Impressziók az LFZE évzáró vizsgakoncertjéről – I. nap

Tegnap délután 2 és 5 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének évzáró vizsgakoncertjére voltam hivatalos. No nem a tanár urak (kivéve Csuhaj Barna Tibort és az énekesek tanárnőjét, Lakatos Ágnest…) hívtak meg, hanem több növendék is. És ez nekem többet ér!

Nagy örömömre a Budapest Jazz Club koncerttermében végre totál teltház volt egy ilyen rendezvényen is. És nem csak az LFZE-sek jöttek, hanem találkoztam Bartók konzisokkal (sőt, tanáraikkal is: Geröly Tamás és Juhász Gábor) és Etüdösökkel is.

Az viszont elszomorított, hogy mindössze egy (!) magát jazz szakírónak valló egyed volt a teremben és egyetlen egy koncertszervező sem!

A 3 órás koncert végén a 75-ös trolin hazafelé aztán végig gondoltam, hogy ez sokkal jobbra sikeredett, mint a tavalyi. Igaz, ott egybe ment le az összes növendék és megfogadtam magamban, inkább nem írok arról, mert rosszat nem szeretnék írni. Most 1 év multával mégis csak leírom, a 2011-2012-as tanév záró koncertjén túl sok gyenge produkció volt.

Most viszont már az első nap után örvendezhetek, mert az én szigorú mércém szerint is négyes fölének lehet minősíteni a háromnapos jazz kavalkád első napját…

Hogy ez minek köszönhető? Talán Regős István tavaly tavaszi tragikus halálának. Habár őt személy szerint szerették tanítványai, azonban a helyére került Berklee diplomával rendelkező Bacsó Kristóf új szellemiséget hozott a Jazztanszékre. És ez valószínűleg inspirálja idősebb tanár kollégáit is. (Mivel a tanári kar tagjai közül hárman is nyugdíj közeli korban vannak, így helyükre javasolnám például a szintén Berklee diplomás Czirják Csabát és a Thelonious Monk Institute-on végzett Tzumo-t. És akkor még nem is szóltam a tavaly a Berklee-n végzett Juhász Mártonról… És talán nem elvetendő ötlet –mégha az enyém is…-, hogy az egyik megüresedő énektanári posztra Winand Gábort kellene meghívni… Tanúsíthatom, hogy Etüdös növendékei rajonganak érte.)

A tegnapi nap Lakatos Ágnes tanárnő nyolc énekes hölgyből álló a capella kórusával kezdődött. Drukkoltam nekik, de ezúttal nem túl ütősre sikeredett a produkciójuk. Utólag egyikük arra hivatkozott, hogy túl messze kerültek egymástól a színpadon és ehhez nem volt elég kontroll hangfal. (Így igaz!)

Voltak erősebb és simán csak jó produkciók. Az már talán nem meglepetés, hogy a szaxofonosok közül ezúttal is Varga Gergely vitte a prímet. Viszont örömmel tölt el, hogy Ördög Krisztián hallhatóan fejlődik. (Elek Pisti köszönjük!)

Kétség kívül a Gyémánt Bálint-Fonay Tibor-Laskay Péter Trió „nyerte” az első napot. És méltó partnerük volt az első szám után hozzájuk csatlakozó zongorista, Banyák József is. (Köszi Kálcsi!) Az átszerelési szünetben volt alkalmam röviden beszélgetni Lattmann Béla tanár úrral is. Mondtam neki: „Béla! Megemelem előtted a nem létező kalapomat…” Egyből értette, hogy miről van szó, és láthatólag jól esett neki a gratuláció. (Ha valaki nem tudná, múlt pénteken Béla két tanítványa, Fonay Tibor (LFZE) és Domokos Gábor (Kőbánya) végzett az Orszáczky Jackie Basszusgitár Tehetségkutató Verseny első két helyén!)

Itt szeretném megjegyezni, hogy Paczári Viktor (aki 1 pont híján lemaradt a döntőről…) tegnap sokkal felszabadultabban játszott, mint az elődöntőben.

És volt még egy kellemes meglepetés számomra. Ez pedig Kanizsa Georgina produkciója volt. Bravó Ági néni!