A magyar jazzmuzsikusok emlékeznek Kiss Zoli „Hagymára”

Mivel én nem Fb-ozom, így csak 2022. október 20-án, 11 órakor tudtam meg a lesújtó hírt, hogy csütörtök hajnalban 67 éves korában bicikli baleset után elhunyt Kiss Zoli, vagy ahogy a jazztársadalom ismerte őt, a „Hagyma”. Azonnal körlevélben kértem meg a magyar jazzmuzskusokat, emlékezzenek rá! Eddig 26 válasz érkezett.

Bágyi Balázs

Ha a zenészek között lehetnek hatalmas figurák, legendás ikonok, akkor a Hagyma zenekari szállítók közt volt ugyanez.

Megismételhetetlen egyéniség, verhetetlen szakmai tudás, eredeti humor. Mindig, mindenki biztonságban hazaért, zenész is, hangszerek is.

Hiányozni fogsz Zoli, nyugodj békében!

Csapó Krisztián

Nagyon kevés olyan korrekt és lelkiismeretes embert ismerek, mint amilyen Hagyma volt.
Profi zenészekkel dolgozott, de mindig azt lehetett érezni, hogy a saját munkáját is professzionálisan végzi. Jellegzetes humora volt.
Egy történet: Egyszer vidéken játszottunk egy zenekarral. Valamelyik állandó együttese miatt végül nem ő tudott jönni, de küldött helyettest. Mondjuk úgy, hogy kommunikációs félreértés történt a helyettes sofőrrel, ő másképp emlékezett a megállapodásra, ezért az otthonomtól nagyon messze tett ki, ráadásul mindezt az éjszaka közepén. A zenekarvezető és Hagyma nagyon régi, baráti kapcsolatban voltak, amikor ezt elmesélte Hagymának, ő azonnal intézkedett. Felhívott, elnézést kért a másik sofőr nevében és azonnal vissza akarta utalni az éjszakai taxi árát, amit szabadkozásom ellenére azonnal meg is tett. Lelkiismeretes, becsületes ember volt. Így emlékezem rá!

Hárs Viktor

Zolival először 1987-ben találkoztam. Oláh Kálmánnal és Balázs Elemérrel játszottunk trióban valami KISZ-rendezvényen Zánkán, és ő vitt minket a piros Ford Transit buszával. Utoljára pont egy hete mentünk együtt, a Kozma Orsi Quartettet vitte Szabadkára.  Zoli jelenléte végigkísérte egész eddigi pályámat. Szinte nem volt olyan zenekar, amelyiket ne szállította volna. Bejártuk fél Európát, Norvégiától, Svédországtól Romániáig, vagy Bulgáriáig. Zoli könyvet akart írni a zenész sztorikról. Talán el is kezdte... De a mi közös sztorijainkról én is oldalakat tudnék megtölteni. Hogy amikor "elköszöntél" a zenekartól 1990. január 1-én, az NDK-ban, a tükör jégen csúszkálva, az egyik árok szélétől a másikig... Vagy amikor Szlovákiában turnézva a Kaltenecker Trióval koncert közben feltettek a színpadra egy kondér sztrapacskát...

De a sztorik most itt véget értek. Még nem tértem magamhoz... Amikor korán reggel olvastam Eszter lányod kétségbeesett üzeneteit, hogy az intenzíven fekszel és nagy a baj.

Utoljára kedden találkoztunk, a Szakcsi temetésén. Alig 48 órája. Hát - hamar elmentél, hogy újra szállíthasd Bélát valami igazi, Mennyei étterem felé, ahogy szoktad, a koncertre menet.

Sosem felejtünk el.

Tony Lakatos (Frankfurt)

Ez a hónap csupa rossz hír, két legendás ember ment el zenész világból.
Először kedves barátom a Szakcsi, és most egy másik barátom, aki ugye nem zenész volt, de annyira kapcsolódott a zenevilághoz, mint szinte senki más. Hagyma Kiss Zoli szállító és barát ment el. Zolival nagyon-nagyon sok kilométert kocsikáztam pedig nem élek Magyarországon hosszú idő óta, de akárhányszor szükség volt, mindig ő volt a szállító. Híres volt a különleges humoráról. És borzasztó sokat nevettünk minden úton. Talán a legtragikusabb, hogy annyi millió km után nem egy autóbaleset történt, hanem egy buta bicikli baleset. Úgy látszik a zenekar életére sokkal jobban odafigyelt, mint a sajátjára.
Nyugodj békében Zolikám!

Gyémánt Bálint

Hagyma Kiss Zoltánt a pályám legelején ismertem meg. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy az első vidéki útjainkon egy ennyire tapasztalt, profi sofőrrel utazhattunk.

Emlékszem, mennyire lenyűgözött, hogy mindenkivel dolgozott már, mindenkit ismer. Általa egyfajta kapcsolódást érezhettem a hazai nagybetűs, profi szakmával.

Nem sokkal utána együtt utaztunk Tokyo-ba, ott szerencsére nem ő vezetett, de egymás mellett ültünk a 13 órás repülőút alatt. Sok nevetés, rengeteg vicc jut róla mindig eszembe.

Legyen Neki könnyű a föld. További jó utat Hagyma! Még találkozunk.

Baló István

Szörnyű!

Dóczi Bence

Nagyon sajnálom.

Botos Ferenc = Frank Botos (Toronto)

Megrendülve hallom ezeket a híreket. A Szakcsit most temették. És most a Zoli.

Hihetetlen, hogy egy ilyen jó kedélyű ember tele életerővel ilyen hirtelen elment.

Nagyon sajnálom!!!!

Fiatal zenészként rengeteget dolgoztam vele, és csak a legjobb emlékek jutnak eszembe.

Dresch Mihály

Megdöbbentett ez a hír!

Nekem Zoliról  csak jó emlékeim vannak.

Jó ember, kollega és barát volt.

Az biztos, hogy hiányozni fog. Édes Zoli barát.....

Csorba János (Győr)

Isten nyugosztalja!

ifj. Szakcsi Lakatos Béla

Zolit valamikor a nyolcvanas évek elején ismertem meg, talán akkor volt az In Line zenekar szállítója. Később pedig a legendás Magyar Jazz Quartetnek! Ő több volt, mint szállító, vagy szervező. Igazi barát, aki lelkiismeretesen végezte mindig mindenkivel a munkáját, kiváló szakember, kiváló ember! Kevesen tudják, hogy Balogh Elemér szintén kiváló barátunk halála után, Zoli egyedül magára vállalta az összes tennivalót! Aranyszíve volt. Szeptember 5-én voltunk együtt Veszprémben a Papírkutyában, ahová Eszter lánya is velünk tartott, Barca bőgőzött és Éles Mátéka dobolt. Soha nem felejtem el azt az estét, nagyon jól éreztük magunkat, viccelődtünk egész este és jót vacsoráztunk. Zoli is nagyon jól érezte magát!

Aztán Apám itt hagyott minket október másodikán ….. Zoli 1 héttel később felhívott, hogy azt gondolja, menjek el apám régen lekötött koncertjére Zalaegerszegre, legalább kizongorázom magamból a bánatom! Elvállaltam, de nem bántam meg, csodás este volt Kőszegi Imrével és Orbán Györggyel. Sajnos Zoli az utolsó percben lemondta az utat, mert közbejött neki valami sajnos!

Utoljára apám temetésén találkoztunk október 18-án!

Nagyon fog hiányozni, jó ember volt, szerettem!

Isten vigyázzon rád és adjon nyugalmat neked barátom a feltámadásig! Találkozunk …..

Párniczky András

Zolit úgy ismertem meg, hogy sok évvel ezelőtt (még nem volt mobil) csöngött a telefonom: ő Hagyma – mondta, és azért hív, mert a kocsija hátuljában hetek óta hánykolódik egy erősítő, ami esetleg az enyém lehet. Ha így van, mondjam meg a címem és ő elhozza. Valóban, egy gitáros – tudom ki, de hadd ne nevezzem meg – kérte kölcsön a Polytone-om (amin később Metheny is játszott Elemérrel zenekarával) és “elfelejtette" visszaadni. Hagyma olyan lelkiismeretes volt, hogy kinyomozta ki a tulaj és valóban vissza is hozta nekem. Pályakezdő voltam, biztosan nem nekem szólt a gesztus, egyszerűen csak ezt gondolta helyesnek.

