Kikkel beszéltem? – 99. rész: Stacey Kent (face to face - 2011. november 25., Budapest Jazz Club)
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
Bóna Laci barátom, a Budapest Jazz Club tulajdonos-programigazgatója 2011 januárjában megkért, hogy segítsek nekik olyan nemcsak Magyarországon világsztároknak kikiáltott amerikai jazzmuzsikusokat keresni, akik igazi nagy nevek, és hajlandók jazzklubokban is fellépni.
Áprilisban aztán elhoztam nekik Mike Stern-t (1953), májusban Kurt Elling-et (1967) (aki ennek köszönhetően életében először járt Magyarországon!), júliusban Ravi Coltrane-t (1965), augusztusban Chris Potter-t (1971), októberben Victor Bailey-t (1960-2016), novemberben pedig Miguel Zenón-t (1976) (aki ennek köszönhetően életében először járt Magyarországon!) és Stacey Kent-et (1968).
Természetesen ennek is volt egy kis előtörténete!
2008 tavaszán a Debreceni Jazz Napokra engem kért fel műsorvezetőnek Makray Balázs, a Kölcsey Központ akkori vezetője. A fesztiválon szeptember 5-én az Arany Bika koncerttermében rendezték meg a Stacey Kent hangversenyt. Előtte kint voltam a nagyerdei koncerteken, ahol bőrig áztam, és az utolsó pillanatban estem be az öltözőbe. Stacey meg volt lepődve a kinézetemen, de én is megdöbbentem, hisz Kent nagyon aprótermetű, és erről nem tudtam. Aztán mondtam, hogy én vagyok az MC, és kér-e valamit, hogy mit konferáljak. Mondta semmi extra kívánsága nincs, miközben férje, Jim Tomlinson a sarokban a fal felé fordulva szaxofonozott…
Így hát az Arany Bika színpadára lépve szokás szerint a dobost hívtam be először, a nézőtérről udvarias taps. Utána a programfüzetet a kezemben tartva hívtam a bőgőst, aki nem jött, és láttam, hogy Stacey integet, hogy menjek oda hozzá. Kérdeztem, what’s the problem, erre mondta, hogy nem az a bőgős, akit bekonferáltam. Elárulta a srác nevét (Orlando Le Fleming), amit örökre megjegyeztem… Aztán hívtam a gitárost, a zongoristát, majd Jim Tomlinson-t… és hatássszünettel Stacey Kent-et. Dübörgő tapsvihar, ováció, lábdobogás, füttyögés!
Koncert után Stacey behívott az öltözőjébe és megköszönte az eleje felkonferálást, Jim –aki szintén nem égimeszelő- a szaxofonja tisztogatásával volt elfoglalva,,,
Aztán eltelt 3 év, és 2011 szeptemberében írtam Stacey-nek, hogy lenne-e kedve Budapest legrangosabb jazzklubjában fellépni. Azt kérdezte, milyen időpontról lenne szó, mert éppen európai turnén lesz. Mondtam neki, valamikor december elején. Erre ő válaszolt, az nem jó, mert november 24-én véget ér a turnéja és Törökországból egyenesen Londonba utazik. Erre megkérdeztem tőle, és november 25-éhez mit szólna? Azt mondta, ahhoz át kellene „book”-oltatni a jegyét, ami plusz költséggel jár. Ekkor jutott eszembe, hogy még meg sem kérdeztem, mennyi a gázsija… Amikor megírta, hogy a klubgázsija 10.000 euró, akkor jöttem én, „it’s too much”, a BJC százötven férőhelyes, és négy-ötezer forintnál többet nem lehet kérni a magyar közönségtől, az pedig nem fedezi az ő költségeit. Azt azért tudniuk kell, hogy Stacey Kent akkoriban volt pályája csúcsán, és Európában két kézzel kapkodtak utána a promoterek. Én nem tartom magam promoternek, akik csak a hasznot számolják… Stacey levelezésünkből rájött, hogy személyemben egy könyörtelenül tárgyaló fickóval van dolga. Belement az általam ajánlott gázsiba. Bóna Laciék pedig egy újabb világsztár skalpját szerezték meg „with a little help from me”… Igaz, a repjegyek át”book”olásának árát kénytelenek voltak ők fizetni.
Az akkori európai turné oka egyébként a 2010-ben megjelent „Raconte-moi…” című Blue Note CD volt, amivel 2011 tavaszán Amerikában turnéztak nagy sikerrel.
A lemezről a magyar énekesnő Kertész Erikával írattam lemezkritikát:
És aki szeretné meghallgatni a lemezt:
https://www.youtube.com/watch?v=rh1xIOMpfqc
A koncert előtt találkoztam backstage-en Stacy-vel, aki nagyon kedvesen üdvözölt. Mondta, hogy a beálló próba jól sikerült. Kérdeztem tőle, hogy tetszik neki a helyszín. Erre azt válaszolta: It’s very redoubtable. Aztán egy very redoubtable koncertet adtak.
A Budapest Jazz Clubban adott koncertről másnap az alábbi beszámoló jelent meg nálunk:
