Chick Corea & The Vigil (USA)

2015. október 30. Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Chick Corea – zongora, billentyűs hangszerek, Tim Garland – szopránszaxofon, basszusklarinét, fuvola, Charles Altura – gitár, Carlitos Del Puerto – bőgő, basszusgitár, Markus Gilmore – dob, Luisito Quintero – ütőhangszerek.

Európai turnéjuk egyik állomásaként érkezett Budapestre a jazz kimagasló egyénisége, az amerikai zongorista, zeneszerző, hangszerelő Chick Corea (eredeti neve: Armando Anthony Corea) Vigil elnevezésű zenekarával. Az együttes nevével megegyező címmel 2013-ban jelent meg a „Vigil” című album, melyről a budapesti közönség is hallhatott darabokat a koncerten.

Corea idén júniusban töltötte be a 74. évét, fantasztikus vitalátással rendelkezik, évtizedek óta folyamatosan kísérletezik új zenei ötleteivel, s ehhez jobbnál jobb zenészeket vett és vesz maga köré. (Megjegyzem: Corea legújabb, különleges duo-projektje a szlovák-magyar származású Béla Fleck (banjo) közreműködésével megjelent közös Two (2015) dupla albumuk.) A kortárs jazz kimagasló egyénisége ő, akinek Christian McBride (bőgő) és Brian Blade (dob) közreműködésével készített - jazz standard műsorral felvett – „Trilogy” (2014) című lemeze két Grammy-díjat is hozott az idén év elején (kategória: Best Instrumental Jazz Album, Best Improvised Jazz Solo), továbbá szintén ez évben őt választotta meg az év billentyűsének a Jazz Journalists Association.

A Vigil budapesti koncertjén sokak meglepetésére az első szám Bartók Béla: 14 Bagatell Op.6. egyik darabja, a „Mikor gulás bojtár voltam..”népdalfeldolgozás előadása volt. Corea ezzel a darabbal tisztelgett a 20. század magyar zeneszerzője előtt, aki saját bevallása szerint - Szkrjabin és Debussy mellett - rengeteg impulzust és inspirációt adott zenéjének formálásához. Szólózongorás koncertjein saját kompozíciói mellett a mai napig előadja az említett szerzők műveit. Bartók zenéjével, zongoraműveivel, vonósnégyeseivel, zenekari darabjaival behatóan foglalkozott. Az ő emlékének ajánlotta a Chick Corea Elektric Band „Inside Out” (1990) partitúraként is megjelentetett lemezét, melynek közreműködői Corea mellett Dave Weckl, Eric Marienthal, Frank Gambale, John Patitucci. Vagy említsük meg, hogy Herbie Hancock-kal több évtizede lemezre vette Bartók: Ostinato darabját (An Evening with Chick Corea and Herbie Hancock, 1979).

Feltűnő volt, hogy mennyire közel húzták egymáshoz a hangszereket – a MÜPA óriási, szimfonikus zenekart is befogadni képes színpadán. Szinte néhány méteres sugarú körben helyezkedtek el az előadók, törekedve az akusztikus vagy kamara-hangzásra. Ezzel is hangsúlyozták, mennyire figyelnek egymásra az előadás során, s mennyire fontos ez a szempont az improvizációk alatt is.

Az új jazz tehetségeket, generációt is befogadó Chick Corea láthatóan fiatalokkal veszi körül magát, akik mind kitűnő muzsikusok. A biztos, latin ritmikai alapokat a brilliáns New York-i Markus Gilmore (dob) – aki Roy Haynes unokája –, a kubai születésű, rendkívül fiatal és energikus Carlitos Del Puerto (bőgő, basszusgitár), illetve a szintén New York-i Luisito Quintero (ütőhangszerek) adta a koncerten. Az ütőhangszereken végig sziporkázó Quintero rengeteg világhírű előadó – így George Benson, Diana Krall, Paul Simon, vagy a Rolling Stones – mellett tűnt fel az elmúlt években.

Az angol Tim Garland (szaxofon, basszusklarinét, fuvola) kiformált szaxofonhangzásával rengeteg színt vitt a Corea darabok előadásába, emellett remek improvizációkat is hallhatott tőle a közönség. Volt olyan pillanat is, amikor az egész zenekar kiszállt egy szaxofon-szóló alatt, s a közönség rövid időre csak az ő szóló játékát hallhatta.

A Vigil Corea latinos lüktetésű hangzásvilágát közvetítette a színpadról. Ilyet több évtizede hallhatunk tőle, de mégis van benne újdonság, s nem is kevés.

