JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. november 23.
Olvasói Szavazólista 20202020. november 23.
FELHÍVÁS 2020. szeptember 06.

Lemezpolc kritika:
Fitzgerald, Ella - The Lost Berlin Tapes

Fitzgerald, Ella: The Lost Berlin Tapes 2020. október 22., Gáspár Károly

ella-fitzgerald-the-lost-berlin-tapes.jpg

Ella Fitzgerald - The Lost Berlin Tapes (Verve/Universal Hungary)


„Az a ’62-es berlini tavasz!”

A legendás zenei producer, menedzser, Norman Granz (1918-2001) hagyatékában nemrégiben találtak rá Ella Fitzgerald (1917-1996) 1962-es, Berlinben adott koncertjének felvételére, melyet a Verve kiadó most közkinccsé tett, „Ella: The Lost Berlin Tapes” címmel!

Granz indította el 1944-ben a jazztörténet egyik legjelentősebb koncertsorozatát, „Jazz at the Philharmonic” (JATP) címmel, melynek többek között olyan művészek voltak szereplői, mint Billie Holiday, Nat King Cole, Charlie Parker, Dizzy Gillespie, vagy Oscar Peterson.

Természetesen a zseniális énekesnő, a jazz nagyasszonya, Ella Fitzgerald is a csapat tagja volt, de egyéb koncertjeit, fellépéseit szintén Norman Granz szervezte abban az időben; nem történt ez másként a szóban forgó berlini hangverseny esetében sem.

Az akkor még kettéosztott német főváros nyugati felén található Sportpalast-ban lépett színpadra 1962. március 25-én Fitzgerald Paul Smith zongorista, Wilfred Middlebrooks bőgős, és Stan Levey dobos társaságában.

Tudom, nagyon igazságtalan és tán tiszteletlen is leszek, de azt gondolom, nem vagyok egyedül abban a tekintetben, hogy még inkább megemelkedett volna a pulzusszámom, ha azt olvasom a borítón: az Oscar Peterson Trio kísérte aznap a nagy Ella-t.

Ugyanakkor gyorsan megjegyzem, Smith-ék a lehető legmagasabb színvonalon működtek közre, öröm volt hallgatni Őket!

A korongon 17 jazz standard csendül fel; a többségében közismert és közkedvelt melódiák. Közöttük találhatjuk a „Cheek to Cheek”-et (Irving Berlin), a „Cry Me a River”-t (Arthur Hamilton), a „Summertime”-ot (George Gershwin–Ira Gershwin–DuBose Heyward), és a „Mack the Knife”-ot (Kurt Weill–Bertolt Brecht).

Mit írhat 2020-ban egy olyan jazzmuzsikus, aki kritikák írására is adta a fejét a műfaj egyik óriásáról, géniuszáról, akit évtizedek óta tisztel, szeret, ámulattal hallgat?

Ella Fitzgerald olyan örökérvényű utat jelölt ki a jazzéneklés területén, amely jelentőségét tekintve a filmművészetben Charlie Chaplin, a képzőművészetben pedig például Leonardo da Vinci munkásságához hasonlatos.

Erőtől duzzadó, energikus, kristálytiszta hang, mely egyben oly finom, ízléses és szenzitív. A ”time”, a swingelés tankönyvbe illő, az improvizázió, a „scat”-elés maga a tökély.

Mindezt könnyedén, pozitívan, semmi „rendkívül intellektuális vagyok”-szósz nélkül, míg a mai napig jónéhányan színpadi mozgásukkal, elvont stílusú nyilatkozataikkal, és ruházatukkal próbálják meg alátámasztani produktumukat, miközben hang, stílusérzék és repertoár -pestiesen szólva- meg az ablakban...

Érdemes megfigyelni, hogy Fitzgerald mennyire a saját képére formálta a témákat, mégis megőrizte, tiszteletben tartotta az eredeti dallamokat. Nem „kitekerte”, inkább még érdekesebbé, „szexibbé” tette azokat.

Az „Ella: The Lost Berlin Tapes” kapcsán mi mást lehetne mondani, minthogy kötelező darab a jazz rajongói számára, hiszen áldás és kincs minden másodperce!


Ella Fitzgerald: Ella: The Lost Berlin Tapes (Live) (Verve 2020)

1. Cheek to Cheek

2. My Kind of Boy

3. Cry Me a River

4. I Won’t Dance

5. Someone to Watch Over Me

6. Jersey Bounce

7. Angel Eyes

8. Clap Hands, Here Comes Charlie!

9. Taking a Chance on Love

10. C’est Magnifique

11. Good Morning Heartache

12. Hallelujah, I Love Him So

13. Hallelujah, I Love Him So – Reprise

14. Summertime

15. Mr. Paganini

16. Mack the Knife

17. Wee Baby Blues


Ella Fitzgerald – ének

Paul Smith – zongora

Wilfred Middlebrooks – bőgő

Stan Levey – dob


Vissza a lemezhez