JazzMa

Friss Hírek

A Mester2022. május 18.
Nagy Emma: Synced2022. május 14.
Makovics Dénes 60!2022. május 12.
XV. BODAJKI JAZZ TÁBOR2022. március 22.

Hírek

NEW ORLEANS UTÁN NEW YORK A KIRÁLY UTCÁBAN

Legutóbb márciusban adtam hírt a K-11-ről. Akkor a Mississippi folyón közlekedő luxus gőzhajón játszó fiatal bőgősünk, Farkas Norbert, és az őt elkísérő csodálatos hangú énekesnő, Clotile Yanna idézte meg New Orleans szellemét a Király utca 11-ben. Csütörtökön a 2003 óta New York-ban élő, és a világ jazz fővárosában fényes karriert befutó Németh Ferenc, vadonatúj triójával érkezett az erzsébetvárosi kultúr centrumba. Európai mini turnéja utolsó állomásán dobosunk a szaxofonos Greg Tardy, és a billentyűs Oláh Tzumo Árpád társaságában lépett fel. A Ferenc Nemeth Trio a zenekarvezető új kompozícióit mutatta be, jó úton van, hogy saját, egyedi hangjával a jazztörténelem következő fejezetében jelentős szerepet kapjon. Pontosan ez az a zene, amely korunkban közérthetően, de populáris megalkuvások nélkül, egyre több potenciális jazzhallgatót vonzhat.

„Németh Ferenc egyike azon kevés kortárs magyarnak, akinek a nevét országhatáron kívül többen ismerik, mint belül.” – írta róla a HVG 4 évvel ezelőtt akkori saját zenekara első budapesti koncertje előtt. A Lionel Loueke gitáros, Kenny Werner zongorista, a mostani zenekarában is játszó Gregory Tardy szoprán- és tenorszaxofonos mellett, már akkor a világ egyik legjobb szaxofonosaként jegyzett Chris Potter alkotta formáció 2013. december 18-án a Müpában lépett fel. Az 1976-ban Keszthelyen született, és a közeli faluban, Zalacsányban felnőtt Németh Feri valóban hamar eltűnt a magyar jazzrajongók szeme elől.

Először háromévesen próbálgatta édesapja dobját, négy évesen már lagzikban lépett fel a papával, de eleinte csak este 10-11-ig maradhatott. Elhatározta, hogy zenélni akar, más lehetőség föl sem vetődött számára. Elhatározásának komolyságát szülei is észrevették, másodikos általános iskolás korától a falujához legközelebbi zeneiskolába, Zalaapátiba íratták, és idővel ott maradhatott a lagzik végéig is. Az általános utolsó két évében Zalaegerszegre került, majd középiskolai tanulmányait Győrben, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte. Útja Budapesten folytatódott, az LFZE diploma megszerzése után, zenei tanulmányait hamarosan a világ legnevesebb jazzoktatási intézményeiben folytatta. Mielőtt még a hazai jazzéletben szélesebb körben népszerűséget szerzett volna, ösztöndíjasként a híres bostoni Berklee College of Music, és majd a Los Angeles-i Thelonious Monk Institute of Jazz hallgatója lett. Tanulmányait befejezve, 2003-ban költözött New York-ba, ahol európai születésű dobosként (!!!) tehetségének, és személyiségének köszönhetően az amerikai jazz elit egyik legkedveltebb zenésze lett. Azon kevés magyar jazz zenészek közé tartozik, akiket a „Big Apple” is befogadott. Azóta a legnagyobbak lemezein szerepel, és a legnagyobbak muzsikálnak az ő lemezein. Hazalátogatásai során, és persze kiköltözése előtt is, sok hazai zenész lemezén működött közre, többek között Vasvári Pál, Oláh Kálmán, Egri János, Bacsó Kristóf formációiban. Külön említést érdemel László Attilával ápolt kapcsolata. Három évvel ezelőtt Attila hozta a BJC-be egy rövid koncerttel egybekötött kurzusra a Yellowjackets két alapítóját, ennek köszönhetően láthattam először élőben dobolni. Russell Ferrante és Jimmy Haslip ugyanis magyar duóval, László Attilával, és Németh Ferivel játszott.


