Emlékezés Coltrane-ra Joe Lovano-val és zenekarával
Mikor tavasszal a Müpa meghirdette a „John Coltrane 100” programot november 3-ra Joe Lovano-val és zenekarával, a fellépők kapcsán Rejtő Jenő „A három testőr Afrikában” című művének kezdősora jutott eszembe: „Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.”
A jazz egész világon történő elterjedését reprezentálta az öttagú zenekar. A tenor- és szopránszaxofonon, valamint fuvolán játszó Joe Lovano amerikai olasz családból származik, a tenor- és szopránszaxofonos Melissa Aldana chilei, Nduduzo Makhathini zongorista dél-afrikai, Linda May Han Oh bőgős malajziai, Jeff „Tain” Watts dobos pedig amerikai.
Egyébként supergroup-nak is tekinthetjük a zenekart, hiszen jelenlegi zenei tevékenységük alapján mindannyian hangszereik élvonalbeli megszólaltatójának számítanak. Az augusztusi DownBeat magazin Critics Poll listáján mindannyian rangsorolva vannak a kapott szavazatok alapján:
Joe Lovano a tenorszaxofonosok között negyedik, míg a szopránszaxofonosok között tizenegyedik;
Melissa Aldana harmadik legtöbb szavazatot kapó tenoros;
Nduduzo Makhathini tizenhetedik a zongoristák között;
Linda May Han Oh a bőgősök között a No. 1 pozíciót foglalja el;
Jeff „Tain” Watts pedig 21. a dobosok listáján.
Hatalmas taps fogadta a színpadra lépő zenészeket, hiszen Lovano nagy népszerűségnek örvendő, évtizedek óta rendszeresen fellépő muzsikus Magyarországon és a zenekar több más tagja is kedvelt előadónak számít a jazzkedvelők körében. Lovano bemutatta a zenekart, majd elmondta, hogy John Coltrane születésének centenáriumát megünneplendő Coltrane darabokat fognak játszani a koncert folyamán.
Az ígéretnek megfelelően John Coltrane szerzeményével kezdték a műsorukat, a bő negyedórás produkcióban a zenekarból mindenki lehetőséget kapott egy kiadós szólóra. Ez a darab egyébként megtalálható a neten is ugyanebben az összeállításban egy amerikai koncerten előadott verzióban:
https://www.youtube.com/watch?v=SDM6c0ckt0I
A második darab már félóra hosszúságú volt, a két szaxofonos tenoron és szopránon is játszott, a csúcspont Linda May Han Oh bőgőszólója volt, de a zongorista is kapott lehetőséget.
A harmadik kompozíció Jeff „Tain” Watts hosszú szóló produkciójával indult, amihez először Lovano fuvolán csatlakozott, majd beléptek a többiek is és kibontakozott a „Kulu Sé Mama” Coltrane free korszakából.
Az eredeti darabhoz Juno Lewis által írt (és előadott) szöveg most bejátszással lett az előadás része. A Coltrane féle hajdani verzió sem rövid, de a mostani megszólaltatása a darabnak 35 percig tartott.
Nem véletlenül írtam az egyes darabok hosszát, mert aki összeadja azokat, már látja is, hogy itt volt a tervezett befejezése a koncertnek. Lovano még egyszer meleg szavakkal bemutatta a zenekar tagjait, megemlékezett John Coltrane-ról, de nemcsak róla. Felsorolta Coltrane zenésztársait, a „nagy” quartet tagjait és a későbbi muzsikusokat, de megemlékezett a Miles Davis-szel eltöltött időszak zenészeiről is. Nem kétséges, a Coltrane életmű nélkülük nem lenne ilyen.
A közönség soraiból senki nem állt fel, inkább tapsoltak és nem hiába. A zenekar hamarosan visszatért, nem kérették magukat, hanem egy 10 perc körüli ráadással még megörvendeztették a közönséget.
Emlékezetes este volt. Egy koncertkörútra összeálló zenekar – akinek tagjai általában saját szerzeményeiket játsszák – most John Coltrane életművének néhány darabjának egyéni feldolgozásával lepték meg hallgatóságot.