Évekkel később sok-sok kilométert utaztunk együtt. Egyszer Londonba vitt ki minket úgy, hogy a Csalagútig meg sem álltunk. Ott beparkolt a vonatba, majd ránk nézett és azt mondta mosolyogva: „most alszom kicsit, de felkelek, amint átértünk”. Biztos voltam benne, hogy majd mi fogjuk keltegetni, de nem, amint megállt a szerelvény azonnal folytattuk utunkat, most már a baloldalon. Az egész utazás – ahogy bármelyik másik közös utunk – jó hangulatú volt és végig abszolút biztonságban éreztük magunkat. Talán külső szemmel nem is látszik, mennyire nem mindegy kivel tölt egy napot-, de akár egy hetet együtt a zenész, miközben a buszból a színpadra, onnan a szállodába, majd másnap közvetlenül ébredés után újra a buszba száll, miközben minden este megpróbálja a maximumot nyújtani. És persze ez egy bizalmi helyzet is, hiszen a Road, ahogy a szállítókat zenészkörökben nevezik mindent hall, ami elhangzik utazás közben. Nem hiszem, hogy mindezt lehetne jobban csinálni, mint ahogy Hagyma tette.

Pont legutóbb vidékre nem vele mentünk volna, de az élet úgy hozta, hogy mégis Zoli szállított minket. Hálás vagyok a sorsnak, hogy így még egyszer találkozhattam vele. Senki, így én sem gondoltam, hogy utoljára áll meg a házunk előtt a Hagyma matricás autó, ami mindig mosolyt csalt az arcokra.

Horváth Plutó József

Hajdanán az indiánok H hangra hangolták a dobot, amit tamnak hívtak. És borsót raktak rá, és ha jött valaki, akkor pergett a borsó rajta. És akkor mondta az öreg indián "borsódzik a "H tam"

Ilyen szellemes és szeretetteljes humora volt ZOLI bácsimnak. Én így hívtam. Sajnos már nem élvezhetem drága barátom csodálatos szellemiségű humorát...

Isten áldjon Zoli bácsi odafent! Vigyázz a többiekre, úgy ahogy itt tetted.

Tommy Vig

Kiss Zolit nagyon szerettem!

Berki Tamás

Aki valaha volt Vele tudja, Hagyma bármit hallott, bármit látott, azonnal volt rá egy elképesztő szóvicce, amit csak a megértés másodperce követett csendben, majd kitört a röhögés mindenkiből, hogy aztán jöjjenek rá a megszólalások: Teee! Hagyma!!! Ne mááá!!! Ezt még visszakapod!

És most hol vagy, hol vagy, hogy visszakapd? Mi történt?! Néhány órával korábban még szót váltottunk, búcsúzva Szakcsitól szomorú temetésén...

Két hete -mint már annyiszor- 1-2 év után ismét előkerültél, és leszerveztél nekünk egy pécsi koncertet 2023 júliusára...

Gondolom.....remélem, előkerülsz majd ismét, és Te viszel minket, mint oly sokszor anno...

Pintér Péter

Kiss Zoltánt, Hagymát Budapestre kerülésem óta ismertem - cirka 17 éve.

Több szereplésre szállított, melyek között bigbandes- és szóló koncertek egyaránt helyet foglaltak.

Útjaink során storyk sorozata hangzott el, melyben életútja s a világsztárokkal való találkozása is helyet kapott:)

Sokat nevettünk együtt...

Tanácsaival mindig próbált segíteni a műfajon belül.

Jazz-zongoristaként úgy gondolom, hogy a zenei szakma megkerülhetetlen alakjai között tartották számon - hiszen mi, előadóművészek és a szállítás mindig is szervesen összekapcsolódott -, aki szakmailag magasan a legjobbak közé tartozott.

Sokat tett azért, hogy a jazz műfajának képviselői és a közönség egymásra találhassanak a koncerteken.

Egy vidám, jókedélyű, életrevaló, melegszívű embernek ismertem meg, akinek hiánya még sokáig itt lesz közöttünk...

Fájdalmas tragédia, azonban próbáljunk Rá mindig úgy emlékezni, amilyen volt életében: pozitív, optimista és életvidám.

Mély őszinte részvétem a Családnak!

Harcsa Veronika

Hagyma volt a derű maga. Tokiótól Nagykanizsáig őrzök vele közös pillanatokat, nagyon kár, hogy nem gyűjthetem őket tovább.

