JazzMa

Friss Hírek

Wingfield, Mark: Zoji2021. július 21.
Erev, Ari: Close to Home2021. július 18.
Brian Bromberg (1960-)2021. július 05.

Hírek

Jazz a Márványteremben – Kőszegi Jazz Karácsony – II. rész (1999. december 17.)

Sokszáz/194.rész

Az est első részét „A tanítványok tisztelgése a Mester előtt” címet adtam. Nem véletlenül, mert az akkor 55 éves tanár úrnak nem kevesebb, mint nyolc tanítványa mutatta be tudását a Márványterem teltházas közönségének.

A második résznek a „Kőszegi Imre születésnapi bulija” címet adtam. Persze ez egy kicsit megkésett „szülinapi buli” volt, hisz Imi 1944. december 6-án született, de ezt a rengeteg muzsikust csak erre a napra lehetett gond nélkül összehozni a Márványteremben!

Ebben a részben Kőszegi minden „jazz arcát” megmutatta a teltházas Márványteremnek, hisz trió, kvartett, kvintett, és bigband formációval is fellépett.

Először a Kőszegi Trió (László Attila – gitár, Lattmann Béla – basszusgitár, KI – dob) játszott két örökzöldet:

Sigmund Romberg-Oscar Hammerstein: Softly, as in a Morning Sunrise

Richard Rodgers-Lorenz Hart: My Romance

 

Ezután jött a Kőszegi Quartet, ami tulajdonképpen a trió a zongorista Oláh „Cumó” Árpáddal kiegészített változata volt. Így négyen Ray Noble „Cherokee”-ját adták elő.

 

Őket a Köszegi Quintet (Borbély Mihály – altszaxofon, Zana Zoltán – tenorszaxofon, Oláh „Cumó” Árpád – zongora, Orbán György – bőgő, KI – dob) három modern jazz témát interpretált:

Mongo Santamaria: Afro Blue

Wayne Shorter: Witch Hunt

Cannonball Adderley: Saco o’ Woe

 

Az est végén pedig a Liszt Ferenc Zeneműűűvészeti Főikola Jazztanszékénak Big Band-je lépett színre László Attila vezényletével.

Ekkor is három téma hangzott el, melyek közül kettő modern jazz darab volt:

László Attila: Doctor Q (itt KI dobolt a nagyzenekarral, és LA játszotta a gitárszólót)

Miles David: Milestones (a szám közepén a Kőszegi Imre-Lakatos Pecek Géza Dobshow játszott fergeteges dobpárbajt!)

Az est zárásaként a Karácsony közelségére tekintettel a zenekar László Attila tanár úr vezényletével eljátszotta a világszerte legismertebb karácsonyi dalt, a „Silent Night”-ot.

Vissza a hírekhez