Laid Back, vagy Laid Black? - Fekete párduc a MÜPA színpadán
Kíváncsian vártam, hogy valaki „komoly” szakíró megírja-e benyomásait Marcus Miller koncertjéről a MÜPÁ-ban,de úgy látszik ez valahogy kiesett a jazz publicistáinak az érdeklődési köréből. Kénytelen vagyok tollat ragadni, illetve a billentyűk elé ülni, mert szerintem méltatlan lenne kihagyni egy ilyen nagy nevű világsztár budapesti fellépéséről szóló beszámolót. Fotósként ismerhettek a Jazzma olvasói, de a MÜPA rendezői nagyon szigorúan tiltják a fotózást a koncertjeiken. Sajnos, saját fotókkal így nem szolgálhatok. Benyomásaimat azért szívesen megosztom Önökkel.
Július 3-án megtelt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. A jegyek már a meghirdetés napján elkeltek, ami azt jelzi, hogy roppant népszerű Miller a fúziós jazz kedvelői között. A kezdés kicsit csúszott, valószínűleg technikai problémák miatt. Az első számnál ugyanis Russel Gunn trombitájának a mikrofonja nem működött, így Alex Han szaxofonjának a mikrofonján osztoztak. Gyorsan helyrehozták a hibát és eztán technikai hibák már nem zavarták a kétórás egybefüggő koncertet.
Miller ifjú zenészekkel lépett most fel, bár hűséges gitáros társa, Dean Brown most cserben hagyta. (Utoljára a BJC színpadán hallhattuk lengyel zenészekkel.) Véleményem szerint kicsit hiányzott is a gitár, bár Miller a basszusgitárján őt is pótolni tudta. Három basszus és egy basszusklarinét között váltogatott, bár tudjuk, hogy zongorán, szaxofonon és még jó pár más hangszeren is játszik konertjein a basszus fekete mestere. Két billentyűs is kísérte, Julian Pollack és James Francies. Alex Bailey a dobokon remekelt.
A hangverseny gerincét a 2018-ban megjelent albuma adta (Laid Black), de újításképpen visszanyúlt a korai fúziós albumokhoz, melyeken Miles Davis kísérője volt. A „Bitches Brew” az első olyan Miles album, amelyiken az akusztikus bőgőt az elektronikus basszusgitár váltotta fel. (Ezen még nem hallható Miller, hisz a lemez megjelenésekor még csak 10 éves volt!) Erről játszott egy számot, aztán a „Tutu” és az „Amandla” is elhangzott a koncerten. Utóbbi kettőt szerzőként is büszkén hirdette a hangversenyen. Igazából nagyon sokat köszönhet Davis-nek, hiszen általa ismerhette meg a világ Miller nevét, majd később David Sanborn kísérőzenészeként lett roppant népszerű. Persze rengeteg más híres zenésszel is fellépett, mint Eric Clapton, Al Jarreau, George Benson, Chaka Khan, Joe Sample, Herbie Hancock és Wayne Shorter.
Saját nevén is sok albumot adott ki és 2 alkalommal GRAMMY-díjjal is jutalmazták. 2013-ban az UNESCO Artist for Peace kitüntetést is megkapta.
Visszatérve a koncerthez a „7 T's” frappáns című számmal kezdtek, majd a „B's River” és a „Trip-Trap” hangzott el. A „Sublimity ‘Bunny’s Dream’” megemlékezés volt tavaly elhunyt anyósáról, némi kis dél-afrikai ízekkel. A számok legtöbbje mégis a hip-hop, a trap, a soul, a funk, a rhythm and blues és a jazz ötvözete, Miller előadásában.
Megemlékezett még édesapjáról, aki a vasárnapi istentiszteleteken orgonán játszotta az „Amazing Grace”-t. Miller -nem először- basszusklarinéton játszotta ezt a klasszikust. Többször megtapsoltatta és énekeltette a közönséget. Majd a ráadásban fergeteges medley következett, a „Come Together” és a „Panther” egyvelegével.
Hihetetlen profizmussal ragyogó hangulatú konertet hallhatott az igen boldog közönség. Biztosan nem utoljára hallhattuk őt Magyarországon.