Mihalovics Dávid

Pótolhatatlan veszteség. Remélem, egyszer megjelenik a Hagymárium című könyve, nagyon jó lenne olvasni a történeteit, ha hallgatni már nem is tudjuk... Nyugodjon békében!

Fenyvesi Márton

Nemrég hallottam a “This American Life” podcast “The Ferrymen” című részét, nagy hatással volt rám. “Getting from Point A to Point B—with expert assistance.” Olyan emberekről, “révészekről” szól, akik segítenek eljutni egyik pontból a másikba. Eszembe jutott rengeteg dolog, azok az emberek, akik tanítottak és segítségükkel jutottam el valahonnan valahova, vagy másokra, akik inspiráltak és ez hajtott előre, illetve azok a sofőrök, roadok, akik fizikailag visznek el minket biztonságosan hétről-hétre messzi helyszínekre, ahol dolgozhatunk, zenélhetünk. Nem tudok nem megindultan írni Zoliról, mert mint az összes zenész generáció pályáját, az enyémet is végigkísérte mostanáig, nem csak, mint egy nagy figyelemmel dolgozó nagy tapasztalattal rendelkező szakember, hanem mint értő zenehallgató, akinek a véleménye az esti koncertről mindig nagyon számított nekem. De mindezen túl sose felejtem el, amikor kisfiam, Rudi először találkozott Zolival. Nagyon izgultunk az út előtt, de nem volt miért. Rudi és Rozi hátul nagy nyugalomban utaztak több száz kilométert nekem pedig egy perc kétségem sem volt afelől, hogy Rudi nem csak a lehető legnagyobb biztonságban van, hanem még nagyon jól is szórakozik közben, vagy épp nyugalomban alszik a buszban, szeretetteljes légkörben és törődésben. Az utolsó utunk Pécsre vitt, Béla bácsi zenekarával, akkor is azt kérdezted tőlem, talán még a köszönés előtt, hogy “Rudi hogy van?”. Hát egy biztos, hogy a buszodban nagyon-nagyon jól volt és mi zenészek mindannyian. Köszönök Mindent, Zoli!

Ávéd János

Apámat soha nem láttam még bajusz nélkül. Téged sem tudlak anélkül elképzelni.
Igazi segítő, barát, lelki útitárs voltál, aki érzékeny volt az ember minden rezdülésére. Felelősségteljes szállító, aki mellett tudtuk, hogy ma biztosan épségben hazaérünk.
Azóta vágytam arra, hogy Veled, a szürke Toyotában utazhassak, amióta először hoztad Mindszentre a Babost. Büszkeség volt több, mint húsz évvel később a kompon hazatérni a bajszos emblémával.
Nagyon fog hiányozni az a humor és életigenlő derű, ami mindig jellemezte a társaságod.
A családban így meséltél rólunk: a “római fiúkkal” megyek. Az tényleg egy emlékezetes út volt. Szinte egyben lementünk és még aznap éjjel eltúráztunk gyalog egészen a Colosseumig.
Köszönünk Neked mindent Zoli!

Emléked és példádat visszük magunkkal tovább az előttünk álló kilométereken.

Halper László

Kiss Zolival az egyik legkedvesebb barátot és a legprofibb munkatársunkat vesztettük el. Mellette éreztük magunkat a legnagyobb biztonságban az utakon, és Ő volt a legkellemesebb, legszórakoztatóbb útitárs is egyben. Vele nem lehetett unatkozni, humora legendás volt.

Profimusára jó példa a következő kis történet. Ebben az időben még nem volt internet. Kiss Zoli Gonda János trióját vitte vidékre. Kőszegi Imre odaszólt Gonda Jánosnak, hogy - János van útközben egy jó vendéglő, válaszd ki, hogy mit szeretnél enni, és telefonon megrendeljük. Erre Gonda - Imikém tudom, hogy hihetetlenül jó humorod van, de ezzel, hogy innen tudunk rendelni nem fogsz engem becsapni. Erre Zoli elővette annak  a bizonyos étteremnek az étlapját, és odaadta Gonda Jánosnak. Zoli annyira felkészült volt az utazásokra, hogy nemcsak azt tudta, hogy hol melyik a legjobb étterem, hanem az étlapjaikat is elkérte, hogy amire a zenekarok odaérnek, készen várja őket a vacsora.

