Pat Metheny pécsi esete Goór Gáborral

Mivel nagykanizsai fotósunk, Goór Gábor már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy szívesen átugrana Pécsre a Pat Metheny Unity Group „Kin” magyarországi ősbemutatójára, így azonnal intézkedtem. Nos, kedden este fél hétkor be is jelentkezett nálam, hogy leparkolt a Kodály Központ mögött, mi a további teendője. Megmondtam, hogy Kovács Attillát kell neki keresnie. S lőn csoda, bemondta Attila nevét és „szezám tárulj lett”. (Itt és most szeretném megköszönni Spolár Attila tavaly tavasz óta tanúsított ügybuzgóságát, szervezési munkáját, "runner"-ségét és hogy számunkra milyen magasszínvonalú "hospitality"-t biztosított. Igaz, meg is érdemeltük!) Viszont Goór Gábort és a helyi két újság fotósát jó hátra küldték a baloldalon és közölték velük, hogy csak a harmadik számban lehet fotózni „without flash”. Nos, mint majd az alábbiakban látják, Gábor bravúrosan megoldotta a feladatot. Sőt, a sötétség leple alatt kicselezte a rájuk vigyázó személyzetet, s hátrább (feljebb) is lopódzott, így a színpadról tudott totált készíteni, sőt még az amerikai hangmérnököt is megörökítette. On the other hand, me and my lovely wife Gabriella már délután beugrottunk (ha már mi hoztuk Pécsre Pat-éket…) a „soundcheck”-re. Megálltunk a színpadi bejáratnál, Pat nagy mosolygás közepette kiintegetett nekünk (11 évi szünet után is egyből felismert bennünket!), sőt mi több Chris Potter kijött a színpadról, nekem adott egy „friendly huggin’”-t, Gabinak két puszit. Megbeszéltük, hogy a koncert után találkozunk a „backstage”-en. S így is lett. Elsőként azonban a három ráadással megfejelt 3 órás koncert után Pat Metheny jött le a színpadról, odajött hozzánk és nagyon kedvesen elbeszélgetett velünk (előtte nekem hug, Gabinak két puszi), és megköszönte, hogy rábeszéltük erre a pécsi fellépésre. Mint mondta, többször proponálták már a pesti promotereknek, hogy lemennének ők vidékre is, de azok mindig azt mondták, vidéken nincs semmi… Mondta, hogy nagyon tetszik neki a Kodály Központ és az akusztikája egészen elképesztő. Erre odahívtam és bemutattam neki Márta Istvánt a Zsolnay komplexum főnökét, hogy neki is mondja ugyanezt el. Erre Pat mondta Pistának, hogy ő már többször körbe utazta a Földet és járt sok koncertteremben, de a Kodály Központ szerinte benne van a Top 5-ban. Erre bepárásodott Pista szemüvege. Természetesen beszéltem Chris Potter-rel (aki elmondta, előző nap elvitték őket Villányba az egyik legjobb borospincébe, aki nem csak vörös borral traktálta őket, hanem pálinkával is, de ő csak két pohár bort és egy kupica pálinkát mert inni, nehogy a gyomrának baja essen…), Antonio Sanchez-zel (tavaly az ő Migration zenekarát léptettük fel a Kodályban) és a bőgős Ben Williams-szel is, aki megnyerte ugyan a Thelonious Monk Competition-t, de nem ment utána két évre Los Angeles-be a Thelonious Monk Institute-ra, hanem inkább maradt New Yorkban. Elmesélte azt is, hogy jól ismeri Németh Ferikét, akit ők csak Frank-nek szólítanak. Amikor megkérdeztem tőle, hogy Frank szokott-e neki magyar jazzmuzsikusokról beszélni, ezt válaszolta: „Frank spoke me a lot about a guy named Tzumo. So I saw him playing on YouTube. He’s amazing!” Egyébként nekem nagyon tetszett a koncert, de Gabinak is. Az összes tetszett, de különösen a „James” jazzesített változata, amiben Chris Potter egy olyan tenorszaxofonszólót játszott, amitől „leszakadt a plafon”. Ugyan jóakaróim mondogatják, túl sokat emlegetem a saját érdemeimet, de azt márcsak azért sem hallgatom el, 1996 novemberének végén (pár héttel 26. születésnapja előtt) egész Európából én készítettem vele az első „phoner”-t (azóta is emlegeti ezt nekem…) az 1997 elején megjelent Concord CD-je, az „Unspoken” kapcsán. Úgy terveztem, ez lesz az 1997 januári MaJazz egyik vivő anyaga. De mint tudjuk, 1997 januárjában már nem jelent meg a Majazz… Kárpótlásul Goór Gábor képei alatt olvashatják a közel 16 évvel ezelőtti interjút is! – A szerk.

És egy kis meglepetés az ínyenceknek… Íme a setlist:

1. Solo Picasso Introduction

2. Roofdogs

3. New Year

4. James

5. Kin

6. Rise Up

7. Born

8. Sign of the Season

9. Geneaology

10. On Day One

11. Bright Size Life

12. Improvisation #1

13. Dream of the Return

14. Go Get It

15. Have You Heard?

16. Are You Going with Me?

Ráadás: befejező opusz – „And I Love Her” (bizony, bizony, Paul McCartney Beatles dala egyszál akusztikus gitárral!)

MR: Helló, Maloschik Róbert vagyok! Beszélhetnék Mr. Chris Potter-rel?

CP: Hi! I'm Chris.

MR: Milyen hangszeren kezdett játszani?

CP: Amikor nagyon fiatal voltam zongoráztam hallás után. 11 évesen kezdtem szaxofonozni.

MR: Milyen iskolákban tanult jazzt és kik voltak a tanárai?

CP: Tulajdonképpen azoktól az emberektől tanultam, akikkel együtt játszottam. 18 éves voltam, mikor New Yorkba kerültem. Egy évet jártam a New School-ba, aztán meg két évet a Manhattan School of Music-ba. Ekkor kezdtem fellépegetni Red Rodney kvintettjével. Azt hiszem abból többet tanultam, hogy Red-del játszhattam.

MR: És mikor kezdett lemezeket készíteni a Concord kiadónak?

CP: Várjon, utána kell számolnom. Talán 1993-ban. Négy saját lemezt készítettem, kettőt pedig a zongorista Kenny Werner együttesével.

MR: És mikor csatlakozott Paul Motian Electric Be Bop Band-jéhez?

CP: Azt hiszem nagyjából ezzel egyidőben. Olyan 1992-93 körül. Ennek a bandának mostanában van egy trió változata is, amit Paul, én és Steve Swallow alkotunk. Nemsokára kijön az első lemezünk ebben a felállásban.

MR: Térjünk rá mostani önálló albumára, az "Unspoken"-re. Azt hiszem John Scofield-dal, Dave Holland-del és Jack DeJohnette-tel olyan érzés lehetett játszani, mint amikor az ember legtitkosabb álma megvalósul. Hogyan választotta ki őket?

CP: Dave-vel és John-nal még soha sem játszottam ezelőtt, de ismertem őket, hisz sok olyan lemezt hallottam, melyeken ők is zenéltek. Jack-kel már játszottam, pontosan két hónappal az "Unspoken" előtt készítettük a kanadai zongoristanő, Reneé Rosnes CD-jét és ott voltam én, Christian McBride és Jack is. Kérdésére válaszolva, azt gondoltam, ez a helyes kombináció arra, hogy a fejemben megszületett dallamok tökéletesen legyenek lemezre véve. Nagyszerű volt velük lenni a stúdióban. Először egy kicsit ideges voltam, izgultam. Jóval idősebbek nálam és még nem igazán játszottam velük. De aztán minden simán ment. Barátságosak és segítőkészek voltak. Egyszerűen fantasztikus volt.

MR: A kedvenc témám az "Unspoken"-ről az "Amsterdam Blues".

CP: Oh yes!

MR: Van valami sztorija ezzel a témával kapcsolatban?

CP: Egyszer játszottam Amsterdamban egy helybeli ritmusszekcióval. Akartunk egy bluest is, mert azt szereti a közönség, de nem jutott eszünkbe semmi. Leültem a zongora mellé és 15 perc alatt megírtam ezt a melódiát. Mivel ott született, ezért adtam neki az "Amsterdam Blues" címet.

MR: És mit tudna még mondani az "Unspoken"-ről?

CP: Számomra mindig nehéz beszélni a zenéről, a dalokról. Általában egy csomó témát írok, aztán később határozom el, mi legyen a címük, és melyik kerüljön rá a lemezre. Különösen sok gondom van a címekkel. Mivel zenében jobban ki tudom fejezni magam, kicsit bajban vagyok a szavakkal. Ezért gondoltam, hogy pont illik erre az "Unspoken" kifejezés.

MR: Van egyáltalán remény arra, hogy Európába jöjjön turnézni ezekkel a nagy nevekkel a közeljövőben?

CP: Sajnos, erre semmi remény, mert mindegyikük nagyon elfoglalt. Viszont a nyáron csatlakozom Dave Holland zenekarához, és velük átjövök Európába.

MR: És arra sincs remény, hogy ennek a CD-nek anyagára szervez egy Önhöz hasonló korú fiatalokból álló zenekart?

CP: Most csütörtökön és pénteken veszem fel következő lemezem anyagát. A hangszerösszeállítás hasonló, gitár-bőgő-dob, de ez már fiatalabb muzsikusokból áll. A gitárossal együtt szoktam játszani Paul Motian Electric Be Bop Band-jében, Kurt Rosenwinkel; a bőgős neve Scott Colley, ő többnyire Jim Hall-lal játszik; Dewey Drummond lesz a dobos, vele például Reneé Rosnes zenekarában játszottam együtt. És eljön majd a stúdióba Joe Lovano is, aki beszáll hozzánk néhány témába. Remélem, ezekből a fiatalabb muzsikusokból összeállhat az én kvartettem, a zenékből lehet egy CD és akkor együtt átjöhetünk majd Európába az ősszel, vagy valahogy így. Remélem, Magyarországra is eljöhetek.