JazzMa

Friss Hírek

Opus újranyitó koncert2020. július 03.
Darche, Natalie: Joue2020. július 03.
JazzUp – Kuti Laura2020. július 02.
JazzUp – Dimák Patrik2020. június 25.

Hírek

RÉGI BARÁTOK TALÁLKOZÁSA, AVAGY A TRIO MIDNIGHT ÉS TIM RIES KONCERTJE A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN 2014. JANUÁR 30-ÁN SZÖVEG: MÁRTON ATTILA FOTÓK: CSÉCSI ATTILA

Nem is tudom felidézni, hogy a mesterhármast, azaz Oláh Kálmánt, Egri Jánost és Balázs Elemért mikor láttam együtt, pedig honlapunk fennállásának 4 éve alatt is mindegyikükkel számtalanszor találkoztam különféle formációkban, akár saját nevük alatt „futó” zenekarokban is. Az is rémlik, hogy néhanapján elő-előfordultak Trio Midnight-ként is, de sajnos az az én hibám, hogy nem láttam hármójukat együtt az utóbbi években. Most pedig nem elég, hogy kedvenc zongoratrióm játékát élvezhettem, de még egy számomra oly’ kedves tenor/szopránszaxofonossal is „súlyosbítva” találkozhattam velük ezen a hideg téli estén.

Hogy mennyire feltétlenül szándékomban állt a Trio Midnight koncert megtekintése azzal igazolhatom, hogy már amikor december végén a BJC január-februári műsorfüzetében megjelent, azonnal beírtam előjegyzési naptáromba. Természetesen akkor még szó sem volt Tim Ries felléptéről. Ez a Harmónia Jazzműhely vezetőinek (Pallai Péter és Kerekes György) köszönhető, és jól illusztrálja azt a véleményemet (amellyel nem állok egyedül), hogy a HJM pénteki műsorai üzembiztos „barométerként” mindig jó időt ígérnek. (Ezt még a hirtelen visszatért tél sem tudta elrontani.)  Nos, nem volt ez másként tegnap este sem: kiemelkedő, felejthetetlen koncertnek volt tanúja a teltházas közönség. Ha valakiket nem kell bemutatni, akkor az az Oláh-Egri-Balázs hármas. Az együttes a hazai jazz történetének egyik emblematikus zenekara, „intézménye”. Olyan lemezekkel is büszkélkedhet, mint a Lee Konitz-cal, vagy a híres belga tenorossal, Steve Houben-nel készített CD-ik és számtalan koncertjük trióban itthon és külföldön. (Amikor e sorokat írom „beugrott”, hogy honlapunk fennállása óta egy ízben láttam őket, mégpedig 2013. május 27-én a Horánszky utcai Hy5 klubban, ahol Tony Lakatost kísérték, igaz, hogy akkor Oláh Kálmán Trió néven.) Mint tegnap este kiderült: a népszerű trió 25. születésnapját ünnepeltük! Kálmán elmondta a közönségnek, hogy voltak ugyan kisebb-nagyobb szünetek, de mégis negyedszázada annak, hogy ez a formáció létezik és szolgálja a műfaj barátait!

Ami a három zenész szólókarrierjét illeti: Oláh Kálmán nem csak a hazai jazz, de az egyetemes magyar zene nagyformátumú alakjává nőtt az elmúlt évtizedek során. Nem akarok szakmai életrajzot írni róla, de (ami a jazzt illeti) mindenképpen kiemelném, hogy Amerikában készített „Always” című CD-jén Ron McClure és Jack DeJohnette a partnerei (!) és a címadó számmal megnyerte a Thelonious Monk-ról elnevezett nemzetközi jazz komponista versenyt. Természetesen itthon is több CD készült kompozícióival és közreműködésével: elég, ha csak a Budapest Jazz Orchestra-val felvett „Images” és egy nemzetközi formációval rögzített „Sketches of Pangea” című lemezeit említjük. Emlékezetes „Oláh Kálmán estek” voltak (amelyekről mi is beszámoltunk): a Budapest Jazz Orchestra koncertje Kálcsi főszereplésével 2013 március 9-én a BJC-ben, vagy a Dán Rádió Big Bandjének fellépése a BMC-ben 2013. október 10-én, ahol ugyancsak ő volt a szólista.)

