A jazz harsonázás nagyjai 9/12 - Wycliffe Gordon

A harsona igazán sokszínű hangszer. Ravel „Bolero” című művének magabiztos, de nem harsány témája ugyanúgy sajátja, mint Mozart „Requiem”-jének intim „Tuba Mirum” tétele, Wagner hajat lobogtató futamai, Dorsey krémessége, vagy Watrous huhogós virtuozitása.

És persze a harsona tud New Orleans-i módon is megszólalni, ennek pedig nagy mestere az idén 55 éves Wycliffe Gordon.

A Georgia-i születésű Gordon afro-amerikai egyházzenész családba született, apja templomi orgonista és zongoratanár volt.

A gospel mellett a fiatal Wycliffe 13 évesen fordult a jazz felé, amikor egy lemezgyűjteményt örökölt nagynénjétől. Különösképp Louis Armstrong felvételei nyűgözték le.

A középiskolában a zongora mellett már harsonán folytatta a tanulmányait, sőt, a korosztály amerikai válogatott együttesébe, New York-ban is koncertezett a McDonald’s High School All American Band-del.

Első professzionális munkái Wynton Marsalis társaságában voltak, később szívesen kísérletezett más hangszerekkel is, ilyen a didgeridoo is, de a harsona mellett a trombita is állandó társa maradt.

Zeneszerzőként is aktív művész, egyik kiemelkedő munkája az általa vezényelt Jazz at Lincoln Center Orchestra felvétele, ahol egy 1925-ös némafilmre (Body and Soul) általa komponált darabot rögzítették.

Érdekesség, hogy a BJC Big Band és Kiss Zoltán Ausztriában élő harsonaművész közeljövőben megjelenő albumára is komponált darabot, sőt, maga is játszik a lemezen.

Közel 30 szóló lemeze jelent meg, emellett Gordon számos előadóval működött közre az elmúlt időszakban, ilyen Ted Nash, Wynton Marsalis, John Allred, vagy épp a Mnozil Brass.

Wycliffe a Yamaha hangszergyártó egyedi hangszerein játszik.