Szerda esti kikapcsolódás az E.K. Avenue koncertjén
Beismerem, korábban még nem hallottam az E.K. Avenue együttesről, így aztán az ismeretlenben tapogatózva vártam, hogy a koncert elkezdődjön. Az egyelőre több helyen hiányos tudásom számlájára írom fel, de hajt a kíváncsiság. A zenekart Kertész Erika vezeti, monogramjával fémjelzett formációnak tagjai még zongorán Rátonyi Róbert, basszusgitáron Szuna Péter, a doboknál pedig Szendőfi Péter. A Budapest Jazz Club oldaláról annyit azért megtudtam, hogy a jazz/r'n'b fúzió vonalán kell gondolkozni, ha szóba kerül az E.K. Avenue neve. Kertész Erika saját dalai hangzanak el, a szövegeket is ő maga írja.
Azonnal energikusan indult az este, már az első pillanattól fogva. A stílus, a hangzásvilág egyértelműen a könnyedebb, fogyaszthatóbb irányból származik. Ennek megfelelően az sem tarthatta vissza az embereket, hogy egy szerdai napon került megrendezésre a koncert. A szép számmal jelen lévő közönség előtt pedig teljesen magabiztosan állt ki Kertész Erika. Ahogyan teltek a percek, az ő határozott, rutinos megjelenése volt az, ami a legjobban megfogott.
Az első dallal, a „Temptations”-szel azonnal ránk törték az ajtót, hogy aztán kicsit kevesebb erővel, de még mindig határozott intenzitással jöjjön a folytatás. Az este folyamán az eddig megjelent két albumukról, a 2010-es „Little Girl”-ről és a 2016-os „Moonbike”-ról csendültek fel szerzemények, talán kicsit nagyobb mennyiségben hallhattunk most a másodikról.
A második dallal, az “I Started Falling”-gal én is kezdtem szépen belezuhanni az este hangulatába. Nagyon kellemes szerda esti kikapcsolódás ilyen zenét hallgatni. Ahogy az ilyen műfajra, a jazz és az r'n'b keveredésére jellemző, a dalok bővelkedtek apró, finom megoldásokban a hangszerelés terén. Képzettséget tekintve egyik zenésznél sem lehetett kérdés, mindenki igazán értette a dolgát. A basszusgitár hangszíne külön tetszett még nekem, örültem volna, ha egy kicsivel több szóló szereppel tüntetik ki.
Erika megosztotta velünk, hogy az egyik dalát egy skót festőnő, Lucy Campbell munkája ihlette, ahol egy hajó a viharban küszködik és rajta az anya pedig a gyermekét védi. Valóban inspiráló kép és gondolat, amit könnyen lehet kötni egy olyan személyiséghez, mint az énekesnő. Elhangzott még a második album címadó dala, a „Moonbike” is, melynek szintén megismerhettük a háttértörténetét. Erika eredetileg egy pop zenekar nevének szánta ezt az ötletet, amely apjától származott. Azonban a többi tag elvetette ezt. Számára viszont nagyon megtetszett és ezért egy dalt fabrikált köré.
A formáció történetében Szuna Péter nem az első basszusgitáros, ugyanis az első albumon még Frey György, a másodikon pedig Kolta Gergő hallható. A tagok még viccelődtek is Péterrel, hogy ez egy hagyomány, tehát ha felvették a harmadik albumot vele, utána távoznia kell a zenekartól. Az ehhez hasonló viccelődés és könnyed hangulat jellemző volt az egész este alatt.
Ha egy dalt ki kell emelnem, akkor az “Unexplainable” lenne az. A második albumról származó szerzemény az első felvonást zárta, a zenészek pedig ekkor már teljesen felvették a zene áramlását. Hallhattunk remek improvizációkat ének, zongora és dob fronton is. Az egész koncert összességében egy remek élmény volt, azonban a pillanatnyi hangulatomban ez a dal jött át a leginkább.
A koncertről úgy hiszem Erika megjelenése és hozzáállása marad meg a legjobban az emlékezetemben. Egyszerre volt vicces, kedves és szentimentális. Igen megnyerő volt az a magabiztosság, ahogyan az egész estét levezényelte, a kezében tartotta végig a koncert alakulását.
