A Beatles és a jazz – Eleanor Rigby (2001-2010)
2013. április 07., Maloschik Róbert
A dalt és szövegét 1966 tavaszán írta Paul McCartney, kimondottan az az év nyarán megjelentetett Beatles LP-re (Revolver). A felvételt pár héttel később, április 28-án és 29-én rögzítették. Az utolsó símításokat pedig június 6-án hajtották végre.
Több szempontból is szürrealisztikus az „Eleanor Rigby”. Hisz addig a szövegek többnyire a szerelemről szóltak, ez pedig a magányosságról. Aztán a sejtetések, hogy tulajdonképpen két liverpooli sírkőről vette Paul a két főszereplő (Eleanor Rigby és Father McKenzie) nevét… És George Martin dupla vonósnégyeses hangszerelése sem volt addig túl megszokott (konkrétan nem volt ilyen!) a Beatles életében.
Az un. „double A-sided” kislemezt (másik A-oldalán a Yellow Submarine-nal) 1966. augusztus 5-én jelentették meg Angliában. 11-én iratkozott fel a slágerlistára, majd 18-ától 4 héten át listavezető volt. 12 hetes „listáskodása” alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle a szigetországban.
Amrikában augusztus 8-án dobták piacra, 20án került fel a listára, de a világszerte sokmillió Beatles rajongó meglepetésére és csalódására csak a második helyig jutott. Úgy tűnik, az amerikai popzene kedvelők nem voltak vevők a vonósnégyesekre…
Az LP-t Londonban 1966. augusztus 5-én dobták piacra. 1966. augusztus 13-tól 1967. június 3-ig, vagyis 34 héten át vezetett és többszörös platinalemez lett. (Igaz, közben volt egy közel kéthónapos „interruptus”, hisz 1966. december 10-től hét héten át az „A Collection of Beatles Oldies” volt a listavezető a Temze partján.)
New Yorkban a „Revolver” csak szeptember 3-án adott életjelt magáról az albumlistán, és 10-től volt hat héten át Number One pozícióban, és 77 héten át maradt bent a Billboard Hot 200-ban. És ezalatt hárommillió példányt adtak el belőle az Egyesült Államokban.
A jazz feldolgozások időrendben:
Ez a dal nagyon tetszett/tetszik a jazz előadóknak, hisz 1966-tól napjainkig jóval több, mint száz jazz feldolgozás készült belőle. 2001 és 2010 között például 40. Én legalább is ennyiről tudok…
S mivel ilyen sok jazzfeldolgozás készült, így arra gondoltam, hogy évtizedes bontásban közlöm ezeket az információkat Önökkel. Vagyis hat héten át böngészhetik azt, hogy a jazzisták közül kik vették szájukra, illetve hangszerükre az „Eleanor Rigby”-t.
Ma tehát a 2001 és 2010 között készültek kerülnek sorra.
Steve Hulse (p) 5’38”(Jazzed for The Beatles 2001 CD)
Lori Cullen with The Ron Davis Trio 4’37” (So Much 2002 CD)
(LC – voc, RD – p, Drew Briston – b, Mark Mariash – dr)
Henrique Cazes & Hamilton de Hollanda 2’20” (VA: Beatles ’N’ Choro Vol. 1 CD 2002)
Norman Simmons 8’01” (Synthesis 2002 CD)
(NS – p, Eric Alexander - ts, Henry Johnson - eg, Lisle Atkinson - b, Paul Wells - dr, Kevin Jones - con)
Mark Taylor and Jim Roberts 3’08” (VA: 10 Lennon & McCartney Favorites Vol. 29 CD 2003)
John La Barbera Big Band 3’53” (Walk on the Wild Side 2003 CD)