Corea a jazz egyik legkitűnőbb szólistája, zeneszerzője és hangszerelője is egyben. A Vigil által előadott kompozícióknál gyönyörű hangszereléseket lehetett hallani az est során. Természetesen voltak olyan részek, amikor az egész zenekar hozta a modern latin jazz-t, de utalva a színpadképre olyan kamara-hangzás pillanatok is peregtek a színpadon, amelynek fő rendezőelvei Corea kivételes zeneszerzői elképzelései és hangszerelései voltak. A zenekari részeknél több alkalommal két-két hangszer improvizált közösen, olyan szabad térben, levegőben mozgott a zene, mely üdítő változásként emelte ki a szólistákat. Olykor zongora-gitár, szaxofon-zongora, vagy dob-ütőhangszer kombinációkat hallhattunk.

Édesanyjának írt kompozíciója a dél-amerikai tangók világába vitte a hallgatóságot; a szám témája igazi unicum, mely Corea határtalan fantáziáját dicséri, s Astor Piazzolla is megirigyelhette volna. Az együttes összes tagja remek szólókat játszott. Corea-tól megszokott virtuóz zongorajátékát hallhattuk, de mellette a zenekar többi tagja is kitűnő zenei egyéniség: Tim Garland, akinek színes basszusklarinét hangját, szólóit a közönség ovációval ünnepelte, vagy említhetem Charles Altura-t, aki pontos témajátékával az egyik spanyolos darabnál óriási szólót adott elő, Paco de Lucia és a flamenco világát behozva Corea latin, modern új kompozícióiba, jazz-zenéjébe.

A fiatal, tehetséges Altura-nak nincs könnyű dolga Corea korábbi zenekarainak gitárosai, így Al Di Meola, John McLaughlin, vagy Frank Gambale után. De Chick biztosan nem is őket keresi új kompozícióinak hangzásánál.

A Puerto-Gilmore-Quintero basszus-dob-ütőhangszer szekciót is érdemes külön kiemelni. Mindannyian virtuózok, s kíséretben a jazz ritmikai elemét adó feszes, húzós kíséretet adtak a szólók alá. Amikor szólóhoz jutottak, soha nem öncélúan játszottak, hanem párosult náluk a virtuozitás a zenei intelligenciával. Két ütős egy zenekarban mindig izgalmas lehetőség, de veszélyes is lehet. Quintero egyik szám esetében sem tolta fel magát Gilmore hangszeres kísérete fölé, sem hangerőben, sem ritmikai sűrűségben.

A koncert zárásaként Corea a zongora után elektromos zongorára váltott, s eljátszották két legismertebb darabjának egyvelegét, az immár jazz standard-é vált „Spain/Armando’s Rumba”-t. Szólójánál a a jazz egyik meghatározó fúziós, jazz-rock hangzására jellemző analóg szintetizátoron játszott, akárcsak anno zenekarában, a Return To Forever-ben. Corea megénekeltette egy rövid időre a jazzrajongókat a Művészetek Palotájában, s nem maradt el a ma oly divatos előadói selfie-fotó készítés sem, ki-ki a saját telefonján örökítette meg magát a közönséggel.

Chick Corea egyike ma a jazz örökké kísérletező és ragyogó csillagainak, ahogy Herbie Hancock, vagy Wayne Shorter is az ebben az értelemben. Egy óriási ív zenei pályája, első hangfelvétele, a „La Playa”(1964) óta.  22 (!) Grammy-díjjal, több ezer koncerttel a háta mögött mindenkivel játszott, aki a jazz meghatározó egyénisége. A szólókarrierje mellett folyamatosan építette saját zenekarait (Return To Forever, Chick Corea Acoustic Band, Chick Corea Elektric Band), de Harbie Hancock, Gary Burton, Steve Kujala, Bobby Mc Ferrin, Stefano Bollani, és Paco de Lucia oldalán is koncertezett, készített duó albumokat, s a jazz után már a cross-over stílusú kompozíciói is napvilágot láttak. A zenei kreativitás magasiskolája, ahogy és amilyen módon a jazz-t újraértelmezi.

A budapesti Chick Corea & Vigil koncerten újra hallhattuk, hogy Chick fantasztikus formában van, napjainkban is újra és újra finomítja saját zenei világát, s írja a jazz közönségnek zseniális darabjait.

(Csak zárójelben teszem hozzá, hogy a JazzMa.hu ezt a lemezt már 2013. október 3-án „megkritizálta”! http://www.jazzma.hu/lemezpolc/kulfoldi-eloadok/corea-chick/the-vigil/kritika/corea-chick-the-vigil – A szerk.)