Egri Jancsi számomra egyik legemlékezetesebb „projektje” volt Steve Grossman-nel adott koncertje a MüPa Fesztivál Színházában, a Winebar állandó szereplője volt, újabban pedig olykor fiát, a tehetséges ifjú énekest kíséri, de „alaptriója” rendkívül aktív pl. a BJC pénteki vagy szombati jam session-jein (februárban is két alkalommal játszanak: 6-án és 21-én). Kedvencem Jancsi „Soft Waves” címú lemeze, de több más CD-je is megjelent az évek során. Igazi all-round zenész, sokfelé hívják, hiszen minden feladatot a legmagasabb szinten old meg.

Balázs Elemér hihetetlenül sokirányú aktivitása külön fejezetet érdemelne. Projektjei és formációinak sokfélesége szinte egyedülálló a hazai jazzben. Időközben a Balázs Elemér Group is teljesen megújult, és mind saját együttesével mind pedig sideman-ként is hihetetlen munkabírásával tűnik ki. CD-i is hatalmas műfaji változatosságot mutatnak a „Magyar Népdalok”-tól (Palya Beával és Szalóki Ágival) a „Régi zenéig” /Early Music/, (utóbbi a híres katalán énekesnővel, Núria Rial-lal), nem is beszélve a BEG számos korongjáról. Az pedig megszámlálhatatlan, ahol Elemér vendégként működik közre.

Akkor szóljunk Tim Ries-ről is. Jómagam a Nyitott Műhelyben egy frenetikus koncerten láttam először kb. tíz éve a neves amerikai tenorost (kitűnő szopránszaxofonos is), aki a jazzkarrierje mellett a Rolling Stones fúvóskórusának is oszlopos tagja. Azóta is sokszor feltűnik hazánkban és honlapunk négy éves fennállása során már két olyan alkalom is volt, amikor beszámoltunk itthoni szerepléséről: a BMC Opus Jazz Clubjának megnyitóján 2013 tavaszán a „három tenor” egyike volt (Tony Lakatossal és Bolla Gáborral), az iF-ben pedig ugyancsak részese volt 2013 augusztusában az East Gipsy Jazz Band nagysikerű koncertjének. Az együttes vezetője ugyan Balázs Józsi, de oszlopos tagja Elemér is. Két amerikai és kanadai koncertkörútjuk megszervezésében is oroszlánrésze volt Tim-nek, amelynek során többek között a New York-i Blue Note klubban is felléphettek.

Szóval régi barátság köti össze a tegnapi est négy szereplőjét, sőt Tim szinte családtagnak számít hazai jazzberkekben. Mint tegnap este elmondta a közönségnek: az utóbbi tíz évben megismerte a magyar jazz számos képviselőjét, a Szakcsi családot, Oláh Kálmánt és fiát Krisztiánt, Elemért és öccsét Józsit, és testvérként szereti és tiszteli őket. (Ennek ékes példája az Elemérnek dedikált Tim Ries szerzemény, a „Brother Elemér”, ami most ugyan nem került sorra, de pl. a megújult Balázs Elemér Group „The New BEGinning” címú lemezbemutató koncertjén a MOM-ban 2013 októberében igen, ahol Tim is fellépett néhány szám erejéig.)