00.jpg


Az itthon ritkán látott, a nemzetközi jazzéletben elismert dobosról, pont szárnyaló külföldi karrierje miatt feledkezett el a hazai koncertlátogató közönség. Az Amerikát a Berklee és a Monk Institute ösztöndíjasaként szintén megjárt Tzumo is utalt erre, a csütörtöki koncert előtt közösségi oldalán közzétett posztjában: „Nagyon nagy öröm számomra a mostani turné! Olaszországban két hatalmas sikerű koncertünk volt, tegnap este Hévízen az önkormányzat dísztermében muzsikáltunk. Ferivel kb. 20 éve játszom itthon és a világban, teljesen át tud vinni egy másik dimenzióban, ahol nincs idő, csak a zene van! Aki ismeri, annak nem kell bemutatni, mit tud ez az ember. Magyarországon lehet, kevesebben ismerik, mint Amerikában, de ezt már megszoktuk… Aki hallani akar egy világszínvonalú koncertet, az megteheti ma este Budapesten a Király utcai K11-ben! Mellesleg a trióban közreműködik Greg Tardy (tenor sax), aki évekig játszott Elvin Jones, vagy Andrew Hill zenekarában. Bitang! Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!”

Nos, Tzumo minden sora igaznak bizonyult. A koncert világszínvonalú volt. Tardy (hazánkban sajnos szintén kevéssé ismert) hírnevéhez méltóan, „bitangul” játszott. Pedig a zárójelbe tett megjegyzés ellenére egy kitűnő szaxofonossal találkozhattunk, aki a Down Beat kritikusainak figyelmét először 2000-ben, a trombitás Dave Douglas az év jazzalbumának választott „Soul on Soul” lemezén hívta fel magára. Játszott 2001-ben a Tzumo által említett Andrew Hill zongorista „Dusk”, majd a 2006-ban a „Time Lines”, ugyancsak a „critics poll” lista első helyén végzett albumain is. Tardy hamarosan hírnevet szerzett, nemcsak erőteljes játéka, hanem érdekes kompozíciói miatt is, amelyek kvintettje repertoárját alkotják. 1964-ben New Orleans-ban, zenész családban született, gyerekként operaénekes szülei örömére klasszikus klarinétot tanult. Szimfonikus karrierre készült, a gimnáziumban számos díjat kapott. Közben azért Milwaukee-ban funky zenekarokban is játszott, de fivére unszolására elkezdett jazzt hallgatni. Le se kéne írnom, természetesen John Coltrane tette rá a legnagyobb hatást, és fordult érdeklődése végleg a jazz felé. Tanulmányait a Wisconsini Zeneakadémián és a New Orleans-i Egyetemen végezte, ekkor találkozott Ellis Marsalis-szal, aki mentora lett. A klarinétot időközben tenorszaxofonra cserélte, St. Louis-ba költözött, és blues zenét játszott. Egy évre rá elhatározta, hogy visszatér a szülőhelyére, New Orleans-ba, hogy még inkább továbbfejlessze jazz-tanulmányait. "Ez nagyszerű lépésnek bizonyult." - mondta Tardy egy interjúban. Olyan kiemelkedő muzsikusokkal kezdett együtt játszani, mint Nicholas Payton, Brian Blade, Victor Goines, Mark Turner, Delfeayo és Jason Marsalis, valamint Allen Toussaint. 1992-ben, csatlakozott Elvin Jones „Jazz Machine” nevű együtteséhez, ekkor érezte, hogy végre eljött az ideje, hogy a Big Apple-ba költözzön. New Yorkban Tom Harrell, Dave Douglas, Wynton Marsalis, Steve Coleman, Betty Carter, James Moody, Bill Frisell, Rashied Ali, John Patitucci, Joe Lovano, Mark Turner, Chris Potter, Dewey Redman, Ravi Coltrane és még sok más csodálatos muzsikus formációiban játszott. Újabban a tenorszaxofon mellett klarinétját is elővette néhány koncerten. Első önálló albumát, a „Crazy Love”-ot 1992-ben rögzítette, második, „Serendipity” címűt már az Impulse! adta ki 1998-ban. Későbbi saját nevén jegyzett, többnyire a SteepleChase kiadónál megjelent lemezei figyelemre méltóak, de inkább mások albumain alkotott maradandót. Tardy sikeres és mozgalmas zenei pályafutása közben a Tennessee-Knoxville Egyetemen tanít. Talán ezt az életrajzi összefoglalót elolvasva olvasóink közül legközelebb többen kapnak kedvet ennek a triónak a koncertjére, mert finoman fogalmazva, lehettünk volna többen is. A JazzMa.hu minden tőle telhetőt megtett a koncert beharangozásában, de a média többi résztvevője úgy látszik nem találta elég hírértéknek a három kitűnő muzsikus fellépését. A turné első olaszországi teltházas koncertjeiről a helyi írott sajtó is beszámolt.


