A free jazz kiemelkedő alakjai - 2. rész: Cecil Taylor
1960. december 21-e (éppen idén lesz hatvan éve), New York City, A&R Studio: az Ornette Coleman Double Quartet felveszi a "Free Jazz - A Collective Improvisation" című lemezét. Mérföldkő a szabadon rögtönzött zene több évtizedre visszatekintő történelmében. A sorozat minden hónap közepén megjelenő részei a free jazz legjelentősebb képviselőit mutatják be.
Az amerikai zongorista, költő, zeneszerző, zenekarvezető CECIL Percival TAYLOR 1929. március 25-én született.
Klasszikus tanulmányok után fordult a jazz felé - annak is a szabad, avantgárd stílusa irányába. Hat esztendős korában kezdte, majd New York-ban és Boston-ban folytatta képzését. Bartók Béla és Karlheinz Stockhausen voltak rá nagy hatással eleinte, aztán 1955-ben, 26 évesen New York City-be költözött. Itt alakult meg az a quartet, amelyben Steve Lacy szaxofonozott, Buell Neidlinger bőgőzött és Dennis Charles dobolt, Taylor zongorázott. Egy esztendővel később jelent meg első lemezük: "Jazz Advance", a Transition kiadó gondozásában. Haladás, megelőzés - a szó jelentése a címben egyértelmű -, bár mai füllel hallgatva talán kevésbé free.
1957-ben ugyanebben a felállásban szerepeltek a Newport Jazz Festival-on, a koncert felvételét egy évvel később kiadták. Még 1958-ban: egy jazztörténeti jelentőségű felvétel John Coltrane-nel (tenorszaxofon) - eredetileg "Stereo Drive" (United Artists) címmel, aztán még több kiadásban (Kenny Dorham - trombita, Chuck Israels - bőgő, Louis Hayes - dob).
Nehéz lenne (utólag) évről-évre követni Taylor útját. Kicsit rövidítve: a hatvanas években együtt játszott Albert Ayler-rel, Andrew Cyrille-lel, Gil Evans-szal, Jimmy Lyons-szal, Sam Rivers-szel és a Jazz Composer's Orchestra számtalan tagjával - többek között: Randy Brecker-rel, Don Cherry-vel, Gato Barbieri-vel, Larry Coryell-lel, Ron Carter-rel és Charlie Haden-nel.
A folyamatos koncertezés és lemezfelvételek során újabb zenésztársakkal muzsikált - a nem teljes felsorolás szerint: Dewey Redman-nel, Elvin Jones-szal, Archie Shepp-pel, Anthony Braxton-nal, a The Art Ensemble of Chicago-val - és még írhatnám tovább.
A nyolcvanas évek végén megalakította a Feel Trio-t: William Parker bőgőzött, Tony Oxley dobolt - több lemez őrzi munkásságukat. Például a "Looking (Berlin Version)" (FMP, 1990).
A nyolcvanas-kilencvenes esztendők során Derek Bailey, Evan Parker - és még sokan mások - csatlakoztak Taylor társulásaihoz. Nem volt olyan felállás - a duótól a big band-ig - amelyben ne alkotott volna a zongorista-zeneszerző.
Ami eddig kimaradt: az egyik leglényegesebb "megnyilvánulása", a szólózongora koncertek és lemezek. A legelső album egy Olaszországban, 1968 júliusában rögzített, dupla LP: "Praxis" a címe, az azonos nevű kiadóra utalva. Könyörtelen, "kérlelhetetlen" free - négy, közel húsz perces tételben, nagyon magas színvonalon. (1982-ben jelent meg.)
Aztán egy újabb szóló: "Indent" címmel (Arista Freedom, 1973) - ez viszont a felvétel évében meg is jelent, vagyis ebből a szempontból az első!
A teljesség igénye nélkül még két "egyedüli" Taylor album: "Solo" (Trio, 1973) - japán kiadás; majd rá egy évre Montreux-ben, a fesztiválon: "Silent Tongues" (Freedom, 1974).
Csak ezt az írást követve feltűnhetett, hogy rengeteg lemezkiadóval dolgozott Taylor. Vettem a fáradságot, elkezdtem számolni - közel harmincig (!!!) jutottam. Lehet, nem teljes a kép... Csak a legnevesebbek: Blue Note, Verve, Prestige, Enja, Pablo Live, MPS, Leo, A&M - és még sorolhatnám.
Több, mint hat (!) évtizedes pályafutás, betöltött 89 év. Nyilván nem lehet teljes egy ilyen írás (ebben a formában), de azért felvillant képeket egy hihetetlenül gazdag életútról. Legalábbis a szándék megvolt... (Magyaországon egyszer járt, 1986. április 20-án szólóban lépett fel a Nagykanizsai Jazz Fesztiválon!)
Éppen belépett a kilencvenedikbe, amikor (2018. április 5-én) otthonában, Brooklyn-ban, elhunyt. Önéletrajzi kiadványon, további koncertek szervezésén dolgozott...
