Fábián Juli a magyar jazzmuzsikusok szemével
2017. december 16-án, hosszan tartó súlyos betegség után, 37 évesen elhunyt Fábián Juli. Körlevélben megkértem Juli egykori muzsikustársait pár mondatban emlékezzenek rá! Elsőként Gyafi írt. Várom a további reakciókat!
Gyárfás István „Gyafi”
JULI VOLT A KEDVENC ÉNEKESNŐM! Mindig is utáltam, amikor valaki elkezdi osztogatni a "leg-" jelzőket, különösen egy ennyire szubjektív, emberi műfajban, mint a jazz. Ezért csak annyit mondok, hogy nekem a kedvencem. És most a szívem hasad meg, amikor oda kell tennem a végére, hogy "volt"!
Azt mondják, hogy én fedeztem fel. Ez hülyeség! A Napot nem kell felfedezni. Az ott van, és kész. Élvezzük, hogy meleget ad, és világít nekünk!
Miután először hallottam, elhívtam őt a koncertjeinkre, és néhány dal erejéig felhívtam a színpadra. De ez nem csak az ő pályáját építette, nekünk legalább annyira jó volt! Később rengeteg koncertet játszottunk együtt, néha duóban, de többnyire szólistaként csatlakozott a zenekaromhoz. Deseő Csaba barátommal közösen készített "Tale" című lemezünkön három dalt is énekelt. Azt hiszem ezek Juli első kiadott felvételei. Gyöngyszemek!
Később megkértem, hogy énekelje el az "Old Amsterdam" című lemezünk utolsó dalát, melynek címe: "Nobody Knows the Trouble I've Seen". Szabadon talán így fordíthatnánk: "Senki sem ismeri a szívem bánatát, csak egyedül Jézus". Juli szívbemarkolóan énekli a dalt egy szál gitár és egy kórus kíséretével.
Utolsó közös hangversenyünkön a Budapest Jazz Club-ban, az egyik dal után úgy mutatott be a közönségnek, mint az ő zenei "apukáját". Ezzel, bár jól esik, mégsem igazán tudok mit kezdeni. Ugyan korom alapján akár apukája is lehetnék, soha nem próbáltam befolyásolni az éneklését. Mindig is azt játszottuk mindketten, ami a szívünk mélyéről jön. És amikor csak lehetőségünk volt együtt koncertezni, minden pillanatát élveztük!
Most pedig értetlenül, bénultan állok a tény előtt, hogy ez csak "volt". A szívem szakad meg!
Deseő Csaba
Tegnap este a facebook-ot lapozgatva megláttam Fábián Juli halálhírét.
Nem akartam elhinni, lapoztam, ám a hír újra megjelent. Megálltam, elolvastam és könnyes lett a szemem. Jöttek az emlékek: Juli első felvétele 2003-ban Gyárfás Pistával közös lemezünkön, majd jó néhány koncert országszerte.
Utána másokkal is fellépett, aztán jött az országos hírnév, nagy sikerek más zenei műfajban is, megérdemelten.
Rendkívüli tehetség volt, fájó veszteség, hogy ilyen korán elment!
Isten Veled, drága Juli!
Szalóky Béla
Sok évvel ezelőtt Gyárfás Pisti azt mondta: figyeljetek, van itt egy fiatal lány, most kezdett énekelni, szikrázóan tehetséges, végtelenül kedves, de határozott énekes, akiben azt hallom, amit nagyon régóta senkiben. Ez a lány ösztönös, sármos, belevaló. Már most van saját hangja. Van „tájmja”. Aztán meghívta néhány számra a következő Gyárfás Trió lemezre, ezen a felvételen hallottam először. A felvétel alapján számítottam egy jó negyvenes (ötvenes), fekete hajú, minimum félvér, természetes asszonyra. Aztán találkoztunk és kiderült, csak a természetest találtam el. Ott állt (és izgult) mellettem a színpadon egy magas, fehérbőrű, hollywoodi szépségű lány, végeláthatatlan hajkoronával és kifogyhatatlan jóféle energiával, ragyogással és izzással. Pozitív volt tetőtől-talpig, kívül-belül.
