Jure Pukl és az amerikaiak koncertje a BJC-ben
Úgy illik kezdenem, hogy Jure Pukl (1977-), a szlovén jazz egyik - talán a legismertebb - reprezentánsa. Az állítás valószínűleg megállja a helyét, de be kell vallanom, hogy a szlovén jazz ismeretében csak hiányosságokkal rendelkezem. Valószínűleg mások is így vannak ezzel, mivel a neves amerikai muzsikus társakkal kiegészült trióra sem gyűlt össze telt ház közeli hallgatóság október 2-án, pénteken este a BJC-ben.
A koncerten végig tenorszaxofonon játszó Jure Pukl mellett két ismert és elismert amerikai zenész lépett fel: a bőgős Joe Sanders és a dobos Gregory Hutchinson. Még a koncert kezdete előtt elhelyeztek a színpad szélén a lemezgyűjtők felcsigázására néhány lemezt Jure Pukl kb. 20 kiadványa közül, amelyek többsége ismert kiadóknál jelent meg.
A szaxofonos az első szám elhangzása után elmondta, hogy az elmúlt 15 év terméséből fognak előadni darabokat, az első kompozíció pedig a kiállított lemezek között is megtalálható „Doubtless” című 2018-ban megjelent albumon került rögzítésre. Az ezen játszott zenészek egy kivételével megegyeznek a BJC-ben fellépőkkel, csak Jure Pukl korábbi felesége, Melissa Aldana hiányzik. (Ő egyébként az év végén a Müpa-ban fog fellépni Joe Lovano zenekarában.)
A folytatás a szünetig egy egybefüggő zenefolyam volt, úgy vélem több kompozíció szünet nélküli összevont előadása.
A második rész az idén elhunyt Sonny Rollins-ra (az „East Broadway Run Down”-nal) és a 100 éve született John Coltrane-ra (a „Wise One”-nal) történő emlékezéssel kezdődött. Utánuk következett egy Jure Pukl szerzemény, a „Doves (For My Mother)”, a programban elhangzó többi darab címét viszont nem sikerült megjegyeznem.
A kétszer 50 perces koncert második részében vált igazán fogékonnyá az elhangzó zenére a közönség, amely kikövetelt magának még a triótól egy rövid ráadást.
Jure Pukl játékában észrevehető volt, hogy neves európai intézményekben és a bostoni Berklee-ben képezte magát, valamint több évig játszott az USA-ban.
Játékában voltak erősebb, illetve kevésbé átütő szakaszok, de nem titok, hogy a szaxofon-trió játék egy nagyon nehéz műfaj, néhány Sonny Rollins és Archie Shepp lemez nagyon magasra tette a lécet, legalábbis nálam.
A bőgős és dobos nagyon laza fickó benyomását keltette a magas színvonalú játékuk mellett.
Joe Sanders időnként elvarázsolt volt, egyszer Pukl adta oda neki saját kottáját, mert valószínűleg nem a leírtakat játszotta, a szaxofon–dob párbeszédek alatt zsebre dugott kézzel álldogált, de nem folytatom tovább a különcségeket, mert egyébként jól játszott. Szokatlan módon mikrofonba bőgőzött, lehet, hogy elromlott a pick-up, de lehet, hogy más hangzást akart elérni.
Érdekes volt még a tartása, ahogy szinte kapaszkodott a bőgő nyakába, miközben derékszögben tartott jobb karral pengetett.
Gregory Hutchinson kísérő és szóló szerepben is kiváló.
Róla is feljegyeztem egy zenén kívüli érdekességet: a koncert vége felé egy szaxofon-bőgő duózás alatt leült a dobok mellé a földre és onnan figyelte az eseményeket. (Ő november folyamán saját együttesével is fellép majd a BJC-ben.)
