Magyar Jazz ABC – 551. rész: Kazai Ági
Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 182 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Kazai Áginál tartunk. 15 év és 7 hónap alatt eddig 551 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
Kazai Ági

1981. szeptember 3-án született Miskolcon.
8 éves korától kezdve zenei pályára készült.
A miskolci Fazekas Utcai Általános-és Zeneiskolában klasszikus zongorát, később a szintén miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában klasszikus éneklést tanult.
Az érettségi után érdeklődése a jazz zene felé fordult, és 18 évesen megalakította első zenekarát, amellyel évekig koncertezett.
Az egyik koncert alkalmával felfedezte Magyarország egyik legjobb jazz zenekara (a Balázs Elemér Group) és hamarosan az énekesük lett. Európa-szerte turnéztak és 2004 végén együtt vettek fel zenét egy magyar-amerikai koprodukcióban készült játékfilmhez (Salamon András: Getno).
A 2005-2006-os tanévben Európa egyik legrangosabb zeneakadémiájának jazz-ének szakára járt, a Kunstuniversität für Musik und darstellende Kunst-ra, Grazba.
2011-ben diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakos hallgatójaként.
Számos televíziós műsorhoz és rádiójátékhoz komponált zenét.
Tanulmányok:
2014- 2016 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest
jazzének tanári mesterszak (MA)
2007-2011 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest
jazzének szak (BA)
2005-2006 Kunstuniversität für Musik und darstellende Kunst, Graz
jazzének szak (BA)
2003-2005 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Miskolc
jazzének szak
1998-2002 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Miskolc
magánének szak
Oktatói tevékenység, vendégtanári állások, főbb mesterkurzusok:
2025- Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék – jazzének oktató
2024- Miskolci Egyetem, Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) – ének főtárgy oktató
2017 ELTE Filmtudomány Tanszék – hangismeret kurzus oktató
2015-2017 Kodolányi János Egyetem – jazzének főtárgy tanár
2015-2017 Metropolitan Egyetem - Filmzene és hangeffektusok tantárgy
oktatása mesterszakos rendező hallgatók részére
Rendszeresen tart workshopokat és mesterkurzusokat a Marczibányi Téri
Művelődési Központban és a Művészetek Völgye fesztivál keretein belül.
Fontosabb koncertek:
2020 Memphis, TN (U.S.A.)
2020 Bemidji, MN (U.S.A.)
2019 Trnavský Jazzyk (SK)
2019 Mikulášsky Jazzový Festival (SK)
2019 Orava Jazz Festival (SK)
2019 Front Porch Blues Festival, Chorzów (PL)
2019 Művészetek Völgye, Kapolcs (HU)
2018 Szőke Szabolcs "Dialógus" Müpa
2018 Bratislava Jazz Days (SK)
2018 Brno (CZ)
2018 Berlin (DE)
2018 One Day Jazz Festival Bratislava (SK)
Zenekari tagságok:
2003-2004 Balázs Elemér Group
2013-2016 Szőke Szabolcs Quartet
2018- Kazai Ági & Stefan Uhrinak ének-gitár duo (DUSKA)
Díjak, kitüntetések:
2019 HangHordozók Döntő A38 Hajó – a Magyar Rádió különdíjasa
2019 Jazz START UP verseny – Live Performance díj
2018 Nové tváre slovenského jazzu 2018 verseny – a legeredetibb alkotói koncepcióért járó díj és legjobb dalszerző díj nyertese
2013 “EL” c. BKF-es diplomafim – zeneszerzés, zongora, ének
Berlinale különdíjas rövidfilm
2012 „Időfutár” c. napi sorozat – MR1 Kossuth Rádió - zeneszerzés
(Rádiós korrektúra díj hangjáték kategória 1. helyezés)
2010 Vándor-Révész Kórus zeneszerzői pályázat 1. helyezés
„A kőés az ember” c. vegyeskari műért
Egyéb tevékenység:
2000 óta az ország különböző művészeti iskoláiban tanít, 2006 óta magántanárként is dolgozik Budapesten. Jazzéneket, hangképzést, zongorát, zeneelméletet oktat és felvételi előkészítő órákat ad. Oktatói munkája mellett alkalmazott zeneszerzői tevékenységet is folytat: számos dokumentumfilmhez, kisfilmhez és rádiójátékhoz írt zenét, melyekben előadóként és producerként is közreműködött.









