Névnaposok – Lóránt
Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Lóránt névnap van. A magyar jazz történetében 2 Lórántot találtam.







Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Lóránt névnap van. A magyar jazz történetében 2 Lórántot találtam.
2025. március 1-e óta 14 éves a www.jazzma.hu. Ebből az alkalomból új sorozatot indítottam, amely az épp aktuális napon született magyar és külföldi jazzmuzsikusokat ünnepli zene segítségével!
Az amerikai zongorista 1936. január 15-én született a Texas állambeli Fort Worth-ben, és 1997. november 15-én halt meg 61 évesen.
Ebben a sorozatban nemcsak a legjelentősebb –évfordulós- jazz halottakról emlékezem meg, zene segítésével!
Dr. Szabó Csaba sorozata.
Ez az írás - ahogyan a FIVE STARS ALBUMS című sorozat esetében is történt - a free jazz honlapján ismertetett alkotások közül mutat be kéthetente egyet.
Százhuszonharmadik rész: ANNA HÖGBERG ATTACK - ENSAMSEGLAREN.
Az amerikai dobos, Steve Gadd (1945) első, saját neve alatt kijött lemezét két New York-i stúdióban, az A&R-ban 1984 júliusában és a Warehouse Recording-ban 1984 augusztusában rögzítették.
Az LP-t az Electric Bird még az évben megjelentette.
Ezen a napon
2025. április 1-én új sorozatot indítottam –nyerési lehetőséggel!-, amelynek címe: Rejtvény. Ez minden hónap első napján jelentkezik.
Én felteszek egy jazz zenei kérdést, amire Önök 2 héten belül (január 15-e éjfélig) válaszolhatnak.
A beküldők nevei közül sorsolással kerül ki a nyertes. Díja 1 (egy!) CD, ami többnyire magyar jazz zenész műve, de alkalmanként lesz a nyeremények között külföldi előadó lemeze is!
14 évesek és 10 hónaposok lettünk! Ezzel tovább javítottuk a magyar jazz sajtó rekordját, amit eddig is mi tartottunk!
Magyarország leglátogatottabb és egyetlen naponta többször is frissülő jazz lapja, a JazzMa.hu aktuális cikkeinek tartalomjegyzéke.
Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.)
176 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Horváth Balázsnál tartunk.
14 év és 9 hónap alatt eddig 512 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
Az 1976-ban Tokióban alakult Casiopea kilencedik lemezét 1983. szeptember 12-e és október 8-a között rögzítették a londoni Towerhouse Studio One-ban.
Az LP-t az Alfa jelentette meg 1983. november 30-án.
2025. március 1-e óta 14 éves a www.jazzma.hu. Ebből az alkalomból új sorozatot indítottam, amely az épp aktuális napon született magyar és külföldi jazzmuzsikusokat ünnepli zene segítségével!
Az amerikai szaxofonos 1916. január 14-én született a Kansas állambeli Independence-ben, és 1970. szeptember 18-án halt meg 54 évesen.
Ebben a sorozatban nemcsak a legjelentősebb –évfordulós- jazz halottakról emlékezem meg, zene segítésével!
Ezen a napon
A brazil trió lemezének felvételeit 1982 augusztusában rögzítették a Rio de Janeiro-i Transamerica stúdióban.
Az LP-t még az évben megjelentette a Milestone.
Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Veronika névnap van. A magyar jazz történetében 2 Veronikát találtam.
2025. március 1-e óta 14 éves a www.jazzma.hu. Ebből az alkalomból új sorozatot indítottam, amely az épp aktuális napon született magyar és külföldi jazzmuzsikusokat ünnepli zene segítségével!