Fantasztikus humorára egy példa: Stúdióban vettünk fel valamit. A felvétel szünetében Fekete Pisti Barátom talált egy sezlont, lefeküdt és így trombitálgatott. Kiss Zoli megszólalt - Pisti egy kicsi kifújja magát...

Nyugodjék békében szegény Barátunk! Már most nagyon hiányzik...

Tzumo

Drága Hagyma Zoli! 25 éves kolléga és barát!
Zolit mindenki szeretette! Profizmusát világszerte ismerték! Mike Stern, amikor MO-on járt csak neki engedte meg, hogy a gitárját vigye, és még sokan mások ennyire megbíztak benne!
Profi volt mindig!
Hihetetlen tragédia!
Nagyon szomorú! Ilyenkor nem tudok írni. Sok erőt  kívánok a család minden egyes tagjának!
Isten nyugtasson drága barátom!

Idrányi Ildikó

Nagyon sajnálom Őt!

Tálas Áron

Nem szeretek - nem is igazán tudok - búcsúzkodni, főleg olyantól, kinek távozása hidegzuhanyként ért mindenkit.

Számtalanszor utaztunk együtt, az egyik legemlékezetesebb utunk Erdélyben volt Lantos Zolival és Csízi Lacival trióban, melyen  koncertjeinket egy többnapos wellness-élménnyel gazdagítottuk a Bálványos Hotelben, természetesen Hagyma szervezésében. Az odavezető erdei úton, egy Quad-parkot elhagyva gondoltam, itt az idő, hogy én is elsüssek egy borzasztó szóviccet a kilométerek és szóviccek királya előtt (na meg ugye Lantos Zolit sem kell félteni e tekintetben), és benyögtem, hogy “Zoli, milyen quad-regényes tájakon hozol minket”.
Nagyot nevettek, melyet elismerésként könyveltem el.
Kis hülyeség ez az egész, tudom, de - ha belegondolok, maga az élet is ilyen kis hülyeségek halmaza, és senki sem tudja, meddig élvezhetjük őket.
Jó utat, Zoli!

Juhász Gábor

Hagyma. Kiss Zoli. Elment, és ilyenkor nem illik vicces dolgokat írni. De Zoli humora gyors, éles reagálásai nem engedik meg azt a luxust, hogy ne emlékezzünk meg a humoráról, jókedvéről. Talán blaszfémia, ezt vállalom. Mégis azt gondolom, hogy Zoli szelleme megköveteli, hogy a vicces jókedvéről is megemlékezzünk. Olyan sztorikat írok meg, amik velünk történtek meg. Rengeteg sztoriról tudok, amik másokkal, remélem azok is felmerülnek előbb-utóbb.

Szóval akkoriban valamelyikünk ezt a bugyuta viccet mondta: „A rendőr és a felesége szeretkeznek. Az asszony elkezd kiabálni. A férj aggodalmasan megkérdi: Fáj? Mire az asszony: Dehogy, pont fordítva. Jáf? Kérdezi tanácstalan arckifejezéssel a rendőr.” Ettől kezdve, ha valami fordítva sikerült, mondjuk fordítva raktam be a gitárom a kisbuszba, mint kellett volna, vagy másik úton kellett a koncert helyszínéhez tolatnunk, Zoli csak annyit mondott a nagy bajsza alatt: Jáf. Persze mindjárt dőltünk a nevetéstől. És ez kellett a hosszú, néha fárasztó turnékon.

Akkoriban két gitárral utaztam, akusztikussal és elektromossal. Mindkettő kemény tokban volt, de legtöbbször az elektromos került felülre. Zoli egyből mondta: Elektromos rája.

Akkoriban dilemmáztam, hogy vegyek-e egy Les Paul Gibsont. Végül 335-öst vettem, ami évtizedekig elkísért. Zoli, amikor találkoztunk a busznál rám kérdezett: Na, lett Paul?

Egyszer talán Dunaújvárosból érkeztünk haza éjszaka. Téli Márti a Budakeszi úton lakott, és az úttól, ahol a busszal megálltunk egy kis erdei ösvényen kellett lemenni a házáig. Már kiszállt és indultunk volna, amikor visszaszaladt és azt mondta, jaj, a lemezeket itt hagytam. Mire Zoli teljes nyugalommal válaszolta: Márti, ne menj le meztelenül! Lassan esett le éjjel a buszban a poén, de akkor nagyon.

