JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 29.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

A Gyémánt Bálint New Trio a Budapest Jazz Clubban

Mostanság igyekszem kihasználni, hogy már (még?) lehet koncertekre járni. A márciusban kezdődött hosszú, koncertektől mentes időszakban nagyon hiányoltam az élő zenét. Most viszont újra itt, ismét a BJC-ben, ezúttal a Gyémánt Bálint New Trio-t hallgathatta meg a nagyérdemű.

A zenekar tagjait aligha kell bemutatni az olvasóknak, hiszen mindhárman (Gyémánt Bálint, Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc) aktív szereplői az elmúlt évek hazai jazz, illetve könnyűzenei világának. Eddig egyszer, ha jól emlékszem, tavaly ősszel hallottam őket ilyen felállásban, és nagyon jó élmény volt. A közönség sorai az aktuális trendekhez igazodva sajnos több helyen üresen maradtak. Jelenleg ez a felállás, de remélhetőleg eljön ennek is a vége és újra tömött termek és terek előtt zenélhetnek a művészek.

Ezúttal a szokásostól eltért a színpadon található felállás is, hiszen Szabó Dániel Ferenc kerékpár balesete után néhány napra zeneileg harcképtelenné vált, és ezen az estén Hidász Tamás helyettesítette.

Az első dal a „Pyramidion” volt, az egyik kedvencem, mivel jó érzéseket és emlékeket is kötök hozzá. Egyébként ehhez a szerzeményhez egy igen jól sikerült videó is készült, ami megtekinthető a YouTube-on.

A második a „Pathway” volt, melyet Metheny inspirált. Ahogyan az idő telt, úgy ért össze egyre jobban a produkció. Tamás nagyon jól helytállt, még úgy is, hogy nagyon frissen és váratlanul érte a meghívás, hiszen a koncert napján délelőtt tudta meg, hogy este zenélnie kell. Mindenesetre ez nem érződött a harmadik, „Indigo” címet viselő dalban, rendkívül intenzívre és erősre sikerült az előadás.

A kedélyeket lenyugtatva elhangzott a „True Listener”, majd a határozottan átkomponált „Have You Met Miss Jones?”-szal (Richard Rodgers) zárult az első szett.

A szünet után a „Last 100 Meters”-szel folytatták, majd előadtak még két klasszikust, Jimi Hendrix „Little Wing”-jét és Sting „Fragile”-ját, mindkettőt sikerült saját képre formálni.

A hivatalos műsor utolsó dala a” White Lies” volt, szintén saját szerzemény – ahol néhány korábbi dalhoz hasonlóan szintén már kicsit rock koncertbe csapott át a hangulat. Mindenesetre én nagyon élveztem, a zenészek és a közönség nem különben, nagyon jó atmoszférát varázsoltak a BJC színpadára.

A visszataps után még meghallgathattuk a „Tavaszi szél vizet áraszt” átiratát, ami egy hibátlan lezárása lett ennek az estének.


img-20200917-201955.jpg


img-20200917-203451.jpg


img-20200917-203507.jpg


img-20200917-212349.jpg


img-20200917-212401.jpg


img-20200917-215140.jpg


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez