, a forradalmár, aki soha nem törődött műfaji határokkal, csak zenében gondolkozott. Legyen az rock, jazz, fusion, crossover, opera, vagy bármilyen muzsika, - egyszóval, ahogy nevezte: Makrokozmosz.

Az Ő makrokozmosza most új dimenzióba lépett, itt hagyva nekünk a sok megálmodott zenemesét, és a hitet egy szebb és boldogabb világba. Gitáros generációk nőttek fel a keze alatt és vitték tovább az általa képviselt értéket, zenei és művészi attitűdöt, itthon és külföldön, a pódiumokon és a katedrán egyaránt. De nem csak gitárosok, hanem a zenésztársak, barátok, pályakezdő és folytató muzsikusok mind számíthattak segítő szavaira, gyógyító bölcsességeire – „embertanfolyam”.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy életpályáját majd négy évtizeden át megtisztelő közelségből követhettem. Először rajongóként, majd tanítványként és végül 27 éven át kollégaként és barátként. Szelleme kitörölhetetlenül él tovább a lelkünkben, életműve belekarcolódott az örökkévalóságba.


Hárs Viktor

1985-ben ismertem meg Babos Gyulát, amikor bekerültem a jazztanszakra. Szerencsésnek mondhatom magam, mert szinte rögtön "vitt" muzsikálni, először csak jam session-szerű alkalmakra, majd 1987-ben tagként bekerültem a saját zenekarába és az általa vezetett Katona Klári Band-be. Tagja lehettem 3 jelentősebb formációjának is, megszámlálhatatlan hazai és külföldi koncerten, stúdióban, TV-ben, rádióban, kocsiban, buszban, repülőn, hajón, vonaton - és persze étteremben - tölthettem el Vele felejthetetlen órákat, napokat, éveket...  Kisebb  - nagyobb kihagyásokkal egészen 2017 végéig muzsikáltunk együtt.

A legtöbbet Tőle tanultam erről a mesterségről, zenei és emberi hangjai, mondatai egy életre beégtek a "processzoromba". Biztos vagyok benne, hogy sokkal-sokkal szegényebb lennék, ha nem adatik meg az együtt töltött majdnem 33 év.

Köszönöm és jó utat, Gyuszi!


Bacsó Kristóf

Gyuszi...
Jazz Tanszakos koromban a gitárórákra jártunk be hallgatni hogyan tanít, és mit mond a zenéről…..
….aztán 20 évre rá péntek reggelente egy  időben tanítottunk  a Jazz Tanszéken. Sokat dumáltunk ilyenkor, elmesélte a betegségét is, én azt gondoltam, hogy egy ilyen ember, aki ekkora energiával él és muzsikál, biztos ezen is tovább lép: meggyógyul és zenél tovább…
Nyáron felhívott, hogy ugorjak be a zenekarába, nagyon örültem, hogy részese lehettem zenéjének, egy örök szép emlék marad…
Hiányozni fogsz! Jó utat!


Snétberger Ferenc

1979-ben történt. Abban az időben kallódtam Budapesten - egyik vendéglátóból ki, a másikba be.  Egy gitárkiállításon játszottam a Fészekben, mikor odajött hozzám és kérdezte, hogy nem akarok-e felvételizni a konziba. Akkor indult a gitártanszak, aminek Gyuszi volt a vezetője.
Ez a pillanat megváltoztatta az életemet. Előtte mindig próbálkoztam, de nem jött össze, hogy továbbtanuljak. Nagyon jó érzéssel gondolok vissza erre az időszakra és nagyon köszönöm.


Gotthárd Mihály

Gyuszi bácsi...

2011-ben, ismertem meg Gyuszi bácsit személyesen, mikor felvételt nyertem a Zeneakadémiára.

