Balogh Tamás: A Reason to Listen 2026. június 22., Szili Róbert
Tomi Balogh - A Reason to Listen (Szerzői kiadás)
A címben szereplő ifjú művész (1993) májusban megjelent albuma ezen mustra tárgya, és őszintén mondhatom, nagyon jó volt meghallgatni.
Még a zenei gondolatok előtt essen szó az alkotó művészről, hisz biztosan akad olyan olvasó, akinek a Tomi Balogh név nem annyira ismert.
Egy fiatal magyar zeneszerző, zongorista, producerről van szó, aki Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén, majd a Berklee College of Music-on is tanult, de hamar útnak indult innen, és már hosszú évek óta Londonban él.
Generációjának legtehetségesebbjei közé tartozik. Elnyerte a Junior Príma-díjat, illetve a George Vukan Creative Art Award-ot.
Zeneileg nyitott, jól mozog a klasszikusokon, modern jazz-en, R&B-n, groove-on, elektronikus zenéken át a legkülönbözőbb műfajokban. Ezek hatásai jól hallhatóan beépültek új albumába is.
A “Reason to Listen” megírását kisfia Shamu ihlette, aki ritka genetikai rendellenességgel szültett, ami a szülőknek és neki is új kihívásokat jelent az életben. A megszületett zene így mély érzelmi töltéssel bír.
Az album viszonylag rövid, nem egészen 33 perces, ám így remekül ráfért a napjainkban újra tért hódító vinyl lemezre is.
A hét kompozíciót szinte keretként fogja közre az első és utolsú darab. A nyitásban, ami a címadó szerzemény, egy gyünyörüen hangszerelt szinte klasszikus zenébe hajló, filmzenét, vagy számomra éppen természeti képeket idéző hangzásba cseppen a hallgató. Prózai betét, de Shamu kacagása is bekerült a képbe. Az utolsó darabban a próza dominál, amely alatt egy négy ütemes akkordsor forog körbe, egyszerre hordozva drámai és pozitív hangulatot.
A “Life Force” témája Miles Davis “Tutu”-s korszakát juttatja eszembe, szintetizátor basszussal, dobgépszerű ritmussal. Főszerepben a szaxofon, illetve virtuóz elektromos zongora-szólót is hallhatunk.
A következő darab a rövidebb “Shamu's Karate Dance”. Szabadon játszva, nincs groove. A főszerep ezúttal a fuvoláé. Ez egy meditatív, talán mondhatom, hogy Ázsiába utaztató darab,
A “Black Belt” dinamikus modern jazz, mintha az előző darab újabb része lenne, nincs is szünet köztük. A zongora szólója alá a vele énekelt dallam is beszűrődik. Tempóváltás következik, szvingelő alappal, majd vissza közben nagyívű zongoraszólóval. Érdekes hangszínek teszik különlegessé a hátsó szólamokat. A végére egy egészen más számmá alakul át fuvolával.
A “Shamu's Smile” ismét szünet nélkül szólal meg. A zongora mellett Hammond és szintetizátor együtt ad egy eklektikus különleges hangzást, az érzet hatnyolcados, de groove nincs, a zene hömpölyög, áramlik.
Hatodik az “Honestly”, amely vokális darab, igazi modern jazz hangzással. Az ének (Selina Albright) gyönyörű, természetes, nem mesterkélt. A zongoraszólónál mintha stílust váltanánk átmenetileg, de a groove-os alap aztán visszatér az eredeti ritmusokhoz, hogy a végére ismét elkanyarodjon, ezúttal elektronikus irányba.
Összegezve az én benyomásom az, hogy egy igényes, egyéni hangzású, alapvetően egységes albumot hallhatunk, melyben sok minden keveredik – jó ízléssel. Fontos megjegyeznem, hogy ezt az albumot – ahogy például a régi szép időkben a Pink Floyd-ot – érdemes, sőt tanácsos az elejétől a végéig hallgatni!
A hangzás kiváló, a felvételeket maga a szerző készítette és keverte. A mastering Fenyvesi Márton és Kovács Miklós munkája.
Az albumon a zongorán, dobokon, basszusgitáron, vocoderen, ütőhangszereken játszó Tomi Balogh mellett a következők működtek közre:
Bartal Zsófi - fuvola
Rick Leon James – szaxofon
Moses Olukayode – talking drum
Selina Albright – ének
YolanDa Brown – vokál
Szűcs Boglárka – brácsa
Anna Kinsella – vokál
Samuel Balogh – kacaj, szívdobogás
