Szaxofon reflektorfényben
..avagy a harmadik nap Debrecenben, a Bor- és Jazznapok Jazzma színpadán.
A harmadik nap programja Bágyi Balázs New Quartetjével indult a Jazzma Színpadon. A repertoárt Bágyi Balázs (dob) műveiből válogatták össze, amely nagyon változatosra sikerült. Különböző lüktetések, metrumok és osztinátók mind előfordultak, amelyeket szilárdan és dallamosan kísért Oláh Péter (bőgő) és Bágyi Balázs. A szólók terén Soso Lakatos Sándornak (szaxofon) és Oláh Dezsőnek (zongora) volt kiemelkedő szerepe, de a számokat és azokból az egész koncertet úgy építették fel, hogy mindenkinek volt lehetősége kibontakozni egy-egy szóló formájában. A lassabb számoknak és lágyabb hangzásoknak köszönhetően remek bevezető koncert részesei lehettünk a szombati programon.
A második koncert elkezdéséhez részben kicserélődött a csapat, a Németh János Quartet ritmusszekcióját is Bágyi Balázs és Oláh Péter alkotta, Oláh Dezső helyét Gáspár Károly vette át. A zenekar egész fúvós arzenált vonultatott fel. Németh János és Borbély Mihály több hangszert is megszólaltatott, a szoprán szaxofontól kezdve a basszus klarinétig, így a hangzások széles skáláját sikerült megjeleníteniük. Emellett a témákat is szépen hangszerelték, így gazdagítva a hangzást.
Utánuk az Elek István Quartet folytatta a zenélést, akik a mai napon a klasszikusabb jazz vonalat képviselték. In a Mellow Tone, Voyage, Recorda-Me – hogy csak néhányat említsek az elhangzott klasszikusok közül. Egyedül talán a koncert elején elhangzó Small Steps Back lógott ki egy kicsit a sorból, amely Coltrane szellemiségét idézte meg. Elek István (szaxofon) szólóit, hangzását, a számokhoz illő autentikus előadásmód jellemezte. A ritmusszekció – Weisz János (zongora), Cseh Balázs (dob) és Soós Márton (bőgő) – visszafogott kíséretei, kiegyensúlyozott szólói és négyezéseik szintén sokat emeltek a hangulaton, ezek nélkül nem vált volna harmonikus egésszé a zenekar és felejthetetlenné a koncert.
A Jazzma Színpad utolsó fellépője az Orbán György Coltrane Legacy nevű formáció volt. A zenekar nevéhez hűen nagyon izgalmasan és ötletgazdagon interpretálta Coltrane szerzeményeit. Dinamikus előadásmód és virtuóz szólók izzították a hangulatot. Molnár Sándor (tenor szaxofon) és Soso Lakatos Sándor (alt szaxofon) nagyívű szólóikban – akár Coltrane – a lehető legtöbbet hozták ki hangszereikből, annak határait feszegették. A szólók mellett a témák kétszólamú hangszerelései is nagyon hatásosan sikerültek. A szólók változatosságát fokozta a ritmusszekció – Oláh Krisztián (zongora), Orbán György (bőgő) és Pecek Lakatos András (dob), – akik kihasználva az összes lehetőséget néha teljes zenekari kísérettel, néha csak triószerűen (dobbal, bőgővel), néha pedig csak dobkísérettel egészítették ki a szólisták játékát. Természetesen a zongora-, bőgő-, és dobszólók is ugyanolyan virtuózak és dinamikusak voltak, de a koncert most a szaxofonról szólt, így a szólisták teljes mértékben ki is használták a lehetőségeiket.