Soha nem fogom elfelejteni a vele töltött órákat, legyen szó a gitározásról, életről, szerelemről... egyszóval mindenről. Mindig feltöltődést jelentett vele lenni és hallgatni a bölcseleteit. Emlékszem, bármikor magam alatt voltam valami miatt és mentem órára, két mondattal kisegített a mederből.

Meghatározó volt számomra az a három év, amit együtt tölthettünk, mind tanulás, mind zenélés, mind élethez való hozzáállás szempontjából.

Mindig támogatott és segített, az iskola elvégzése után is, mikor csak tehettem, bementem hozzá és telefonon is tartottuk a kapcsolatot.

Fantasztikus ember, muzsikus, pedagógus volt!

Nagyon szépen köszönök mindent Gyuszi bácsi! Nagyon fogsz hiányozni! Még találkozunk!


Dely Róbert

1991-ben felvételiztem a "Babos"-hoz a Jazz Tanszakra. Két éve már a Postásba jártam Horányi Sanyihoz, akit nagyon szerettem, és akinél már igazán megszerettem a jazzt, ami nekem ebben az időben Wes Montgomery jazz gitárost jelentette. A felvételin az „Airegin”-t játszottam, ujjal pengetve, ahogy Wes-től hallottam, az esélytelenek nyugalmával. Ez imponálhatott a Gyuszinak (a Tanár úrnak) és felvettek. Madarat lehetett velem fogatni, annyira boldog voltam. Mint ahogy már korán kiderült, a zenei ízlésünk nagyon hasonlított, ezért nekem ez az öt év, amit a főiskolán diákként eltöltöttem, felért egy "gondtalan", örömteli nyaralással. Nem kevesebbet kaptam tőle, mint a szabadságot, azt, hogy nincsenek korlátok a zenében, azt, hogy ami a lelkemben van, bátran meséljem el a gitáron keresztül úgy, ahogy ezt ő is tette, amikor csak színpadon volt. Egyszer lelkesen újságolta nekünk a gitárórán, Palotai Csabinak és nekem, hogy Lausanne-ban lesz egy gitárverseny és szerinte nekünk be kéne neveznünk. Megszervezte a stúdiófelvételt Vasvári Pali stúdiójában, ahol végig ott volt és szerintem jobban izgult a felvétel miatt, mint mi. Lausanne-ban több száz gitáros közül taroltunk Csabival. Talán úgy tudtam egy kicsit megköszönni neki mindezt, hogy amikor készítettem egy felvételt, elvittem megmutatni (legutóbb tavaly, amikor a Master-diplomát kaptam tőle az egyetemen), és azt hiszem, hű maradtam ahhoz a filozófiához, amit tőle tanultam: soha nem adtam fel a szabadság elvét, nem kötök kompromisszumokat abban, hogy nyitottan, az ismeretlent keresve zenéljek.

Köszönöm Tanár úr!


Nesztor Iván

Kedves Zenésztársak, Jazzkedvelők és a Család !

Zenei, pedagógusi és közéleti értelemben is, nagy formátumú embert veszítettünk el.

Pályafutását mindig figyelemmel kísértem és sajnálom, hogy már nincs közöttünk.


Gyárfás István

Babos

Középiskolás koromban fordultam a jazz felé. Egyik barátom unszolására elmentem a Vasutas Zeneiskolába (a Rózsa Ferenc utcába), hogy beiratkozzak a legjobbhoz, Baboshoz. Nyiladozó értelmű, félénk, vidéki srácként megálltam a valószínűtlenül magas, duplaszárnyú ajtó előtt, és hallgatni kezdtem, hogy mi zajlik bent? Ekkor felcsendült a tanár úr mennydörgésszerű hangja (később azonosítottam: Cannonball Adderley orgánumára hasonlított), és nekem az inamba szállt minden bátorságom. Nem mertem benyitni, hanem inkább gyorsan hazaspuriztam. Így lettem Horvai Géza bácsi tanítványa…

