JazzMa

Friss Hírek

Fertőrákosi koncert2025. július 07.
Zádor–Kováts Duo: 22025. július 05.
Nagy János: Voyagers2025. június 27.

Hírek

Magyar Jazz ABC – 336. rész: Eged Márton

Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 137 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és most Eged Mártonnál tartunk. 11 év és 6 hónap alatt eddig 336 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!

eged-marton.jpg

1979. május 20-án született Budapesten.

Ének-zene tagozatos iskolában néhány évig hegedűt tanult, 12 évesen gitározott, majd basszusgitárra tért át.

Studniczky László tanítványa volt a XVII. kerületi Bartók Béla zeneiskolában, majd a Kőbányai Zenei Stúdióban végzett 2004-ben, ahol Csejtei Tamás és Lattmann Béla növendéke volt. 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészei Egyetem jazztanszékén, kiváló tanárai mellett főtárgy tanára Lattman Béla volt.

2003-ban Eged Márton indult a Bartók Rádió Dandó Péter Jazz Basszusgitár Tehetségkutató Versenyén, ahol az elődöntőig jutott.

Képviselt stílusai a jazz, fusion, pop, rock, világzene, magyar népzene és egyéb műfajok.

Egyik legismertebb zenekarához, a Tropical Transform (később The Transform Quintet) zenekarhoz 1998-ban csatlakozott, ahol Horváth „Tojás” Gábor zongorázik, Gálfi Attila dobol, és Redő Dániel játszik ütőhangszereken. A zenekar több kiváló szólistával egészült ki az évek során Dévényi Zoltán, Jelasity Péter, Ávéd János, majd Gyémánt Bálint személyében. Felléptek a legtöbb hazai fesztiválon és klubokban, 1998-tól rendszeresen a Sziget Fesztiválon, sokszor kaptak meghívást csehországi és szlovákiai fesztiválokra, 2000-ben a budapesti Junior Fesztivál különdíját nyerték el. Az évek során öt lemezük jelent meg, az egyik legkiemelkedőbb felvétel Joey Calderazzo-val készült.

Állandó zenekarai mellett (The Transform Quintet, Pastell Contemporro, SZEEG, ZEEG, Tóth Sándor Quartet, Violin D'Agnes, Nasip Kismet, Bob és Bobék Orchestra) meghívott vendégszereplőként és session zenészként is aktívan jelen van színházi produkciókban és lemezfelvételeken. (Gyémánt Bálint Trio, Gereben Zita, Eichinger Tibor, Folksz, Müller Péter Sziámi, Bródy János, Vidámpark, R-GO, Kovács Kati, Átrium Színház)

Jelenleg három művészeti zeneiskola tanára, ahol basszusgitárt és jazz elméletet tanít.



Az E-betűsök között van néhány hiányunk: Eichinger Tibor, Enyedi Sugárka, Equinox, Erdei Kálmán, Erdei Péter, Erdélyi Péter, ESP, Esze Jenő, Esze Zsolt, European Mantra.

Aki tud róluk valamit, az hívjon a 06 30 570-0625-ös mobil számon, vagy írjon e-mailt (olvaso.jazzma.hu­@gmail.com)!

Vissza a hírekhez