JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2018. április 23.
Misch, Tom: Geography2018. április 22.
Elling, Kurt: The Questions2018. április 21.
BAD PLUS plusz2018. április 18.
XI. BODAJKI JAZZ TÁBOR2018. április 15.
ROAD SIX SAX2018. április 14.
HARGROVE A BJC-ben2018. április 12.
Aranykor2018. április 11.
ROY HARGROVE ISMÉT PESTEN2018. április 11.
Mehldau, Brad: After Bach2018. április 10.

Hírek

ROAD SIX SAX

Szokatlan volt a lecsupaszított színpad látványa. Eltűnt a dob, a hatalmas zongorát persze nem lehetett eltüntetni, de a Steinway amennyire lehetett a sarokba volt tolva. A színpad közepén hátul négy leeresztett kottatartó mellett, mindössze egy állómikrofonos pulpitus árválkodott rendezői jobbon. Április 12-én, csütörtökön a március 30-a és április 22-e között zajló 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában szereplő koncertre került sor a Budapest Jazz Clubban. A Tóth Viktor vezette Road Six Sax fúvós kvartetthez ezúttal Dresch Mihály csatlakozott, és ahogy a beharangozóban hirdették, a fellépő szaxofonosok ritmusszekció nélkül játszottak.

A Road Six Sax Quartet négy tagja, Tóth Viktor alt-, Weisz Gábor bariton-, Haaz Imre és Solymosi Milán tenorszaxofonos, közel húsz éve játszik együtt, négyüket régi barátság köti össze. Valamennyien Pakson nőttek fel, abban a városban, amelyet a 6-os út köti össze Dunaújvároson keresztül Budapesttel, ebből ered a névválasztás is. Mind a négyen felvételt nyertek az LFZE jazz tanszakára, és 2001 áprilisában közös elhatározásából megalakult a Road Six Sax Quartet, a minta az 1977-ben alakult világhírű „World Saxophone Quartet” lehetett. Csakhogy a Hamiet Bluiett alapította, az évek során a különböző posztokon több tagcserén átesett amerikai zenekar lényegileg úgy működik, mint a klasszikus vonósnégyes, két alt-, egy tenor-, és egy baritonszaxofonból áll. Tóth Viktor együttesében a két altszaxofon helyett, két tenorszaxofon szerepel az alt- és baritonszaxofon mellett, de nem csak ebben tér el a nagy elődétől. A repertoár is magyarítva lett, beleértve Viktor ezredforduló elejétől induló bolgár és más balkáni, valamint orientális zene felé forduló érdeklődését, valamint az általa keleti országokban gyűjtött és feldolgozott népzenét.

A kvartett kezdte a játékot, mind a négyük szaxofonjára csiptetős mikrofon került, a mikrofonállványos helyszínre a később bevonuló Dresch Mihály érkezett. A csiptetős mikrofonok mozgásszabadságot adtak, amit főleg Tóth Viktor használt ki. A mikrofonállvány Dresch fuhunjához és furulyájához lett odakészítve, amikor tenorral tért vissza a színpadra Viktor olykor altjáról sajátját levéve tartotta Dresch hangszerének tölcséréhez az erőteljesebb hangzásért. Kezdetben Weisz Gábor baritonja a bőgő szerepét töltötte be, Haaz Imre és Solymosi Milán tenorjával hangfüggönyt adott Tóth Viktor szólói alatt, de a szellemes hangszerelésnek köszönhetően a szerepkörök gyakran változtak, a tenorok mellett a bariton is előlépett szólóhangszerré. A kortárs repetitív zene, Ornette Coleman öröksége, Kenny Garrett hatása, a hortobágyi pásztorének Dresch Mihály fuhun áldásával, a saját gyűjtésű balkáni, és a barátok elbeszéléseiből ihletett etióp dallamok, Coltrane-től az „Africa”, és a közönséget interaktívan megénekeltető “a cappella” „Kakukk”, jól megfértek egymással, stílusokon felüli, egyszerű, a szívnek kedves zenévé lettek a Road Six Sax előadásában.

Idézve Tóth Viktort: „Mindenfajta zene, lehet az jazz, népzene, hip-hop, vagy bármi, egy tőről fakad, ha szívből jön.” Nos, ez szívből jött, és nemes szívből jött az elhangzottakat végig jó humorral fűszerezve kommentáló zenekarvezetőből az is, hogy megindító szavakkal köszöntötte észrevéve a közönség soraiban szerényen megbúvó Elek Istvánt, aki mind a négy együtt, egy városban felnőtt, útjukat együtt kereső muzsikus tanítómestere volt.

Ahhoz, hogy az ember elhiggye, hogy nincs szüksége a négy szaxofonosnak ritmusszekcióra, meg kell hallgatnia élőben ezt a formációt! – hirdette a BJC koncertkínálatában. „Ne ijedjen meg senki, ha olyan zenét hall, amit még nem hallott, vagy nem szeret, mert ez még változhat!” – mondta egyszer Tóth Viktor. Ott voltam, elhiszem, és nem ijedtem meg, ahogy a zenekart kitartó vastapsával a ráadás után is alig elengedő, teltházat hozó közönség sem. Bár várom a következő találkozást Viktorékkal, de egy ideig otthon Jarrett „Bremen/Lausanne” szólózongora koncertjét fogom hallgatni, és ha lejárt felteszem a kölni koncertjét is.


01.jpg


02.jpg


03.jpg


04.jpg


05.jpg


06.jpg


07.jpg


08.jpg


09.jpg


10.jpg


11.jpg


12.jpg


13.jpg


14.jpg


15.jpg


Vissza a hírekhez