A forró hangulatú, bátran frenetikusnak nevezhető koncerten a ráadás számmal együtt nyolc kompozíciót hallhattunk. Az első szettben az „Out of Nowhere”, a „Con Alma” és Kálmán „Polimodal Blues” című kompozíciója hangzott el. Ez utóbbi dobta fel az egyre fokozódó hangulatot, ami aztán a második félidőben fantasztikus magasságokba emelkedett. A szünet után is egy Oláh opus: a híres „Always” hangzott el, majd Kenny Barron „Voyage”-e, aztán a nagy ikonok jöttek: Ellington „Sophisticated Lady”-je, majd Coltrane-től a „Bessie’s Blues” és végül a ráadás szám az „All the Things You Are”. A nagyrészt standard-ekből felépített repertoár ismét megmutatta, hogy ebben a műfajban a „hogyan” a lényeg. Olyan csodálatos – a szó legnemesebb értelmében vett – hangversenynek lehettünk szem- és főleg fültanúi, amely azért még ebben a (hál’ Istennek) jazzel átitatott fővárosi zenei világban sem minden „bokorban” terem.

Tim felváltva játszott szopránon és tenoron, számonként cserélve a hangszereket. Különösen a „Polimodal Blues”-ban és a Coltrane szerzeményben idézte a nagy ikont szopránjátékában. A számok felépítése úgy történt, hogy ő csak a téma bemutatásakor, a szám indításakor szerepelt, majd szerényen átadta a terepet a főszereplő triónak. Ez persze nem akadályozta abban, hogy a trió játéka, a briliáns zongora, a remek virtuóz bőgő és a négyező dob után hatalmas szólókat játsszon. De mértéktartása abban, hogy nem akart mindenáron az est főszereplője lenni, rendkívül szimpatikus volt. Ami az egyes művészek játékát illeti, ilyenkor érzi az ember, hogy milyen nehéz is a zenéről írni. Ennek a csodálatos koncertnek minden pillanata a zene dicsőségét hirdette. A trió igazán csúcsformában volt. Kálmán szólói jól illusztrálták azt a hihetetlen belső tüzet, ami visszafogottnak tűnő játékmódja mögött lobog. János kísérőjátéka és vehemens szólói nem véletlenül arattak zajos sikert. Elemér, aki mindig mélyen átéli azt a fontos szerepet, amit a dob betölt a modern jazzben, most még a tőle megszokott eksztatikus játékát is felülmúlta. Talán hármójuk közül őt láttam életemben legtöbbször, de a tegnapi szereplését soha nem fogom elfelejteni. Ha azt mondom, hogy szárnyalt, akkor még nem mondtam semmit. És ezt egyáltalán nem szólózásával, hanem hihetetlenül intenzív, egyben szenzitív kísérőjátékával csinálta végig. A koncert után nem győztem szorongatni a kezét.

Voltak persze olyan, csak a jegyzeteim segítségével felidézhető zenei különlegességek, mint a szebbnél szebb „intro”-k (pl. a „Con Alma” vagy a „Lady” zongora bevezetése), vagy a „Polimodal”-ban a felelgetéses zenei „párbeszéd” a zongora és a szoprán között. Tim kedvelte a kíséret nélküli, díszes futamokkal történő befejezéseket is (ugyancsak az „Alma” és a „Lady” esetében), de élvezetes volt egy-két más standardekből származó motivum becsempészése is (pl. Wardell Gray-től a „Hot House”). Időnként Kálcsi rövidebb-hosszabb időre „kiszállt” és akkor a fúvós trió dominált, ami szintén egy csodás színfoltot jelentett.    Hát így zajlott le ez a „happy reunion” – nemcsak a nagyérdemű, de szemlátomást a zenészek legnagyobb megelégedésére is.

Visszatérve a Földre, ismételten szokásos szlogenemre tessék odafigyelni: „az élő zenét semmi sem pótolja”. Érdemes lesz honlapunk „Koncertnaptárát” figyelni a közeli napokban, mert még várható Tim és a Trió feltűnése. (Tudomásunk szerint az iF-ben biztosan.)


dscf0002.JPG


dscf0003.JPG


dscf0004.JPG


dscf0007.JPG


dscf0009.JPG


dscf0010.JPG


dscf0012.JPG


dscf0013.JPG


dscf0014.JPG


dscf0015.JPG


dscf0016.JPG


dscf0017.JPG


dscf0018.JPG


dscf0019.JPG


dscf0020.JPG


dscf0021.JPG

Vissza a hírekhez