JazzMa

Friss Hírek

AMP – 20242024. május 12.

Hírek

A free jazz kiemelkedő alakjai - 52. rész: JEB BISHOP

1960. december 21-e, New York City, A&R Stúdió: az Ornette Coleman Double Quartet felveszi a FREE JAZZ - A COLLECTIVE IMPROVISATION című lemezét. Mérföldkő a szabadon rögtönzött zene évtizedekre visszatekintő történelmében. A minden hónap második hétfőjén megjelenő sorozat részei a free jazz legjelentősebb képviselőit mutatják be. Ötvenkettedik rész: Jeb Bishop.

image0-2024-04-08t100746345.jpg

Az amerikai harsonás Jeb Bishop (1962) tízéves korában kezdett ismerkedni későbbi hangszerével. Első próbálkozásai után klasszikus zenei tanulmányokat folytatott egyetemi szinten - aztán egy éles váltással különböző rock bandákban basszusgitározott és elektromos gitáron játszott néhány évig.

Később filozófiát tanult Belgiumban, majd alkalmi munkákból tartotta el magát.

1992-ben visszatért Chicago-ba, hogy befejezze egyetemi tanulmányait a Loyola University-n. Közben megismerkedett olyan muzsikusokkal, akik improvizatív zenét játszanak, például Ken Vandermark-kal - és ez meghatározta további pályafutását.

image1-2024-04-08t100828902.jpg

1995-ben alapító tagja lett a Vandermark 5 quintet-nek, amelyben közel tíz évig szerepelt. A fafúvós zenekarvezető mellett olyan muzsikusokkal játszott itt, mint például: a bőgős Kent Kessler, a fafúvós Mars Williams, a dobos Tim Daisy, vagy a múlt hónapban - ebben a sorozatban - bemutatott szaxofonos Dave Rempis.

image2-90.jpg

A másik - talán - legjelentősebb zenekar Bishop életében a Peter Brötzmann Chicago Tentet - a kilencvenes évek végétől több, mint tíz esztendőn keresztül.

A free jazz “világválogatottban” - a néhai német fafúvós mellett - együtt szerepelt a szintén fafúvós Mats Gustafsson-nal, a csellós Fred Lonberg-Holm-mal, a különböző fúvósokon játszó Joe McPhee-vel, a bőgős William Parker-rel, a dobos Hamid Drake-kel és Michael Zerang-gal és az előbb említett Vandermark-kal és Kessler-rel.

image3-60.jpg

image4-58.jpg

Első önálló albuma egy duófelvétel: 98 Duets (Wobbly Rail, 1998).

(A darabok “címei” és a zenésztársak a lemezborítón olvashatóak.)

image5-53.jpg

image6-44.jpg

Személyes élmény: a Jeb Bishop Trio 2009 (Better Animal Recordings, 2009) című CD-borító dedikálása egy koncert kapcsán.

A felvételen Jason Roebke bőgőzik, Frank Rosaly dobol - 11 Bishop kompozíció hangzik el. Inkább zaklatott, mint nyugalmas - inkább tempós, mint “ráérős” muzsika - valahol a mainstream és a free között.

image7-40.jpg

Bishop az utóbbi években - közreműködései mellett - nagyobb hangsúlyt fektet saját alkotásaira - évente akár több albumot is kiad.

Egy példa: szólófelvétel a Three Valentines & Goodbye (1980 Records, 2018) - kizárólag audió kazettán és vinylen jelent meg, négy tételt tartalmaz.

Az eddig nem említett, ismertebb muzsikusok, akik Bishop zenésztársai voltak: Bill Dixon és Roy Campbell (trombita), Rodrigo Amado és John Tchicai (szaxofon), Joe Morris (gitár, bőgő), Mark Feldman (hegedű) - és még sokan mások.

image8-36.jpg

Jeb Bishop rendkívül képzett harsonás, kompozíciói, improvizációi fantáziadús, érzékeny zenész képét mutatják.

Vissza a hírekhez