Gyuszi egyike azoknak, akiktől a jazzfertőzésemet kaptam… Nem tudom elfelejteni, amikor a Marczibányi téren felkapta a gitárját, és egy szólóba kezdett. Vibrált a levegő! Ott lebegett felettünk a spontaneitás, a pillanat varázsa, mehetsz jobbra, vagy balra is. Izgalmas volt, magával ragadó! Ő persze bölcsen, mindig a jó irányt választotta. Éreztük, hogy ez egy megismételhetetlen pillanat. Ő pedig úgy állt a hömpölygő akkordok és a dallamáradat tetején, mint ahogy egy vérbeli szörfös meglovagolja a várva-várt óriáshullámot. Felejthetetlen!

A tanszakos évek alatt engem egyszerűen csak „nyugdíjas gitárosnak” nevezett. Én ezt soha nem éreztem bántónak, mivel állandóan a nagy öregeket hallgattam Charlie Christian-tól Tal Farlow-ig, Barney Kessel-től Jim Hall-ig, Kenny Burrell-től Wes Montgomery-ig. Gyuszi állította, hogy nem tud nekem mit tanítani. Lehet, hogy ő így gondolta, nekem mégis az a meggyőződésem, hogy nagyon is sokat köszönhetek neki.

Mikor megvettem a Super 400-as Gibson-omat, találkoztunk a Budai Várban, és elpanaszoltam neki, hogy hiányolom a koncertjein a „nagy” (szintén Super 400-as) gitárját. (Akkoriban gitárszintetizátorokat használt, különös előszeretettel egy puska alakú csodát…)

Legközelebb lehozta a klubba (Merlin) a legendás Super 400-at is. A koncert egy emelkedett pillanatában rám nézett, elővette, és elkezdett szólóban játszani. Csak ő, és a jó öreg Gibson. Gyuszi a lelkét csomagolta azokba a hangokba! (Ezt nagyon tudta, ez volt az erőssége.) Ott akkor én nem szégyelltem a könnyeimet…

Többször is szárnyra kapott egy fals hír, miszerint Gyuszi nyugdíjba megy, abbahagyja a tanítást a tanszakon, és engem kértek fel helyette. Mikor ezt egykori tanítványom elújságolta, mondtam neki, hogy én erről az egészről semmit sem tudok. Aztán belegondoltam, és arra jutottam (és ez most nem álszerénykedés), hogy nem mernék beülni az ő székébe. De tényleg! A térdem is beleremegett… Mindig is óriási tiszteletet éreztem iránta, ez most is így van. És így is marad!


Juhász Gábor

Babos Gyula a magyar jazz úttörője, a magas szintű magyar jazz gitároktatás létrehozója. Sohasem lesz olyan, magát komolyan vevő, tanulmány a magyar jazz-ről, amiben ne szerepelne Babos Gyula neve. A magyarországi jazzgitár oktatásról szóló tanulmányok valószínűleg vele fognak kezdődni. Elkötelezett jazz zenész volt, azon belül mindig modernnek tartotta magát. Lépést tartott a legutolsó jazz-elméleti trendekkel is, a tanítványai rendre azt a megnyugtató üzenetet küldték neki a külföldi egyetemekről, hogy minden rendben, ugyanazt mondják itt is. Elévülhetetlen szerepe van abban, hogy Magyarországon a jazzgitározás nagykorú lett. Mint minden igazi jazz zenész játéka, az ő játéka is szervesen kötődött elődei, vagy épp kortársai játékához. Wes Montgomery, Joe Pass, John Scofield és Pat Metheny voltak a legfontosabb gitáros inspirációi, a magyar származású zenészek közül Szabó Gábort említette mindig példaképének, de mindig hangsúlyozta az egyéniség fontosságát. Legendás mondása volt, hogy én vagyok a világon a legjobb Babos Gyula. Segítőkészségét, nagylelkűségét sokan emlegették, valamelyik tanítványa az elmúlt időszakban azt mondta, hogy értük Gyuszi bácsi a falon is keresztülmenne. Nekem is tanárom volt, és az elmúlt harminc évben nagyon sok tanítványom került hozzá, élő volt a kapcsolatunk. Sokat segített nekem is. Nagy zenészt, nagy pedagógust vesztettünk el!


