Akiket mi (me and my lovely wife Gabriella) hoztunk Magyarországra! – 36. rész: Joe Muranyi (2004. július 3.)
A következő hetekben a zsámbéki külföldi fellépőkkel folytatom sorozatomat!
2004 elején Finok Zoltán (a Jazz Steps vezetője) felhívott a Magyar Rádióban, hogy leszerveztem-e már a Zsámbék Jazz Open-t, mert ha július 3-án lenne még egy szabad hely, akkor elhozná Joe Muranyi-t…
Hatásszünet, majd megkérdezte tőlem: „Na, mit szólsz hozzá?”. Mondtam neki: „Meg fogsz lepődni, én már 10 éve személyesen ismerem Joe bácsit!” (Történt ugyanis, hogy miután 1993 áprilisában Csúcs István örökre (!) kitiltott a Magyar Rádióból, voltak olyanok, akik bátorságom okán szép lassan foglalkoztatni kezdtek. Például a VI. kerületi TV, ahol egy általános iskolai osztálytársam volt a szerkesztő. Ő felkért arra, hogy Joe Muranyi közelgő Hot Jazz Band-es koncertjének beharangozásául készítsek riportot az öreggel. Muranyi már az első kérdésemtől meglepődött: „Hogyan ejtik az Ön nevét az amerikaiak?” Azt válaszolta megdöbbent arccal: „Ezt még senki nem kérdezte tőlem! Mindig Lajos bácsiról (Louis Armstrong) kérdeznek. De hogy válaszoljak is a kérdésedre, a legkülönbözőbben: a leggyakoribb a „maréni”, de volt már olyan is, aki „möröngi”-nek szólított. Utána annyira belejöttünk a beszélgetésbe, hogy a riport közel 20 perces lett – a TV-sek persze megvágták 3 percre!).
No, de térjünk vissza Zsámbékra!
A megbeszéltekhez képest jóval korábban jöttek Zoliék a beálló próbára. Mondta, hogy közbe jött nekik egy másik fellépés Kapolcson, és nem lehetne-e 6-kor kezdeni 7 helyett? Hogy időben odaérjenek.
Akik ismertek azokban az időkben engem, azok tudják, hogy nem hordtam szájkosarat, sőt hangtompítót sem használtam! A többit a fantáziájukra bízom… Állatira rühellem a simlit!
Gatyarohasztó hőség volt a domboldalon. A beálló próba közben egyszer csak minden átmenet nélkül szakadni kezdett az eső. A hangosítók azonnal elkezdték lebontani a cájgot, és mondták, hogy menjünk le a művházba. Még az a szerencse, hogy Mátyás Irén –a művelődési ház igazgatónője- épp bent volt az irodájában, és megengedte, hogy átcuccoljunk, és ott lent a faluban tartsuk meg a koncertet!
Azt talán mondanom sem kell, hogy mire leért a zenekar és a hangosító cucc a művházba, addigra elállt az eső, és ismét hétágra sütött a Nap…
A művház színháztermébe csak száz szék fért be, így a további közönség a mellette lévő folyosóról, a három nyitott ajtón át „élvezhette” a zenét.
A színpad mögötti kis öltözőben a jókedvű „Humor Harold” azt kérdezte tőlem: „Robi, honnan szerezted ezt a tyúkólt?”
Majd végre valahára elkezdődött a koncert. Finok Zoltán bemutatta a zenekart: Urbán Orsolya – ének, Bér Zsolt – trombita, Bellada István – harsona, Nagy Iván – zongora, Oláh Zoltán – bőgő, Boegán Péter – dob, Finok Zoltán – klarinét, szaxofon.
Két témát játszott a Jazz Steps, aztán Orsi bejelentette Joe Muranyi-t (1928-2012) (klarinét, ének), aki tovább viccelődve alig talált ki a függöny mögül a színpadra. Majd odalépett a hevesen tapsoló közönség elé, és ezt mondta: „Most már Szlovákiában vagyunk?” Egyből lelohadt a lelkesedés az otromba tréfa hallatán.
Pedig akkor még nem is sejthették, hogy csak négy szám és 23 perc erejéig „élvezhetik” a produkciót…
De a dixie standard-ek mellett legalább eljátszották Joe bácsi „I Dig Satch” című szerzeményét is:
https://www.youtube.com/watch?v=nCXyQUbC8BQ
