JazzMa - Hírek - Szerepcsere, avagy Subicz Gábor a Modern Art Orchestra élén a Bárka Színházban 2011. november 26-án Szöveg: Márton Attila, Fotók: Csécsi Attila

Szerepcsere, avagy Subicz Gábor a Modern Art Orchestra élén a Bárka Színházban 2011. november 26-án Szöveg: Márton Attila, Fotók: Csécsi Attila

2011. november 28., HJR, MJR, MR

A félreértések elkerülésére azonnal elmondom, hogy a címben szereplő helycsere csak Gábor szerzői estjére vonatkozott. Az orkeszter zenei igazgatója, a trombitás-szárnykürtös Fekete-Kovács Kornél – az est felkonferálása után – mint a big band egyik tagja foglalt helyet a muzsikusok között.

Meghalt a Király! Éljen a Király! - mondták anno a királyok korában.

Ezt én így módosítom: Még meg sem halt a magyar trombitás király, már is éljen az új király!

A 2005 végén alapított Modern Art Orchestra (MAO) eleve más koncepcióval indult, mint ami a nagyzenekari idióma megszokott gyakorlata. Amikor ugyanis az improvizatív műfaj a zenészek magasabb létszámával párosul, komoly kihívásokat kell megnyugtatóan megoldani. A korai időkben a nagyzenekarok megkomponált darabokat játszottak, mégpedig a hangszerelt részeknél teljes erőbedobással, míg az egyes szólóknál passzivitásra voltak kárhoztatva. Hogy miként is fest egy mai, kreatív jazzműhely ars poetica-ja, amely történetesen egy nagyzenekar, arról az alapító Fekete-Kovács Kornél (FKK) a következőképpen nyilatkozott nem sokkal a MAO indulása után: „Szeretném az improvizáció adta repülést egy nagyzenekarban is megtapasztalni. Soha nem úgy képzeltem el a muzsikát, hogy én vagyok a szólista, ti meg kísértek. A zene sokkal inkább társasjáték, a szólista és a háttér együtt kap szárnyra. Kell egyfajta nyitottság, hogy az ember képes legyen meglátni, hogyha előtte áll egy korlát, azt át lehet lépni. Ha a dolog – a nagyzenekari hangzás és a közös improvizáció – elkezd egyszerre működni, akkor csodák történnek.”

A zenekar ambíciójának középpontjában mindig is a kortárs, lehetőleg magyar jazzszerzemények bemutatása és műsoron tartása állt, és áll ma is. Ennek jegyében nem először tűztek műsorukra olyan szerzeményeket, amelyeket a zenekari tagok jegyeztek. Már évekkel ezelőtt is hallhattunk izgalmas kompozíciókat Hárs Viktor, Bacsó Kristóf, Oláh Szabolcs, Mester Dániel és természetesen FKK tollából. Idén viszont olyan sorozat indult el a Bárka Színházban, amikor is a kompozíciós és hangszerelői vénával bíró zenekari tagok komplett hangverseny keretében mutathatják meg kreatív művészetüket.

