Erdei Kálmán emlékkoncert a Kölcsey Központban
Tegnap este 9 órakor az alábbi e-mailt kaptam Gyarmathy Istvántól, a Debrecen Dixieland Jazz Band vezetőjétől:
„Kedves Robi!
A vasárnap este telt házzal lezajlott koncerten a Debrecen Dixieland Jazz Band, a Debreceni Jazz Együttes, a Dixieland korábbi tagjai és a debreceni Swing Singers tagjai vettek részt. Endes Mihály beszédének rövidített változatát mellékelem. Mihály beszéde mellett Tikász Sándor tartott diaképekkel kísért visszaemlékezést.
A résztvevő zenészek:
A DDJB jelenlegi tagjai: Gyarmati Zoltán, Gyarmathy István, Kovács János, Tóth Dániel, Tikász Sándor, Kerekes Imre, Pataji Géza.
Korábbi tagok, és a Debreceni Jazz Együttes tagjai: Bolla Gábor, Fazekas Csaba, Gombos Géza, Molnár Zoltán, Mátyás Ferenc, Fejes Márton.
Zenész barátok, a Debreceni Jazz Együttes tagjai: Kapusi Kálmán, Zakar Zoltán.
A Swing Singers tagjai: Törő Ildikó, Simon Erika, Ladjánszki László, Lakatos Gergely.
Üdvözlettel: Gyarmathy István”
Először álljon itt Endes Mihály beszéde:
Nekrológ helyett szinkópákkal - Erdei Kálmán jazzz-zongorista emlékestjére
A közelmúltban, aranyló kora őszben álltuk körül ravatalát, majd frissen hantolt sírját, hogy reményt nyújtó lelkészi szavak közepette, s mégis mély fájdalommal tele szívvel búcsúzzunk végleg eltávozó szeretett barátunktól, tisztelt és rajongott művészünktől. Ezért is érezzünk méltánytalanul korainak halálát, hiszen két napja ünnepelhettük volna vele együtt belépését hetvenedik életévébe, majd a rákövetkezők tervezgetését.
Már kisiskolásként zenét tanult, „természetesen” zongorát, de csakhamar nagybőgőre váltott. Arra, amely azóta is ott áll szobája sarkában, és most már a zongorával együtt hiába várja gazdája mesteri ujjainak érintését. Kálmánunk komolyzenei karrier helyett azonban a jazz varázsos világát választotta, először koncertek avatott hallgatójaként, majd az előadóművészeket faggatva, hiszen mindannyian városunk szülöttjei voltak. Amikor pedig Gyarmati Zoltán, a maestro megálmodta, majd 1984-ben létrehozta a Debrecen Dixieland Jazz Band-et, szinte próbavizsga nélkül ülhetett be az együttesbe, a fekete-fehér billentyűk seregének dirigenseként. Óriási felelősség és – óriási sikerek. Bejárták hazánk minden zegét-zugát, fesztiválját, átvehették a Csokonai-díjat, s ottani (!) meghívás eredményeként a New Orleans – a világszerte elfogadott „A Jazz Szülővárosa”-beli turnén is szerepeltek (tévé, rádió, élőzene, lemezfelvétel ottani vendégművészek közreműködésével).
Kálmán pedig folyamatosan képezte magát, a számtalan gratuláció mámorában is Garay Attilához utazott rendszeresen, saját zsebből fizetve az órákat. Ahhoz, akit a „Magyar Oscar Peterson” címmel Erdei elődje, a városunk jazzéletét megalapozó Kiss Ernő illette. Azt sem feledjük, hogy a Debreceni Jazz Együttes, valamint a Debreceni Fesztivál Bigband zongoristája is drága megboldogult barátunk lett. Komponált, hangszerelt, sokat gyakorolt, társa és múzsája ehhez Ottília volt. Egyetlen mondatba sűrítve: művészi pályáját a félprofi indulásból a vérprofivá válás íve rajzolja ki. Lelkialkatához inkább a lágyabb moll, kevésbé a keményebb, harsogóbb dúr hangzásvilág illett. Stílusában az ősforrás bluestól a kopogós hard-bop ritmusig terjedő dallamokat és technikát kedvelte, de az óriások, így Ellington, vagy Coltrane hangulata sem volt ismeretlen, vagy idegen számára. Vigaszul ajánljuk az utódoknak, hallgassák meg, nézzék meg a hanglemezek, video- és filmfelvételek soha el nem múló emlékeit.
Mit mondhatunk Erdei Kálmánról, az emberről? Akik közelebbről ismertük, barátai lehettünk, tudjuk az ő saját válaszát: gyerekek, ezt hagyjuk, nem lényeges, inkább játsszunk! Hadd ne fogadjunk szót. Ezzel is tartozunk Neked és mindenkinek, aki lelkében őrzi muzsikádat. Egy megbocsájthatatlanul túl rövidre szabott élet, telve megszívlelendő tanulsággal, felejthetetlen emlékkel. Benne a szürke hétköznapok, a mindennapi kenyérrevaló előteremtése, a diplomás agrármérnöknek a biztosítás berkeiben való sokakat segítő fáradozása.
Szemrevaló, elegáns megjelenésű személyként áll előttünk, akit a halk, visszafogott beszéd és a szelíd mosolygás jellemzett. Lényének alapja volt az udvariasság, a szerénység és mindenekelőtt a segítőkészség. Súlyos betegségével ágyba kényszerült szegény nővérét Kálmán ápolta – több évtizeden át. Gondoljunk bele… Barátait, rajongóit egy-egy tapsvihart kiváltó „stenkeres” szólója végén, fel-felvillanó, mégis észrevehető összemosolygással jutalmazta – ugye, jó voltam? – kérdezte tekintete. Közéjük tartoztam, s ennek köszönhetően két alkalommal részesülhettem életre szóló ajándékában, bő másfél évtizedes időkülönbséggel, de változatlan gesztussal. 1996-ban, a 26. Debreceni Jazznapokat kísérő eseményként megnyíló, a témát bemutató képzőművészeti (festmény, grafika, kollázs, montázs) kiállításomat az Erdei–Gyarmati duó közreműködése avatta ünnepélyessé, saját, köztük erre az alkalomra komponált „Nézd a Dzsesszt” című számaikkal. Majd 2012-ben ugyanők színesítették fotó-tárlatom hangulatát. Akkor is, ma is köszönöm nekik!
Kálmán! Az elszálló hangok újra és újra visszatérnek, az ismerős dallamok a Te személyedet, játékodat is felidézik. A jazz örök, őrzik hallgatói, művelői, a zenészek, mint az emberiség kultúrkincsét. Nincs miért aggódnod ott a felhők felett.
Alább a koncert képei:
