JazzMa

Friss Hírek

Lage, Julian: Squint2021. június 19.
Frankie Látó 50!2021. június 10.

Hírek

Visszaszámlálás: -61.nap: Debrecen Dixieland Jazz Band feat. Gyárfás István - 6. Debreceni Bor- és Jazz Napok (49. + 50. Debreceni Jazz Napok)

61 nap múlva kezdődik a magyar-, európa- és világrekordot javító jazzfesztivál a Nagyerdő Békás tavának partján. A négy nap alatt a négy színpadon 61 formáció lép fel, amelyben 286 magyar muzsikus játszik majd!

debreceni-bor-es-jazz-napok.jpg


A fesztivált szokás szerint a Debrecen Dixieland Jazz Band zárja.

A zenekar 1984-ben alakult és azóta minden évben fellép a Debreceni Jazz Napokon! (A tavalyi elmaradt fesztiválról most ne beszéljünk…)

Az együttes honlapján többek között ezek a mondatok is olvashatók:

„Zenekarunk 2016 óta jelentős átalakuláson ment keresztül. A hangszerösszeállítás változása –tuba alkalmazása a nagybőgő, basszusgitár helyett- mellett a fiatal, tehetséges muzsikusgenerációt is bevontuk a muzsikálásba, mely jelentősen felfrissítette csapatunk életét, ezáltal koncertjeinket is.

Az együttes munkáját Hajdú-Bihar megye Aranyéremmel, Debrecen Megyei Jogú Város Csokonai-díjjal és Debrecen Kultúrájáért díjjal ismerte el.” (Azt márcsak zárójelben teszem hozzá, a 2019. évi fesztivál után a zenekar alapítója, a szaxofonos Gyarmathy Zoltán (1938) visszavonult! – A szerk.)


ddjb.jpg


A zenekar tagjai: Gyarmathy István – klarinét, zenekarvezető, Kovács János – trombita, ének, művészeti vezető, Tóth Dániel – harsona, Kovács Marietta – hegedű, ének, Zádor Tamás – gitár, Tikász Sándor – bendzsó, gitár, ének, Kerekes Imre – tuba, Pataji Géza – dob.

A koncerten a zenekar vendége a fesztivál Artist in Residence-e, Gyárás István gitáros lesz.

És egy kis idei ízelítő a DDJB-től.

https://www.youtube.com/watch?v=4sdFuOvLkEI


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg


Vissza a hírekhez