Nemcsak a figyelem központjában állnak, de a zenekar élén is - karmesterként és hangszeres szólistaként egyaránt. Szombat este tehát ebben a szerepben Subicz Gábort üdvözölhettük. Gábor fiatal kora ellenére az „alapító atyák” közé tartozik a MAO-ban. A még most is csak 28 éves trombitás-szárnykürtös kiváló hangszertudása mellett kompozíciós és hangszerelői munkássága is számottevő – erről mindenki meggyőződhetett a Bárka Színház nézőterén. A MAO felállása az alábbi volt: Rézfúvósok: Simai László, Varga Gábor „Kakas”, Gráf Adám és Bacsa Zoltán trombita, FKK szárnykürt; Korb Attila, Barbinek Gábor, Szilágyi Gábor és Kasza Nándor pozán, Kovács Péter tuba, Nádfúvósok: Bajusznács Mihály - baritonszaxofon, basszusklarinét, Cserta Balázs - tenorszaxofon, klarinét, Bacsó Kristőf - altszaxofon, szopránszaxofon, fuvola, Ülkei Dávid - altszaxofon, klarinét, Ávéd János - tenorszaxofon, fuvola.. Ritmusszekció: Oláh Tzumo Árpád - akusztikus és elektromos zongora, Komjáti Áron - gitár, Soós Márton – basszusgitár, Csízi László - dob. Mint érdekesség, a big band hagyományoknak megfelelően némi egyenruha – ez esetben „egyen-ing”, a sötét zakók alatt négyféle színben, mégpedig a trombitások vajszínű, a pozánosok narancs, a szaxofonosok kék, a ritmus emberek pedig fekete ingben pompáztak. Úgy látszik FKK-nak a pozánosokhoz húz a szíve, mert narancsszínt viselt (és a pozánosok sorában is ült). A MAO-ban egyébként már a hangszerpark is jelzi, hogy a klasszikus hangzás mellett saját sound-juk kialakítását, egy karakteres stílus megszólaltatását tűzték ki célként. Erre utal az akusztikus zongora mellett a Yamaha MM8 electric piano, a rezeknél tuba, a szaxofonkórusban pedig fuvolák, klarinétok és basszusklarinét alkalmazása is.

A hatalmasan hömpölygő – szünet nélkül – másfél órányi zenefolyam a szerzőtől kapott lista szerint a következő darabokat tartalmazta az előadás sorrendjében: „The Call”, „Fountain”, „Deer”, „Shelter”, „The Mind’s Eye”, „Question Mark” és „The Call (Reprise)”. Mivel sem konferálás, sem szünet nem választotta el az egyes tételeket, még tapsolni sem nagyon mertünk, de érezhető volt a levegőben és a bemutató utáni ünneplésben, hogy nagyon pozitív visszhangja volt a bemutatónak.

Helyes arány volt a szólók és a zenekari összjáték között, a főszereplő szólói sem voltak hosszabbak, mint bármelyik szólistáé. A modern hangvételt az erős jazz-rock indítás alapozta meg, intenzív dob-basszusgitár játékkal, fenomenális pozán (Barbinek Gábor) és tenorszaxofon (Ávéd János) szólóval. Itt jegyzem meg, hogy Ávéd a hazai szaxofonosok legjobbjai közé fejlődött igen rövid idő alatt. Persze jobbnál-jobb szólók következtek – a teljesség igénye nélkül – Korb Attilától (kézzel mozgatott tompítóval a pozánon), FKK-tól szárnykürtön, Bacsó Kristóftól mind altszaxofonon, mind pedig szopránon, Ávéddal duettben is, Komjáti Árontól gitáron. (Remek szóló volt, több is lehetett volna, mivel a gitárszóló nagyzenekari környezetben ritkaság, Oliver Nelson big bandjében volt egy Mel Brown nevű gitárossal néhány ilyen szenzációs kollaboráció!) Persze a ritmusszekció többi tagja is kapott rövidebb-hosszabb szólózási lehetőséget. De ne feledkezzünk meg az est hőséről, aki hangszeres művészként is a hazai élvonalba tartozik. Mind trombitán (tompítóval vagy anélkül), mind pedig szárnykürtön igen szépen fújt, de ezt már megtapasztalhattuk tőle kisegyüttesekben is, legutóbb kétszer is Pataj Gyuri kvintettjében a BJC-ben. De azt, hogy ennyire érett komponista és hangszerelő, bevallom, nem is álmodtam. Csak gratulálni lehet a nagyszabású szerzői bemutatkozásához!

Mi pedig türelmetlenül várjuk a folytatást december 28-án, ugyanitt a Bárkában, persze a zenekar valamelyik másik kreatív művészének estjén!

