Langnau Jazz Nights fesztivál, Langnau im Emmental, Svájc (2018. július 24-28.)

Ezen a héten Langnau kisvárosban volt jazzfesztivál, amely Emmental-ban (vagyis Emmen-völgyben), festői környezetben fekszik. A városba autóval csak kis, kanyargós utakon lehet eljutni: jobbra-balra hegyek-völgyek, tehenek, birkák, kecskék, kis fatornyos falucskák.

Langnau felé: hegyek, völgyek, fatornyok, tehéncsordák

De Langnau, ez a parányi Svájci kisváros ("Kuhdorf" - tehén-falu - néven szokták csúfolni az ilyen helységeket), most már majdnem harminc éve, minden nyáron, egy hétre az európai jazz egyik fővárosává lép elő. Tíz nagykoncertet zsúfoltak össze az öt napba, és nem viccelnek a "Jazz Nights" címmel; például tegnap az első koncert fél tízkor kezdődött, a második hajnali fél kettőkor fejeződött be.  A koncerteken kívül napközben diákoknak mindenféle workshop-okat tartottak a fellépő zenészekből összeállított Langnau Jazz Fakultás tagjai. A szervező, Walter Schmocker, nagyon kedves ember, maga is jazz-zenész volt, és csak később kezdett el koncertszervezéssel foglalkozni: sugárzik belőle a zene szeretete. (Az utolsó napon egy kis külön mini-interjút is készítettem vele.)

Az idei fesztiválon talán leginkább ütősökből, bőgősökből és zongoristákból voltunk jól "ellátva". Dob/percussion kategóriában ez volt a lista (időrendi sorrendben): Sean Rickman, Nasheet Waits, Jeff Ballard, Adam Nussbaum, Clemens Kuratle, Billy Hart, Leon Parker, Joey Baron, Jim Black, Jamey Haddad, Keita Ogawa és André Ferrari. Basszusgitár/bőgő kategóriában pedig fellépett Anthony Tidd, Christian McBride, Larry Grenadier, Jay Anderson, Ben Street, Reuben Rogers, Yasushi Nakamura, Trevor Dunn és Ben Zwerin. Zongorán játszott Brad Mehldau, Andy Laverne, Ethan Iverson, Aaron Goldberg és Lawrence Fields. De itt jó néhány fúvós nagy név is, mint Steve Coleman, Joshua Redman, Joe Lovano, Dave Douglas és Chris Speed. Valamint gitárosok: Vic Juris és Michael League - a Snarky Puppy fővezére, aki új zenekarával, a Bokantével érkezett. Láthatólag a zenészek nagyon jól érezték magukat ezen a fesztiválon; sokan lejöttek és megnézték "kollégáik" koncertjeit is a közönség soraiból... viszont, amit picit hiányoltam, nem volt jammelés, pedig milyen remek lett volna, ha mondjuk Chris McBride felhívta volna a színpadra Steve Coleman-t egy szám erejéig...

A koncerteket a Kupferschmiede épületében (kb. Bauhaus stílusú vidéki kultúrház) tartották, majdnem minden este teltházas közönségnek, ami körülbelül 350 embert jelentett. "Ezen a fesztiválon csak jazz van, kérem szépen!" szúrt oda Montreux-nek az egyik előadó.

A Kupferschmiede Langnau-ban. Alapból falusi "kultúrház", de minden nyáron öt napra az európai jazz egyik központja

Az első este programja Steve Coleman "Five Elements" zenekarával kezdődött; a szaxofonos zenekara, ahogy szokott, kollektív improvizációkat adott elő, Sean Rickman frenetikus dobolásával kísérve. Steve Coleman természetesen mindig zseniális, mintha egy más zenei ábécét használna, mint bárki más a jazzben; mindig előremutató, mindig erőteljes amit csinál. A banda legújabb tagja az énekes, Kokayi rappal vegyített improvizált éneklése jól illeszkedik az együttesbe.

A "Steve Coleman Five Elements" nyolcvan százaléka:  Kokayi (vokál), Jonathan Finlayson (trombita), Steve Coleman (altszaxofon), Athoni Tidd (basszusgitár)

Sean Rickman, a "Steve Coleman Five Elements" hiperaktív dobosa

Aztán jött Christian McBride triója, Josh Evans trombitással, Marcus Stricklanddal szaxofonokon és basszusklarinéton, és Nasheet Waits-szel a doboknál. Idei európai turnéjuk utolsó állomására érkeztek Langnau-ba: hihetetlen összeszokottság és virtuozitás áradt a valahol a hard bop/free-jazz határán egyensúlyozó produkcióból.

A "Christian McBride New Jawn": Josh Evans (trombita), Marcus Strickland (egyszemélyes fúvós szekció), Christian McBride (bőgő), Nasheet Waits (dob)

Marcus Strickland (most éppen basszusklarinéton) és Christian McBride (bőgő)

. Christian McBride szólót játszik

Nasheet Waits, a "Christian McBride New Jawn" dobosa. A koncert egyik fénypontja éppen egy Nasheet Waits kompozíció volt.

A második este Brad Mehldau triójával kezdődött: természetesen zsúfolásig megtelt a Kupferschmiede. Blues-alapú kompozíciók és balladák váltakoztak a koncerten. Abszolút tökéletes játék, természetfeletti összeszokottság/telepátia van a három zenész között. A szervezők nem sajnálták a pénzt zongorára, egy remek Steinway állt a színpadon, és énekelt-sírt Brad ujjai alatt. Az idei fesztivál egyik fénypontja volt ez a koncert. Mintha a trió ma este a balladák interpretálásában talált volna több örömet. (Hír a backstage-ről: Larry Grenadiernek végre elkészült az első szólólemeze: két nap alatt vette fel egy New York-i stúdióban: szóló-basszus lemez lesz, minimális overdubbal. Az ECM fogja kiadni.)

A Brad Mehldau Trio, Brad Mehldau (zongora), Larry Grenadier (bőgő, immár 22 éve!) és Jeff Ballard (dob, immár 13 éve)

Aztán jött a "Langnau Jazz Faculty" koncertje: vagyis az itt ezen a héten tanító zenészekből összeállított zenekar. Brad Goode trombitált, Ohad Talmor szaxofonozott, Vic Juris gitározott, Jay Anderson bőgőzött, Andy Laverne zongorázott, és a fővezér, Adam Nussbaum dobolt és vezette a zenekart. Emellett Judy Niemack énekelt 3-4 számban.  (Judynak, ennek a bandának egy kisebb kiadásával, szombaton egy külön koncertje is volt, de arra nem tudtam elmenni.) Mindenféle kisebb és nagyobb kombókban játszottak; nekem a Vic/Jay/Adam trió játéka tetszett a legjobban. Adam Nussbaum (akit talán leginkább a régi John Scofield triólemezekről és a Gil Evans Orchestrából ismerhet a közönség) fenomenális dobos, óriási kedvvel és sok humorral vezényelte-dobolta le a koncertet.

Az "Adam Nussbaum & The LJN Faculty" nagy része: Andy Laverne (zongora), Ohad Talmor (szaxofon), Vic Juris (gitár), Brad Goode (trombita), Jay Anderson (bőgő) és Adam Nussbaum (dob, zenekarvezetés)

Judy Niemack énekel, Andy Laverne zongorán kíséri

Triózene: Vic Juris (gitár), Jay Anderson (bőgő) és Adam Nussbaum (dob)

Brad Goode trombitaszólója, Jay Anderson (bőgő) és Adam Nussbaum (dob)

Csütörtökön sajnos nem tudtam lemenni; ezen az estén Nicole Johänntgen svájci szaxofonos együttese kezdte a programot, de a fő attrakció a legendás Billy Hart dobos zenekara volt: Joshua Redman szaxofonon, Ben Street bőgőn és Ethan Iverson zongorán (aki egyébként - hátha valaki nem követi - immár nem tagja a Bad Plusnak). Azt hallottam másnap, hogy kiváló koncert volt.

Pénteken a program Aaron Goldberg triójával kezdődött; számomra ez volt a fesztivál meglepetése: abszolút elsőrangú triózenélés Aaron ragyogó zongorajátékával. Reuben Rogers egészen fenomenálisan bőgőzött (engem ezen a héten, a számtalan itt játszó bőgős közül Reuben játéka varázsolt el a legjobban). Leon Parker dob/test-percussion-játéka tökéletesen illeszkedett a zenéhez.

Aaron Goldberg zongorázik

Aaron Goldberg (zongora) és Reuben Rogers (bőgő)

Reuben Rogers (bőgő), Leon Parker (dob)

Reuben Rogers szólót játszik

Leon Parker énekel és "testdobol"

Aztán jött a második koncert, a Sound Prints. Dave Douglas és Joe Lovano vezetik ezt a koncept-zenekart; Lawrence Fields zongorázott, Linda Oh bőgős helyett ma este Yasushi Nakamura helyettesített, és az energiabomba Joey Baron dobolt. A zenekar újabb kompozíciókat, jórészt Wayne Shorter feldolgozásokat játszott, a tőlük megszokott világszínvonalon. (Hír a backstage-ről: Joe Lovanonak kész az új lemeze! Triólemez, és az ECM fogja kiadni.)