Aztán útjaink szétváltak, amikor popsztár lett. Olyan sokan ismerték és rajongtak érte, amit Ő megérdemelt volna jazz-előadóként, jazz-alkotóként is. Elsöprő tehetsége, produkciója okán lett csillag, nem a „popipar” kreatúrája volt, nem volt szüksége angol művésznévre, Ő volt a FÁBIÁN JULI.
Egyetlen okot tudok elképzelni, amiért az égiek ilyen elfogadhatatlanul korán magukhoz szólították: ők is közelről akarták hallani.
Joe Fritz
Juli! Arra nem emlékszem, hogy mikor és hol találkoztunk először, de azt tudom, hogy 2005 telén játszottunk együtt a Café Montmartre színpadán Pintér Zoli és Soós Marci társaságában, talán Jeszi Gyuri dobolt... aztán sokáig elkerültük egymást.
Az Artesano teraszán ettél egyszer egy csoki mousse-t, én arra sétalva megállapítottam, hogy az a legjobb desszert ott.
Azóta csak leveleztünk pár évente arról, hogy kellene megint zenélni...
Jó utat!
Gáspár Károly
„Pofon...”
Fábián Juli azon kevesek közé tartozott, akit nem ismertem személyesen a magyar jazz világából. Úgy alakult, hogy nem volt közös projektünk, és nem kerültünk sosem egy társaságba.
Viszont valamikor az év elején írtam neki, hogy szeretettel meghívom Őt az általam szerkesztett-vezetett rádiós jazzmagazinba egy beszélgetésre, és új albuma bemutatására.
Láttam, hogy elolvasta üzenetemet, de több mint egy hét után sem válaszolt. Erre csak annyit írtam Neki, a magam -időnként előbukkanó- cinikus, gúnyos stílusában: Köszönöm megtisztelő válaszod!
Erre már viszonylag hamar válaszolt, valami olyat írt, ne higgyem azt, hogy beképzelt, de most így alakult, nem tudott válaszolni, de majd jön szívesen.
Én azonban akkor már úgy voltam vele, dehogynem vagy "gizda", nem igaz, hogy nem tudtál egy mondatot írni előbb, amikor rajtad kívül eddig mindenki visszajelzett egy-két napon belül, vagy épp azonnal. Ezt már nem írtam meg Julinak, egyszerűen hagytam a dolgot.
Ennyire sikeredett Vele kapcsolatom... Hülye voltam? Igen! Bánom, lelkiismeret furdalásom van, de nagyon! Pofon ez a javából!
Íme, én is milyen hitvány tudok lenni, pedig hányszor elhitetem magammal, hogy jó ember vagyok. De hol a türelem, megértés belőlem? Hol van az, hogy ki tudja mi lesz holnap azzal az emberrel, akivel ma konfliktusba kerülsz, és aztán már nem tudod helyre hozni, mert elmegy örökre?!
Juli, nagyon sajnálom, ne haragudj! Nyugodj békében!
Premecz Mátyás
Mit jelentett nekem Fábián Juli? Nagyon sok mindent. Életünk fontos szakaszában, zenei pályánk kezdetein találkoztunk, és aztán egészen mostanáig zenéltünk együtt. Ezáltal volt alkalmam végigkövetni páratlan életútját. Azonnal feltűnt az az elszántság és tudatosság, ahogyan fejlesztette magát. Senki más zenésszel nem találkoztam, aki ilyen szédületes tempóval tudott megújulni, fejlődni, céltudatosan dolgozni azért, hogy egyszer valóban az ország egyik legjobb előadójává váljon. Ez a kikerülhetetlen tudatosság a közvetlen környezetében élőkre, így ránk is nagy hatással volt. Minden alkalom inspiráló és izgalmas volt, amikor egy formálódó számra Juli meghozta az első dallamokat. Ötletei által tudtak ezek a leggyakrabban csapatmunka keretében megszületett dalok igazán kiteljesedni, felismerhető, beazonosítható és igazán mély tartalmúakká válni. Hasonló alapossággal élte meg élete más oldalait is. Lelkizős, "analitikus" típus volt, aki szeretett volna mindennek a mélyére látni, és nem sajnálta az időt ehhez sem magától, sem másoktól egy-egy jó beszélgetéshez.