(És hadd szóljon hozzá a szerkesztő is: miután szombat délután kettő órától vasárnap este fél tízig egyfolytában tizenöt big band-et hallgattam végig Budafokon, és ezt a MAO-val spékeltem meg szombat este a Bárkában -szinte csak aludni mentem haza!-, biztos azt gondolják rólam, mazochista vagyok. Pedig csak a jazzt szeretem gyerekkorom óta rajongva. És ha másfél hete azt írtam a Budapest Jazz Orchestra (+Harcsa Veronika – BJC) koncertje után, hogy Európa talán legjobb big band-je, akkor most azt kell írnom, a MAO hangversenye után, hogy holtversenyben első a BJO a MAO-val! Így az is kiderülhet az olvasó számára, hogy a XXI. századi modern jazzkomponálás és előadás terén a MAO-t tartom Európa legjobbjának. Higgyék el nekem, hogy az EBU (European Broadcasting Union) Jazz Producers Group-jának tagjaként volt és a mai napig van rálátásom, vagy mondjuk így, „ráhallásom” az európai big bandekre. Büszkék lehetünk arra, hogy két zsánerben is mi adjuk Európa legjobb big band-jét. (S mivel én ajánlottam a BJO-nak Chris Potter big band kompozíciónak magyarországi ősbemutatóját, s ott voltam a debreceni koncerten, így tudom, hogy ők modernben is nagyon jók!) Habár Fekete-Kovács Kornél a Bárka koncert elején szerényen megemlítette, hogy az est főszereplője az ő tanítványa, hadd legyek kicsit büszke én is Subicz Gáborra (1983). Öt és fél éve, 2006. április 28-án léptettem fel először a „Jazz a Márványteremben” sorozatomban. Azon az estén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének hallgatói léptek fel. Hogy egészen pontos legyek, a László Attila vezette combo-gyakorlatos zenekarok. Gábor ott Harcsa Veronikával (zenei kapcsolatuk azóta is folyamatos!), Korb Attilával (vele is a MAO-ban), a gitáros Kertész Mártonnal, a zongorista Horváth Bencével, a basszusgitáros Bata Istvánal és a dobos Árkosi Péterrel szerepelt. Annyira tetszett, ahogyan játszott, hogy 2007 őszén „parancsba adtam” neki, hogy kötelező jelentkeznie a Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenyre! És 2008. április 25-én mindenkit „legyőzött”, pedig abban az elődöntőben olyan későbbi döntősök szerepeltek, mint Tettamanti Tamás, Pecze Balázs és Koós-Hutás Áron. A másnapi pontozáson magasan ő kapta a legtöbb pontot a zsűritől. Aztán a május 23-i döntőn –gondolom azért, hogy engem bosszantson…- csa harmadik lett. Igaz, a Közönég-díjat ő kapta! Ezért aztán 2008. szeptember 26-án a Subicz Quintet-tel (az SG5 előfutára!) léphetett fel. Aztán tavaly rábeszéltem a Debreceni Jazz Napok szervezőit, hogy a debreceni születésű Subicz Gábor köré építve hozzanak létre helyi, illetve környékbeli fiatalokból zenekart. A Fata Morgana a fesztivál egyik legzajosabb sikerét aratta! És az idén, mikor már nekem kellett művészeti tanácsokat adni, kitaláltam, hogy legyen egy fiatal „Artist in Residence” és ki más is lehetett volna ez, mint Subicz Gábor. Ő aztán szorgalmas volt, mint a hangya: a nyitónapon a Debreceni jazzegyüttessel hard bop-ot játszott, a harmadik nap előbb Harcsa Veronika Quartetjének vendégművésze volt, majd még az est a MODEM Kertben saját zenéjét játszhatta saját együttesével (SG5), végül a zárónapon a dixie térzenén a Debrecen Dixieland Jazz Band teljes jogú tagjaként trombitált. 2012-ben pedig talán újabb arcait is megmutathatja földijeinek…)