Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.)
140 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Faith Ildikónál tartunk.
11 év és 10 hónap alatt eddig 354 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
Úgy alakult a BJC év végi koncert programja, hogy szinte minden este énekesnők léptek fel. Kezdődött Péterfy Borival (aki, mint tudjuk, nem jazzénekesnő!), majd következett Nagy Noémi, Bencze Alma, Szőke Nikoletta, Falusi Mariann, Harcsa Veronika, 30-án pedig Vörös Niki és Sárközi Dina. A sor még Szilveszterkor (Elsa Valle) és a következő év elején is folytatódik, a programfüzet szerint jön még Pálmai Panna, Micheller Myrtill, Gereben Zita, Nagy Emma, Orbay Lilla.
A felsorolásból is látható, hogy a magyar jazz bővelkedik énekesnőkben és valljuk be, hogy az ő műsoruk a leginkább közönség csalogató program. Most is megtelt a nézőtér, pedig asztalokat sem raktak be a terembe, sőt, a kezdés előtt még gyorsan elhelyeztek egy plusz széksort.
Pecze Balázst 2022. december 25-én délelőtt kértem arra, hogy írjon kedvenc jazz trombitásáról, és még aznap 17 óra 29-kor már küldte is az alábbi anyagot! - A szerk.
Nyolcadik évfolyamába lépett a sorozat - folytatódik a “Gondolataim a jazz-ről”, a “GONDOLATAIM”, majd az “Újabb gondolataim” című, havonta megjelenő írás.
Évfordulók, születésnapok, megemlékezések, koncertek, lemezek - újabb és régebbi zenei történések - egy jazzrajongó gondolatai.
Nyolcadik évfolyam - első rész.
Ma reggel 8 óra körül írtam bele januári főszerkesztői levelembe pótlólag, hogy várom az olvasói leveleket, és 8 óra 24-kor már meg is jött az első levél, amit alább olvashatnak!
2014 decemberében lehetett beküldeni először szerkesztőségi tagjainknak szavazatokat. A végeredményt 2015. január 1-én tettem közzé. A mostani tehát már a kilencedik Szerkesztőségi Szavazólista!
Az idén 20 munkatársunk szavazott: Maloschik Róbert (főszerkesztő), Szász Gabriella (főmunkatárs), Maloschik Karina (ügyvezető), Gáspár Károly (lemez rovatvezető), Barcsik Géza (Solymár), Bereczki Bálint, Fazekas Csaba (Hajdúszoboszló), Fazekas Sándor (Tatabánya), Goór Gábor (Nagykanizsa), Hegedüs Zsuzsanna (Pilisvörösvár), Kis Sára Eszter, Dr. Nagy Sándor, Németh Márta, Dr. Peller György (Pilisvörösvár), Pohner László (Tatabánya), Salvai Ádám, Dr. Sümeghy László, Szakáll Norbert (Balatonfüred), Szegedy-Maszák Blanka – gyakornok, Trojkó Ildikó.
Nálunk nincs központi utasítás. hogy kire kell szavazni! Egyedül a szerkesztőségünkben dolgozó hat magyar jazzmuzsikust kértem meg, hogy ne szavazzanak magukra! Igaz, ők nem is olyanok!
A pontszámokon ne csodálkozzanak… Történt ugyanis, hogy az első Szerkesztőségi Szavazólista megjelenése óta Fazekas Sándor rágta a fülemet, hogy ne csak egyre lehessen szavazni. Most ki tudja miért, belementem ebbe. A szerkesztőség tagjai nem értették körlevelemet (vagy nem akarták érteni…) és csak kilencen (köztük én is!) szavaztak kategóriánként az első három helyezettre, tizenegyen maradtak a régi módszernél!
Ez az év hozott két kiemelkedően szomorú eseményt is: meghalt Szakcsi Lakatos Béla és Kiss Zoltán Hagyma. Mivel Hagyma „road” volt, nem zenész, így rá nem lehetett szavazni. Viszont annak nagyon örülök, hogy szerkesztőségünk tagjai annyi szavazatot adtak le Szakcsira, hogy két kategóriában is első lett!
És annak is nagyon örülök, hogy a fiatalok erőteljesen előre törtek idén, vagy azt is mondhatnám „átvették a hatalmat”! Arra pedig külön büszke vagyok, hogy két felfedezettem is tarolt. Nagy Emma (1998) -akit 2018 januárjában fedeztem fel- négy kategóriában győzött, Oláh Krisztián (1995) -akit 12 éves korában léptettem fel először a Jazz a Márványteremben sorozatomban- pedig szintén négy kategóriában nyert, ebből egyben saját jogán (Az év hangszerelője), háromban pedig a Nagy Emma Quintet tagjaként!