Liszt Ferenc-díj 2011 – Kőszegi Imre

Ha jól emlékszem, úgy 1964 táján Apámtól hallottam először az ifjú jazzdobos titánról, Kőszegi Imiről. Aztán az 1970-es évek közepétől egyre jobban megismertem, sőt, elismertem őt. S mivel mindig is hajlandóságot mutatott ifjú tehetségek felkarolására, így elneveztem „A magyar Art Blakey”-nek. Sosem felejtem el neki, hogy tehetségkutatóim győzteseit (Tzumo, Szabó Dani, Zana Zoli, Bacsó Kristóf) és helyezettjeit (Orbán Gyurika) is beépítette aktuális együtteseibe. Én csak úgy tudtam neki meghálálni ezt, hogy sokak (a fellépők és a közönség) számára felejthetetlenül jó hangulatú estet szerveztem és moderáltam 65. születésnapja alkalmából a Budapest Jazz Clubban. (2009. december 6.) A múlt héten lakásán kerestem fel és több mint félórás mélyinterjút készítettem vele. De aztán rájöttem, hogy ez talán mégsem illik ide. Itt és most egy rövid kérdezz-felelek keretében ünneplem meg.

MR: Imikém, hányadik kitüntetésed ez a mostani?
KI: Kaptam nívó díjat a Magyar Rádiótól az 1980-as években, aztán Szabó Gábor-díjat a Magyar Jazz Szövetségtől az 1990-es évtizedben, majd jött a Lovagkereszt oktatói tevékenységemért a 2000-es évek közepén, most meg 2011-ben a Liszt Ferenc-díj előadói életművemért.
MR: Meg tudnád fogalmazni, milyen érzés volt, mikor kibontottad a levelet és elolvastad mi áll benne?
KI: Akkor már nem lepődtem meg, mert előtte felhívott egy hölgy a minisztériumból és elkérte az adataimat. És amikor megkérdeztem, miért teszi ezt, közölte, hogy Liszt Ferenc-díjra jelöltek.
MR: És amikor kiszólítottak és ünnepélyes keretek között átadták a Liszt Ferenc díjat, mi járt a fejedben? Egy életút összegzése, vagy csak nyugtáztad, ez is megvan...
KI: Én már rég összegeztem az életutamat, hisz 2009 óta nyugdíjas adjunktusa vagyok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek. Egyébként, az „ez is megvan”-ra azt tudom válaszolni, természetesen örülök a Liszt-díjnak is, ami a második legrangosabb zenei kitüntetés. Most már csak a Kossuth-díj következhet. Ha-ha-ha!
MR: Ez a díj ösztönzésként hat, újabb inspirációkat ad?
KI: Engem már nem nagyon lehet ösztönözni, meg inspirálni, hisz olyan jelentős életút áll mögöttem.
MR: Mi a közeljövő "zenéje"? Készülsz-e valamivel? Hazai, vagy külföldi turné nincs előkészületben?
KI: Annyi együttesben játszom, hogy azt már sokszor nem is tudom követni. Van ugye a saját formációm, a Kőszegi Trió két fiatal tehetséggel, a zongorista Rozsnyói Péterrel és a bőgős Orbán Györggyel. Aztán a Múmia Trió (Gonda-Berkes-Kőszegi), ha-ha-ha. A Vukán Trió (Vukán-Berkes-Kőszegi), az se sokkal fiatalabb. Aztán a latinos Elsa Vallé Group a kubai énekesnővel. És hogy minden műfajra nyitott vagyok, azt jól példázza a gitáros Halper Laci Jimi Hendrix emlékzenekara is (Band of Gypsys Reincarnation), amely egészen különleges hangszerelésben játszik Hendrix témákat. Mondhatnám, síppal, dobbal, nádihegedűvel, de igazán gitár-cimbalom-trombita-bőgő-dob (Halper László-Lukács Miklós-Fekete István-Oláh Péter-Kőszegi Imre). Nem véletlenül kapott négy csillagot a Randy Brecker-rel kiegészített csapat a Down Beat-től.

A külföldi turnékkal kapcsolatban, nemrég voltam Izraelben, ahol Lew Tabackin-nel játszottam együtt egy fesztiválon. Április elején Münchenbe kell mennem a „német Deseő Csaba”, Hannes Beckmann meghívására. És amikor hazajövök, máris mehetek országos turnéra a Magyar Jazz Quartet-tel (Szakcsi-Csepregi-Vasvári-Kőszegi). Hát így telnek napjaim.
MR: A legutóbbi CD-d a 2006-ban megjelent "Drums Poetica" volt, ahol többnyire saját szerzeményeid szerepeltek. Rajongóid azt is kitörő lelkesedéssel fogadták, de azért azt se feledjük, hogy a széles néprétegek Téged inkább a standard-ek modern feldolgozásaiért kedvelt meg és közel öt évtized után is ezért rajong érted. Egy ilyen CD-t nem tervezel mostanában?
KI: Talán majd a 70. születésnapomra. Ha-ha-ha.