A "Sound Prints" zenekar nyolcvan százaléka:  Dave Douglas (trombita), Yasushi Nakamura (bőgő), Joe Lovano (tenorszaxofon), Joey Baron (dob)

Lawrence Fields (zongora) és Dave Douglas (trombita) a "Sound Prints" zenekarból

Yasushi Nakamura (bőgő), Joe Lovano (tenorszaxofon), Joey Baron (dob)

Yasushi Nakamura szólót játszik

Joey Baron dobol (és, ahogy szokott, nagyokat vigyorog)

Az utolsó este a diákok gálakoncertjével nyitott, aztán az "Endangered Blood" lépett a színpadra: Jim Black dobos/fővezér zenekarában Chris Speed és Oscar Noriega szaxofonozik és Trevor Dunn dobol. A koncertnek voltak egészen megkapó, lírai részei, posztmodern grooveokra alapozott dögös részei, és "embert próbáló" free-jazzba hajló pillanatai is. Jó volt látni ezt a zenekart együtt: egyre nehezebb lesz velük fellépéseket szervezni, mert pillanatnyilag a világ minden részére szétszóródtak a tagok, Trevor még mindig Kaliforniában él, Chris Brooklynban, míg Jim nemrég Berlinbe települt át.

Az "Endangered Blood" hetvenöt százaléka: Chris Speed (tenorszaxofon), Jim Black (dob, zenekarvezetés), Oscar Noriega (altszaxofon)

Jim Black dobol (és irányít)

Trevor Dunn szólót játszik

És elérkezett az utolsó koncert, a Bokanté. Michael League fő zenekara, a Snarky Puppy öt éve játszott már Langnauban. Michael ezúttal a Bokantét hozta el, ami részben egy Snarky Puppy "spinoff" (Michael mellett Bob Lanzetti és Chris McQueen gitározik mind a két bandában), részben világzenei együttes, részben "jam band", de - szerintem - valami olyasmi lehet a háttérben, hogy Michael League végre talált egy ürügyet, hogy frenetikus ritmus- és gitárorgiát teremthessen a színpadon. Van ugyebár a zenekarban három, teljesen eltérő stílusú ütős: André Ferrari, Jamey Haddad és Keita Ogawa. Hármuk közül Jamey Haddad a legnagyobb név: legendás percussion-játékos, Paul Simontól a "mi" Gárdonyi Lászlónkig lemezek százairól jól ismert. (Jamey egyébként a Bokanté "nagy öregje": mintegy harminc évvel idősebb, mint bárki más a bandában.) Ben Zwerin basszusozik a koncerteken (a lemezeken Michael játssza fel a basszusszólamokat), és hárman alkotják az elektromosgitár-szekciót, Michael League, Chris McQueen és Bob Lanzetti.  Ehhez jön még egy steel-gitáros (Roosewelt Collier, Floridából) és Malika Tirolien, guadeloupe-i származású énekesnő és energiabomba. Mit mondjak? Frenetikus koncert volt; "teljes elszállás", és annyi ütős és gitárhang, hogy egy hónapra is elég lesz. A Bokante még csak az első lemeznél tart; a másodikat a Metropol Orchestrával vették fel, és szeptemberben fog megjelenni a Real World kiadásában (Peter Gabriel lemezcége).

A Bokanté: André Ferrari (percussion), Jamey Haddad (percussion), Keita Ogawa (percussion), Ben Zwerin (basszusgitár), Malika Tirolinen (ének), Roosevelt Collier (steel gitár), Michel League (gitár, vokál, zenekarvezetés), Chris McQueen (gitár, vokál) és Bob Lanzetti (gitár)

A Bokanté ütős-orgia elkövetői: André Ferrari, Jamey Haddad és Keita Ogawa

André Ferrari akusztikus és elektronikus ütősökön játszik

Jamey Haddad fémkesztyűvel fém test-percussionon játszik

Marika Tirolien énekelt, táncolt, és franciául konferálta a programot (a túlnyomóan svájci-németet beszélő közönségnek...)

A Bokanté elektromosgitár-szekció tagjai: Michel League, Chris McQueen és Bob Lanzetti

Malika Tirolinen (ének) és Roosevelt Collier (steel gitár)

Hát, ennyi. A legtöbb magyarnak a nyári svájci jazzfesztiválokról Montreux, Emmentalról pedig a sajt jut eszébe. Azt hiszem, újra kell gondolni ezeket a sztereotípiákat. Most tudósítottam először Langnau-ból, de biztos, hogy nem utoljára.