Egyszer Kapolcson játszottunk, talán a Balázs Elemér Grouppal. A másik zenekar a Kaltenecker Trió volt. A buszban maradt egy kis táska, ami nem tartozott senkihez közülünk. Azon tanakodtunk, hogy kié lehet. Mire Zoli: Kalteneckerjük át a táskát! Páran a buszban nem is tudták, hogy Kaltenecker Zsolti mielőtt felvette volna ősei nevét Kutas Zsolt volt. A papírtantusz ismét lassan, de nagyon nagy robajjal zuhant le.

Volt egyszer, hogy a szóvicc véletlenül őt találta el. Magdeburgban voltunk a Mirrorworld zenekarral. Lantos Zoli, Dresch Mihály, Horváth Kornél, Zoli és én. Épp megérkeztünk a hosszú útról, éhesek is voltunk, szomjasak is. Beültünk egy jó kis NDK-s hangulatú vendéglőbe, de nem jött pincér. Zoli a zenész szlengben elterjedt kifejezéssel azt mondta: Jó lenne, ha már jönne a halózás. Erre megjelent egy testes konyhás néni, széles mosollyal integetett nekünk, és azt kiabálta: Halló, Halló! Zoli percekig nem tudta visszatartani a nevetését, talán még könnyek is szöktek a szemébe. És ha jól emlékszem mindannyian nevettünk térdünket csapkodva egészen addig, amíg meg nem érkezett a jól megérdemelt wienersnitzelünk hagymás krumplival, savanyú káposztával és a Radeberger sörünk.

Mindig nyugodtan vezetett, számomra misztikus módon, ha mondjuk hatra kellett Ravensburgba érnünk, öt ötvenkor megálltunk a ház előtt. GPS előtti időkben.

Egyszer Berlinbe mentünk a BEG-gel. Tél volt, tíz órája utaztunk, nem siettünk, másnap volt a koncert. Egyszer csak teljes satu lett, vagyis a kétszer négysávos autópálya oda-vissza befagyott, se előre, se hátra. Közben persze havazott. Ott álltunk, és nem tudtuk, hogy ez meddig fog tartani. Bíztunk a német problémamegoldásban, de azért aggódtunk kicsit. Zoli néha bekapcsolta a kocsi fűtését, mi kinyitottuk az ajándéknak szánt borokat, és elviccelődtünk. Sokáig voltunk ott, nem emlékszem pontosan, de talán órákig. Amikor felszabadult a pálya olyan volt, mint egy Forma 1-es rajt. Mindenki helyezkedett, előzött. Zoli az első benzinkútnál félreállt. Azt mondta, hogy gyerekek menjetek be, igyatok, egyetek valamit. Addig ő hátradöntötte az ülését és aludt húsz percet. Pontosan tudta, hogy ennyi kell neki ahhoz, hogy regenerálódjon, mert bár a várakozás látszólag nem fáraszt, valójában az a legkimerítőbb. Húsz perc múlva üres pályán kényelmesen begurultunk Berlinbe.

Biztonságot, jókedvet adott nekünk. És ezt sohasem felejtem el!

Bacsó Kristóf

Zoli elment egy nagyon hosszú fuvarra,…felfoghatatlan, hogy többet nem csörget meg és nem dörmögi bele a telefonba, hogy "10 perc múlva ott vagyok érted… "
Ahogy képzelem, most egy másik univerzumban egy szipi-szupi Toyotával (custom made külön-külön állítható ülésekkel) viszi Szakcsit, Babost, Vukánt meg a többieket. Ők beszélgetnek, Zoli végtelen nyugalommal ül a volán mögött, időnként mond egy szóviccet, amitől mindenki dől a röhögéstől. Majd szól, hogy ismer a közelben egy jó éttermet, az étlapot az ülés hátulján lévő zsebben találja mindenki. És tényleg, hamarosan meg is érkeznek, Zoli persze régről ismeri a főnököt, így a legjobb asztalt kapják. Mindenki rendel, Zoli nem annyira éhes, így ő csak egy túrógombócot kér (málnás öntettel).
“Tudjátok, nekem a desszert nem maradhat ki.” - somolyog a bajsza alatt.
Jó utat Zoli! Mindent köszönök!