JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

A Beatles és a jazz

A Beatles és a jazz (A dal, amit a Beatles másnak adott) – A World Without Love

Mivel a múlt héten a „You’ve Got to Hide Your Love Away”-vel elfogytak azok a dalok, amit John, Paul és George írtak, és a Beatles vette fel azokat, így ma induló sorozatunkban azokat a dalokat vesszük górcső alá, amit a fiúk más előadóknak adtak oda!

A szoros ABC szerint az „A World Without Love”-val kezdünk, amit Paul McCartney egyedül írt 16 éves korában, 1958-ban. Tehát még jóval a Beatles korszak beköszönte előtt.

Amikor a Beatles 1962-ben lemezszerződést kapott, Paul úgy gondolta, hogy ez a dal túl gyenge, ahhoz, hogy lemezre rögzítsék.

Mivel a zenekar menedzsere, Brian Epstein már 1962-ben megkötötte Paul-lal és John-nal azt a szerződést, mi szerint innentől kezdve a számokat a John Lennon-Paul McCartney szerzőpáros neve alatt copyright-olják. Aztán amikor 1963-ban Paul felajánlotta a szintén Brian Epstein istállójába tartozó Billy J. Kramer-nek (and The Dakotas), de az elutasította a dalt. (Később több Lennon-McCartney szerzeményt is lemezre vett, melyek közül a John Lennon dal, a „Bad to Me” lett Number One sláger…)

Amikor 1963-ban Paul odaköltözött akkori szerelme, Jane Asher londoni házába, a szülők a látszat kedvéért a „fiúszobába” még beerőltettek egy kerevetet Jane öccse, Peter Asher szobájába. Így amikor Asher kisasszony épp filmforgatáson volt, Paul és Peter sokat beszélgetett egymással. Egy ilyen csevej alkalmában Peter Asher boldogan újságolta, hogy barátjával, Gordon Waller-rel lemezszerződést kaptak Peter and Gordon néven. Ekkor Paul-nak eszébe jutott az „A World Without Love”, és felajánlotta nekik. És hogy ők mennyire örültek ennek, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy 1964 elején megjelent kislemezük A-oldalára ezt a nótát tették.

1964. január 21-én vették fel az EMI Stúdióban, a single február 28-án jelent meg, és március 18-án már Number One volt Londonban. S ha már ott volt 2 hétig ott is maradt.

a-world-without-love-peter-and-gordon.jpg

New Yorkban 1964. május 9-én került fel a slágerlistára és június 27-től 1 hétig listavezetett.

Mindeközben aranylemez lett belőle!


A jazzfeldolgozások időrendben: az „A World Without Love”-ból napjainkig meglepően sok, 8 jazzváltozat készült! Én legalább is ennyiről tudok…


roger-webb-and-his-trio-john-paul-and-all-that-jazz.jpg

Roger Webb and His Trio 5’22” (John, Paul, and All That Jazz 1964 LP)

(RW – p, Johnny Fourie – g, Ken Baldock – b, Roy Antis – dr)


keely-smith-sings-the-john-lennon-paul-mccartney-songbook.jpg

Keely Smith 3’22” (Keely Smith Sings the John Lennon/Paul McCartney Songbook 1964 LP)


alan-haven-lennon-and-mccartney-styled-by-haven.jpg

Alan Haven (Lennon and McCartney Styled by Haven 1965 LP)

(AH – org, Tony Crombie – dr)


joy-marshall-who-says-they-dont-write-good-songs-anymore.jpg

Joy Marshall 3’05” (Who Says They Don’t Write Good Songs Anymore 1965 LP)


gitte-haenning-my-kinda-world.jpg

Gitte Haenning 2’09” (My Kinda World 1968 LP)

(GH – voc +Kenny Clarke-Francy Boland Big Band)


cyril-stapletons-choir-orchestra-love-is.jpg

Cyril Stapleton’s Choir & Orchestra 2’57” (Love is 1969 LP)


acker-bilk-john-paul-acker.jpg

Acker Bilk (cl) 2’59” (John, Paul & Acker 1986 LP)


connie-evingson-and-the-john-jorgenson-quintet-all-the-cats-join-in.jpg

Connie Evingson and the John Jorgenson Quintet 3’57” (All the Cats Join In 2014 CD)

(CE – voc, JJ – voc, ag, Doug Martin – arg, Jason Anick - v, Simon Panting - b, Rick Reed - dr)

Vissza az összes cikkhez