000.jpg


Verona után még Hévízen is adtak egy sikeres koncertet a budapesti K-11 előtt. Persze a Király utcában is sikert arattak, ráadásul a többségében komoly szakmai közönség előtt. László Attila, Bacsó Kristóf, Kiss Attila, Bende Zsolt, Varga Bendegúz ugyanúgy ájuldoztak a hallottaktól a koncert végén, mint a főszerkesztőnk mozgósította „konzis” növendékek, és a jegyet váltott pár érdeklődő.


01.jpg


A koncert előtt Farkas Tibor a K-11 művészeti vezetője csaknem könnyes szemmel nézett szét az erősen foghíjas nézőtéren, és konferálta fel Feriéket. Németh Feri optimizmusa azonban mindenkit jobb kedvre derített. Rövid bevezetőjében megnyugtatott mindenkit, hogy akinek hivatása a zene, a maximum kiadására törekszik, teljes erőbedobással játszik, a közönség számától függetlenül. Hét embernek ugyanúgy játszanak, mint nyolcnak. Ekkor nagy tapsot kapott az ennél azért jóval nagyobb számú jelenlévőktől. Az oldódott hangulatban elmesélte, hogy az első saját zenekarához hasonlóan ebben a trióban sincs bőgős. „Egy bőgő olyan szinten meghatározza a zenekar soundját és irányát, hogy az egy kicsit túl sok nekem, így nagyobb szabadságot kapok a nagydobbal, a ritmussal nem kell egy basszusgitárhoz, vagy egy bőgőhöz alkalmazkodnom. Amikor elkezd egy bőgős „walking bass”-t játszani, akkor kész, onnét nem tudok semmit csinálni, az irányítás nincs annyira a kezemben, mint így, ebben a szituációban.” – fejtegette. A folytatásban büszkén beszélt születése óta beleívódott, New York-ban is megőrzött magyar zenei gyökereiről, melyekből új kompozíciói írásakor is a mai napig merít. Ennek legjobb példája az első free elemekkel és vocoder hangzással megtűzdelt szám után játszott „Felszállott a páva” feldolgozása volt, melyben az amerikai Tardy szaxofonszólójában hihetetlenül ráérzett a magyar népdal rezdüléseire. Hallgatva az ismerős dallamokból induló improvizációit, felidéződtek régebben olvasott gondolatai. "A zene a lélek kifejezése, és én mindig a hangszeremen keresztül próbálok beszélni". Zenében fogalmazott szavait a koncert végéig megértettük. A többi elhangzott szám, a marokkói szállodaszobába éjjel felszűrődő arab utcazene ihlette „Marrakech”, az „Afro Blue” újragondolásából született „Blue Frica”, a foci EB magyar meccsei közben íródott „Soccer Game”, valamint a New York hangulatát hozó „The Ride” üzenete is értő fülekre talált, Greg Tardy lenyűgöző szaxofonozása, a Kenny Werner szerepkörét jócskán tágabban értelmező Tzumo virtuóz billentyűs játéka, és a vocodert továbbra is használó Németh Ferenc egészen fantasztikus dobszólói közepette. Az egyéni hangú kortárs fúziós muzsika nagy sikert aratott a kevés számú, de lelkes közönségnél, az ütemes vastaps ráadást hozott. Ahogy az eddigi, úgy az utolsó szám keletkezésének történetébe is beavatott a tapsokat megköszönő zenekarvezető. A „The World Rejoices” a jelen világ határtalan csodálatáról szólt, napjaink tökéletessége ihlette. Bár én Amerikában élve is máskép látnám a mostani helyzetet, azt bátran állíthatom, hogyha Feri itt élne, nem ennyire optimistán fogalmazna. A hallott zene, és a sok munkával, töretlenül felépített nemzetközi karrierje mindenesetre eddig őt igazolta. Gondolatai rám is hatással voltak, így töretlen optimizmussal hiszem, hogy a jövőben egyszer jazz koncerten is megtelik majd a változatos programokat kínáló K-11, és ezt a triót mihamarabb újra láthatjuk Budapesten. Hazafelé menet a JazzMa.hu szavazólapját lassan kitöltögető feleségem megkérdezte, hogy az év koncertjénél a hazai, vagy a külföldi előadó kategóriába szavazzon-e a Németh Ferenc Trio csütörtöki fellépésére. Majd megkérdezzük Maloschikot.


02.jpg


03.jpg


04.jpg


05.jpg


06.jpg


07.jpg


08.jpg


09.jpg


10.jpg


11.jpg


12.jpg


13.jpg


14.jpg


15.jpg

Vissza a hírekhez