(Pat La Barbera – ts, Vlay Jenkins – tp, JLB – dr, Bud Shank, Brian Scanlon, Kim Richmond - as, Bob Shepard, Tom Peterson – ts, Bob Carr – bs, Wayne Bargeron, Dennis Farias, Bob O’Donnel – tp, Bruce Paulson, Alex Iles, Andy Martin – tb, Ken Kugler – btb, Bill Cunliffe – p, Tom Warrington – b)
Phil Abraham & Jazz Me Do 8’42” (Jazz Me Do 2003 CD)
Vince Seneri 5’10” (Urban Paradise 2003 CD)
(VS – org, Dave Valentin - fl, Bob DeVos - eg, Buddy Williams - dr, Emedin Revira - con)
Petra Magoni (voc) – Ferruccio Spinetti (b) 2’32” (Musica nuda 2004 CD)
Lisa Lauren (voc, p) 4’25” (It Is What It Is 2004 CD)
Laika Fatien 4’48” (Look at Me Now 2004 CD)
(LF – voc, Pierre De Bethmann - p)
Till Brönner (flh) 5’18” (VA: Jazz Up The Beatles 2005 CD)
Giuseppe Milici (har) & Mauro Schiavone (p) 4’48” (Beatles Jazz Tribute 2005 CD)
Leo Giannetto’s Jazz Project 6’09” (Beatles & Jazz 2006 CD)
Michael Powers 4’36” (New Jack Jazz 2006 CD)
(MP – g, - har, - keyb, - bg, - dr, - con)
Daniel Garcia Quinteto 3’47” (Tango para Eleanora!) (Tangoloco – Tangos de Liverpool 2006 CD)
Sueños Latin-Jazz 4’36” (Azul oscuro 2006 CD)
(Michael Levin - s, Bob Long - syn, p, Steven Hashimoto - bg, Heath Chappell - dr)
Anna Luna Quartet 5’01” (Spring Is Here 2006 CD)
(AL – voc, - p, - b, - dr, con)
Messengers Incorporated 4’46” (Soulful Proclamation 2006 CD)
(- ts, - eg, - org, - bg, - dr, - con)
Clara Ghimel (voc) 4’21” (Live at casino Estoril 2006 CD)
Rick Gallagher (p) 6’20” (Sugar Shack 2007 CD)
Keith Marks (fl) 5’54” (Keith Marks – Foreign Funk 2007 CD)
Liane Carroll 3’30” (Standard Issue 2007 CD)
(LC – voc, p, Roger Carey – b, Gregg Leppard – dr)
Gephart Long Quartet 10’43” (VA: Step Inside Love – A Jazzy Tribute to The Beatles 2007)
(GL – ss, Bob Long – p, Ken Haebich – b, Ernie Adams – dr, Diane Delin – v, Scott Dowd – vi, Sara Wollan – ce)
The Real Thing 4’58” (VA: Liverpool – The Number Ones Album 2008 CD)
Katie Noonan (voc) 5’08” (Blackbird 2008 CD)
(Joe Lovano – ts, John Scofield – g, Sam Keevers – p, Ron Carter – b, Lewish Nash – dr)
Tira Poeira (voc) 4’21” (Feijoada completa 2008 CD)
Kirk Whalum (ts) & Takano Miyamoto (p) 3’42” (Promises Made: The Millenium Project 2008 CD)
Beegie Adair (p) 4’07” (Yesterday – A Solo Piano Tribute to the Music of The Beatles 2008 CD)
George Kahn 4’26” (Cover Up! 2008 CD)
(GK – p, Brian Bromberg – b, Alex Acuña – dr)
Bambi Jones (voc) 4’25” (VA: Bossa Down Abbey Road 2008 CD)
Wave Mechanics Union 3’34” (Second Season – Progressive & Classic Rock as Jazz 2008 CD)
Brian Bromberg (b) 5’58” (medley:Day Tripper+Yesterday+ER) (Hands: Solo Acoustic Bass 2009 CD)
Carl Allen & Rodney Whitaker 6’58” (Work to Do 2009 CD)
(CA – dr, RW – b, Rodney Jones - ag, George Colligan - p, Brandon Lee - tp, Vincent Chandler - tb, Vincent Herring - as)
Tessa Souter (voc) 3’52” (Obsession 2009 CD)
The Swingle Singers 4’06” (Ferris Wheels 2009 CD)
Robin McKelle (voc) 3’21” (Mess Around 2010 CD)
Soulive 4’20” (Rubber Soulive 2010 CD)
Diogo Guanabara e Macaxeira Jazz 8’20” (medley:+Billie Jean) (Tocando Beatles 2010 CD)
John di Martino’s Romantic Jazz Trio 4’11” (The Beatles in Jazz 2010 CD)
(JdM – p, Boris Kozlov – b, Tim Horner – dr)