JazzMa

Friss Hírek

BJC 11!2019. január 17.
Shorter, Wayne: Emanon2019. január 16.
Játék – 2019. január2019. január 06.
Gone but Not Forgotten 20182018. december 31.
A JAZZ ESSZENCIÁJA2018. december 30.
RÁKFOGÓ LEMEZFELVÉTEL2018. december 15.

Hírek

Take the MOL Train - Yuhan Su Group az Opus Jazz Clubban (2014. július 4.)

Ritkán jut el az ember igazán különleges koncertre, olyanra, ami spirituálisan is megérinti. Én másképp tértem haza, mint ahogy odaérkeztem. Valahogy végig ott volt az erő velünk a koncert alatt. Ha pedig a zenekarra néztem, a jin jang jel jelent meg lelki szemeim előtt. Yuhan Su együttese egy azon kevesek közül, ahol a zenészek energiái tökéletesen kiegyenlítik egymást, fény és árnyék együtt játszik, mindkettő elem teret enged a másiknak, hiszen mindkettő tartalmazza a másik egy részét. Mozgásban tartják egymást.

6.jpg


Yuhan Su vibrafonon akár, mint egy mesebeli hercegnő igézi meg közönségét, nem európai szellemiség ez, büszkén is emlegeti hazáját, Taiwan-t. Kenji Herbert gitáros Japán szellemét hordozza magában, ők ketten képviselik szólóhangszereiken az olthatatlan, szenvedélyes Tüzet. A zenekar másik fele - Emily Smejkal bőgőn és Juhász Márton dobon – a Föld jegyében szilárd ritmusszekciót alkot, külön szép ebben a férfi-női együttműködés. A koncerten végig Yuhan Su szerzeményeit játsszák, melyeknek egy részét 2012-ben már rögzítette, nemzetközi szintű elismerést kivívva ezzel. A lemez valóban gyönyörű, kívülről is belülről is.

Az első dal a „Flying Alone”, ami az utazás motívumára épül, Yuhan Su évekkel ezelőtti emléke egy új élet kezdetéről az USA-ban (2008). Egy érzéki, zsigeri vibrafonszóló, majd egy villantás Kenji Herbert-től, lehet érezni, hogy van még ott sok minden, ahonnan ez az improvizáció jön. „There Is Something Shiny in the Bottom of the Bottle”. Jól gondoltam, a könnyedebb dallamok mellett itt már keményebb, megfejtősebb gitárfutamokra kapom fel a fejem. A harmadik szerzeményt, melynek címe „All Kind of Dreams”, úgy vezeti fel Yuhan, hogy mindenkinek vannak különös vágyai, ő például cápákkal úszott együtt egy medencében. A „Rainy Days” egy tradicionális hakka nyelvű dal, a mandarin mellett ezt a nyelvet is beszélik Taiwan-ban, mi zenei formában hallgathatjuk, hogyan is cseng ez, megfűszerezve Emily bőgőszólójával. Aztán a zenészélet nehézségei elevenednek meg, „Hunger Song”, a gitárkíséretet nem tudom figyelmen kívül hagyni, nemcsak az akkordok beúsztatása megy itt, hanem a vibrafonszóló alatti maximális figyelem, és az arra való kreatív rímelés, majd mindez megspékelve egy gitár-vibrafon uniszónóval. Végül a szett utolsó száma az „Amulett”, melyet testvérének írt a művésznő, hogy buzdítsa álmai megvalósítására. Hihetetlen, hogy mennyire összhangban van a zene és az érzet, a mondanivaló, amit ki szeretne fejezni szerzeményeivel. A második felvonás még komolyabb hangnemben indul, a Tűz-részleg egyre inkább perzsel. Időszerű a „Freezing Point”, a fagyos New York-i utcákon bolyongunk, az elviselhetetlen hidegre felüvölt, hozzám igazán közel álló már-már beteges sound-dal a gitár. A ráadásszám mindezek után tökéletes választás, Denevér-blues, csak lazán, ahogy kell.

Őszinte és mély érzésű emberek álltak tegnap a színpadon, alázattal, figyelemmel, nyitottsággal, tudatosan, így történhetett meg a csoda. A lemezborítón ma reggel ezt találtam nagy betűkkel: I don’t say it. I don’t understand it. // You don’t say it. You don’t understand it. // I didn’t say it, so you didn’t get to understand it. // You wouldn’t understand it, so I didn’t want to say it. // Who should I listen to? Who should I expect the understanding from? // I will say it. I will try to understand. Please understand me.


1.jpg


3.jpg


2.jpg


4.jpg


5.jpg


7.jpg

Vissza a hírekhez