Tudom, hogy nem készült erre a szerepre tudatosan, de egy csodálatos példát mutatott életével nekem és hiszem, hogy másoknak is. Egyszerre maradni gyermeknek, játékosnak, őszintének, de közben felnőttként módszeresen dolgozni, fejlődni, tanulni, figyelni. Megpróbálni minden pillanatban jelen lenni, és a csapatmunkához mindig a legmagasabb színvonalon hozzájárulni. Felismerni a rossz döntéseket és azokon folyamatosan figyelve változtatni, vitákba beleállni. Ragaszkodni az álmainkhoz, keresni a boldogságot a nehéz pillanatokban is. Küzdeni és viselni a halálos betegséget, nem feladni, nem megijedni, és az elkeserítő hírek dacára is tartani a lelket mindenki másban, amíg csak lehet. Igazán tartalmasan és jól leélni ezt a fájdalmasan rövid életet.
Delov Jávor
Kedves zenerajongók!
Mint arról már sokan hallottatok, egyik legjobb zenész barátom/barátunk, és egyben az ország egyik legzseniálisabb énekesnője - Fábián Juli - elment, egy másik dimenzióba költözött.
Julival volt szerencsém az LFZE jazz tanszékének a padjait közösen koptatni, kísérni őt a diplomakoncertünkön, együtt kicsiben megélni az undergroundból mainstraimmé válást a nu-jazz műfajába sorolható Barabás Lőrinc Eklektric-kel, a számára országos ismertséget és elismertséget hozó Fábián Juli & Zoohacker zenekarban támogatni őt, valamint a Random Trip klubest sorozat különböző felállásainak megálmodójaként együtt szárnyalni és alkotni vele a színpadon és a stúdióban egyaránt.
Megszámlálhatatlanul sok fantasztikus közös improvizatív élményem kötődik hozzá, legutóbb a Random Trip lemezbemutató koncertjére tette fel a koronát a fináléban nyújtott alakításával a Budapest Park színpadán közel 6000 zenerajongó előtt.
Munkáját és barátságát csak a legnagyobb jelzőkkel tudnám illetni, ezekből is talán csak néhányat emelnék ki, de talán ezek a legfontosabbak: természetesség, szenvedély, nagyvonalúság, alázat.
Bár ilyenkor elvesztése végett mindannyian a saját fájdalmunk által generált érzelemviharban állunk értetlenül és szomorúan, mégis kérnék minden Julit szerető zenebarátot, hogy a legkedvesebb közös emlékét elevenítse fel róla: legyen az egy dal, egy koncert, vagy akár egy közös nevetés!
Szívünkben és elménkben gyújtsunk egy szál gyertyát érte, és adjunk hálát az égieknek, hogy ismerhetjük és szerethetjük a világviszonylatban is egyedülálló zeneiségét, mely örökké velünk marad!
Julikám, köszönünk minden percet! Nem semmi, amit letettél az asztalra, és nem akármilyen 'Footprints'-eket hagytál mindannyiunk szívében! Nagyon szeretünk!
jávor
Neumann Balázs
Annyian megemlékeztek... én sem tudom magamban tartani, pedig gyászolni belül szoktam, most mégis leírom. Andrisnál is össze kellett foglaljam az érzéseim, most sem tudom másképp...
2004 ősze lehetett, amikor Révész Ricsi barátom hívott telefonon, hogy ugorjak be Berki tanár úr órájára a jazz-tanszékre korrepetitorként, kísérni az énekeseket a jazz-ének óra alatt. Szokásos helyettesítő munka, jazz standard-ek blattolása, próbálva alkalmazkodni a tanár tempójához, igényeihez. Tanár lévén nem megterhelő, de mindenképp nagy figyelmet és fegyelmet igénylő munka, az ének tanárnak a "magnója" lenni, akkor és onnan kísérni, ahogy azt az adott szituáció megkívánja.
Sorra jöttek az énekesek, s egyszer csak belépett egy göndör fürtös, magas lány, aki széles mosolyával, vibráló, mégis nyugalmat árasztó energiáival "betöltötte" a kis termet, ami egykoron még egy pici virágbolt volt, s az Ady Művház Jazztanszékének ének termévé varázsolta Berki Tamás, az ő pici gyermekeivel. "Jazz-virág", olvashattuk az ajtaján.
Még a nevét sem tudtam ennek a lánynak, máris lehengerelt azzal a magabiztos, csoda hangjával, ahogyan a „God Bless the Child”-ot elkezdte énekelni. Diákoknál nem "variáljuk túl" a kíséretet, biztonsági játék van a zongorán, hogy segítsük őket a darab megformálásában, de ezzel a lánnyal azonnal egy olyan minőségű utazásba csöppentem, ami addig sosem fordult elő velem, legalábbis jazz-énekesnővel, aki állítólag még diák...
Nem tudom leírni, elmesélni sem, hogy hogyan lett olyan az a „God Bless the Child”, amire Berki tanár úr a dal végén csak annyit mondott: Ez így jó!
Néhány másodpercig csöndben ültünk a tanár úrral, amikor a lány kilépett az ajtón.
- Ki ez a lány? - kérdeztem döbbenten.
- Ő bizony a Fábián Juli... így énekelt már a felvételijén, és így fog a diplomáján is..., mondta lassan bólogatva a tanár úr, s konstatáltuk, hogy egy csoda részesei vagyunk, amikor ő énekel. Olyan jól esett ezt hallani attól az embertől, akit nagyon szeretek emberileg és tisztelek szakmailag, aki a Jazz nagy "öregjei" közé tartozik, aki már akkor ott volt a jazz színe-java közt, amikor Magyarországon csak elkezdődött a jazz-oktatás...
Akkor eldöntöttem, ezzel a lánnyal szeretnék duózni... muzsikáljunk bármit, bárhol, csak játsszunk együtt! Az első, spontán együttzenélés olyan minőségű volt, hogy tudtam, vele szárnyalnék, s reméltem, hogy ő is hasonlóan érez majd.
Nagyjából 10-20 koncertet adtunk duóban, amikor az egyik helyszínre triót kértek - az Almássy téren volt egy hely -nem emlékszem a nevére -, ahova Julcsi elhívta Soós Marcit. Aznap este megalakult a Just in time zenekar. Először csak standard-eztünk, aztán saját darabokat is játszottunk. Nagyon, nagyon szerettük ezt a formációt, Julcsi első jazz-zenekarát. A38, Sziget, klubok, fesztiválok jöttek, s minden koncerten azt éreztem, amit az első alkalommal, amiért elkezd az ember muzsikálni... az a bizonyos "bódult-csoda" állapot, amit ez a csoda-lány tudott megteremteni...
Később Mohay Andris barátom csatlakozott a zenekarhoz, s most nem is értem, hogyan lehet, hogy már ők ketten átutaztak...
God Bless the Child - ez volt az első dal, amit Veled játszottam, s most, hogy megszületett második gyermekem, még jobban megérint ez a dal... néhány nappal később pedig elrepülsz...
Boldogság, szomorúság, remény váltakozik bennem.
Köszönöm, hogy itt voltál! Nagyon fogsz hiányozni Juli, mindannyiunknak! Fülembe cseng a hangod, "God Bless the Child"...
Isten Veled!
