A free jazz kiemelkedő alakjai - 73. rész: Anna Högberg
1960. december 12-e, New York City, A&R Stúdió: az Ornette Coleman Double Quartet felveszi a FREE JAZZ - A COLLECTIVE IMPROVISATION című lemezét. Mérföldkő a szabadon rögtönzött zene évtizedekre visszatekintő történelmében. A minden hónap második hétfőjén megjelenő sorozat részei a free jazz legjelentősebb képviselőit mutatják be. Hetvenharmadik rész: Anna Högberg.

A svéd szaxofonos hölgy Anna Högberg (1985) főiskolai képzését követően a stockholmi Zeneakadémián tanult.
Először az avantgárd rockot játszó Pombo, majd honfitársa, a szintén szaxofonos Mats Gustafsson - változó létszámú és összetételű - Fire! Orchestra nevű társulásának tagja lett (2013-ban).


Ez utóbbi zenekart éppen tíz évvel ezelőtt, 2016-ban láthattuk-hallhattuk az A38 Hajón - a fenti két (kevésbé éles) kép akkor készült.
A Fire! Orchestra több albumán szerepelt Högberg: először a 2012-ben rögzített Exit!-en - majd sorban a következőkön is: Enter (2014), Second Exit (2014), Ritual (2016), Actions (2020) és Echoes (2023) - az összes alkotást a norvég Rune Grammofon gondozta.

2014-ben AH megalapította a Dog Life triót, amely eddig két albumot alkotott, punk-jazzt játszik és amelyben (kevésbé ismert) honfitársai működnek közre.

Eddigi legfontosabb együttese az ANNA HÖGBERG ATTACK.

Első kiadványuk a zenekar nevét viseli: Anna Högberg Attack (Omlott, 2016) - közreműködnek: Malin Wättring, Elin Larsson Forkelid (tenor- és szopránszaxofon), Lisa Ullén, Anna Lund (dob), valamint Elsa Bergman (bőgő).
Hat Högberg és egy Bergman szerzemény hangzik el - “női free jazz”!

2020-ban látott napvilágot a következő album: Lena (Omlott - ez a kiadó neve!).
Wättring helyett a trombitás Niklas Barnö került a csapatba; a hatos Högberg hat kompozícióját játssza.

A legújabb, tavaly megjelent lemez az Ensamseglaren (Fönstret) - 12 tagúra bővült a társulás. Erről az alkotásról a következő csütörtökön megjelenő FREE JAZZ ALBUMS című sorozatunkban olvashatnak részletesen.
A két utóbbi művet magasra értékelték a mértékadó freejazzblog.org kritikusai. Szavazataik alapján (Album of the Year - minden év végén) 2020-ban a tíz legjobb alkotás közé került a Lena; 2025-ben pedig első helyezett lett az Ensamseglaren - ez nyilván nem véletlen!
Mats Gustafsson véleménye az A. H. Attack-ról: “…Anna a modern free jazz etalonja, egyben tartja a hangzást, gazdag altszaxofonja vezeti az együttest…a szenzációs dallamvariációk rétegeibe.”

Anna Högberg elsősorban altszaxofonos-zeneszerző, de baritonszaxofonon, klarinéton és fuvolán is játszik.
Az eddig nem említett ismertebb zenésztársak: Susana Santos Silva (trombita), Per Åke Holmlander (tuba), Christof Kurzmann (elektronika), Lotte Anker (szaxofon), Paal Nilssen-Love (dob), és Dan Berglund (bőgő).
A free jazz honlapjának egyik kritikusa így ír: “…Anna Högberg az elmúlt tíz év egyik legizgalmasabb muzsikusa…igazi élvonalbeli zenész.
Lemezeit hallgatva az Attack nevű együttesével…elég volt, sőt több is, mint elég ahhoz, hogy…a rabjává váljunk Högberg zenéjének.”
Várjuk a folytatást!