László Attila

Babos Gyuszi személyében a magyar jazz egyik legnagyobb alakja távozott közülünk. Mióta ismerem, mindig a jazz műfajnak élt, igazából és valóságosan. Mint ahogy az, amiket tanított erről a zenéről tanítványainak, az is igazi és valódi volt.

’75 óta ismertük egymást, eljött Kőszegi Imrével meghallgatni az akkori zenekaromat, aztán összebarátkoztunk. Később nála tanultam gitározni a jazz konziban, majd ’87-től 30 évig kollégák lettünk a Jazztanszéken. Tekintélye volt, ízlése volt… (hol van még olyan hely Magyarországon, ahol ennyi év óta stílusra, ízlésre nevelnek a jazz zenén keresztül… Ő ezt tette.)

Szuverén gondolkodású, társasági ember volt. Nagy formátumú előadó. Montgomery-t ugyanolyan szívesen hallgatta mindig is, mint a modern, korszerű gitárosokat. Ahhoz a zenész generációhoz tartozott, amelyik a stílus több fénylő korszakát megélte.

Az utóbbi években a Gitár Trióban játszottunk együtt. Mondanom sem kell, hogy nem csak a színpadon volt jó a hangulat, hanem a buszban is. A legutolsó TV-felvételünk után még ott maradtunk kicsit beszélgetni. A végén, mikor kifáradt, így búcsúzott el: „Elnézést, elköszönök, nekem most kicsit elfogyott a vitézség”.

Nem fogyott el Gyuszi, itt a sok zenész, barát, akik viszik tovább, amit Tőled tanultak, hallottak.

Köszönet érte!


Balázs Elemér

Babos Gyula meghatározó alakja volt pályafutásomnak. Az első profi zenekarnak, amelybe elhívtak, tagja volt Gyuszi. Vele kezdtem. (A zenekar tagjai közül sajnos már senki nem él: Csepregi Gyula, Babos Gyula Vasvári Pál.....)

Nagyon sokat tanultam Tőle zeneileg, rengeteget köszönhetek Neki!

Nyitott zenész volt, mindig tudott haladni az aktuális kor zenéjével. Kitűnően fuzionálta a különféle stílusokat.

Rendkívül támogatta a fiatalokat, rengeteg kiváló zenész került ki a keze alól.

Örülök, hogy mindig jó kapcsolat fűzött hozzá.

Nagyon fontos és kiemelkedő alakját veszítette el a jazz társadalom.

Jó érzés tölt el azzal kapcsolatban, hogy az 50. születésnapi koncertemen még együtt játszhattunk.


Tommy Vig

Babos Gyula világszínvonalon gitározott. Amerikában többször találkoztunk, mindig jól megértettük egymást, emberileg és zeneileg.


Fenyvesi Márton

Húszévesen, fiatal felnőttként nyertem felvételt a jazz tanszakra, tanítványaként hétről-hétre tette fel nekünk fontos, sokszor személyes kérdéseit: elsősorban az érdekelte, hogy hogyan látjuk a világot, és mit akarunk alkotóként mondani róla. Minden tanítványát arra inspirálta, hogy a szakmai tudáson túl az egyéni, személyes hangot keresse, nem törődve a konvenciókkal, mások véleményével. Az a zenei nyelv, amin ő dolgozott, egyszerre volt személyes, miközben az egyetemesre törekedett: kutatta saját gyökereit, és folyamatosan újraértelmezte azokat.


Szakcsi Jr.

Babos.....

Az intelligens zenész, a mester, a tanár és a legenda! Emléke legyen áldott!

Találkozunk Gyuszi, köszönök mindent!


Vissza a hírekhez