JazzMa

Friss Hírek

DESEŐ CSABA 80!2019. február 15.
Katché, Manu: The Scope2019. február 15.
CSÜTÖRTÖKI FÉSZEK JAM2019. február 12.
Pátkai Rozina: Taladim2019. február 12.
BEVÁLTOTT ÍGÉRET2019. február 08.
Lovano, Joe: Trio Tapestry2019. február 08.
3. Belvárosi Jazzverseny2019. február 07.
ÚJ SOROZAT INDULT2019. február 04.
Kovács Linda: Sunflower2019. február 04.
Játék – 2019. február2019. február 03.
ARCCAL A FÉM FELÉ2019. február 01.
Jazz-Január Svájcban2019. január 30.

Hírek

VELÜNK ÉLŐ TÖRTÉNELEM - PHAROAH SANDERS

November elsején, csütörtökön eljutott Budapestre Pharoah Sanders, a jazz történetének egyik legnagyobb ikonja. A MoM Sport színpadán este nyolc órától kvartettjével, William Henderson zongoristával, Oli Hayhurst bőgőssel és Gene Calderazzo dobossal adott feledhetetlen koncertet.

00.jpg

Kamaszkorom óta reménykedtem ebben a találkozásban. A hetvenes évek elején, amikor ismerkedtem a jazzel, két irányzat dominált. A ma fúziósnak nevezett jazz-rock, és a még mindig életben lévő és virágzó free. Ez utóbbit akkor leginkább Ayler, Shepp, Cherry, Coleman, Alice Coltrane és Sanders beszivárgó lemezei jelentették korosztályomnak. Visszaemlékezve, Sanders volt a legnépszerűbb, mert mindent szétverő rekedtes szólói után lágy ritmusú, többször rituális énekkel is felszabadított katarzist, csodálatos békét hozott zenéjében, és ezért a lányok sem vonultak a másik szobába a házi zenehallgatásokon. Az alakuló gyűjteményekben nagy kincsnek számított a „Tauhid”, a „Jewels Of Thought”, a „Karma”, a „Summun, Bukmun, Umyun”, a „Thembi”, a „Live At East” és a „Black Unity”, és ezek az „Impulse!” lemezek mérföldkőnek számítanak ma is a jazz történetében. A Miles Davis által kijárat nélküli alagútnak titulált zenében felvillantotta a fényt, a harmóniát. Az ő free zenéje soha nem a „matekos”kortárs klasszikus felé haladt, szuflával teli, az univerzum ősi elemeiből táplálkozó, a jazz legfőbb jellemzőit magánviselő elementáris zene volt.

Farrell Sanders 1940. október 13-án született Little Rock-ban, Arkansas-ban. New Yorkba költözve Sanders gyakran az utcákon élt, a lépcsők alatt húzta meg magát, amíg Sun Ra szállást adott neki és fokozatosan bevonta a zenekari munkába. Arra ösztönözte őt, hogy használja a nagymamájától kapott "Pharoah" nevet, és vásárolt neki egy új, sárga csíkos zöld nadrágot is, amit Sanders gyűlölt, de nem volt más, amit felvehetett volna. Lehet, Coltrane is ebben a nadrágban figyelt fel rá, mikor egy jazz klub előtt játszott némi apró reményében, és hívta be a klubba játszani zenekarával.

Coltrane halála még közeli volt, életének utolsó szakaszában készült, és némi csúszással kiadott lemezei nagyjából ez idő tájt kezdtek ismerté válni nálunk. Hozzáteszem, Amerikában is jóval halála után kezdett kialakulni a manapság is tartó kultusza, és a free zene ott is keveseket érintett meg. A Dália Jazz Klub veteránjainak számító, akkori 40-es, 50-es középkorosztály többsége megrettent Coltrane utolsó korszakától, így az ebből a korszakból táplálkozó Alice Coltrane és Pharoah Sanders jóformán csak a szelíden lázadó fiatal generáció emblematikus idoljaivá válhattak. Mit várhattam olyan döntést hozó pozícióban lévő korifeusoktól, akiknek szakmai hozzáértését, jazz iránti fogékonyságát mi sem bizonyította jobban, mint amikor 1972-ben Rhoda Scott előzenekarának hívták Szabados György együttesét. A farmeres, hosszú hajú generáció igényeit nem értették, és nem is akarták kiszolgálni. Pár évtized múlva, Pharoah Sanders 2002-ben Győrött, a Mediawave Fesztiválon lépett fel először Magyarországon, amelyre sajnos nem tudtam leutazni. A következő koncertjére Joey DeFrancesco orgonistával 2013 novemberében került volna sor a Művészetek Palotájában, de a Hammond királya megbetegedése miatt az egész európai turné elmaradt. Sanders már akkor túl volt a hetvenen, és bár az internet segítségével meggyőződhettem töretlen aktivitásáról, nem sok reményt fűztem a nagy találkozáshoz, amely végül november elsején, csütörtök este nyolckor, a MoM Sportban létrejött.

01.jpg

A Budapesten fellépett kvartettből az 1945-ben született zongorista, William Henderson volt a legismertebb. 1965-től több mint 40 lemezfelvétel őrzi játékát, de a hetvenes évek elején Roy Ayers, Henry Franklin, Harold Land, Bobby Hutcherson, Donald Byrd zenekaraiban tűnt fel igazán, és kezdhettük megjegyezni nevét a hátsó lemezborítókról. A következő évtizedekben főleg Sanders zenekarában találkozhattunk vele. John Hicks váltótársaként olyan lemezeken játszott, mint például a „Heart Is A Melody” (1982), „Shukuru” (1985), „Oh Lord, Let Me Do No Wrong”, „A Prayer Before Dawn” (1987), „Message from Home” (1996) és a „Save Our Children” (1999).

02.jpg

A Cambridge-ben felnőtt bőgős, Oli Hayhurst több mint 60 albumon szerepelt eddig, és az egyik legkeresettebb bőgősként jegyzik az Egyesült Királyságban. Az ezredfordulón diplomázott a Királyi Zeneakadémián. Rendszeresen koncertezik a londoni Ronnie Scott's Jazz Clubban, ahol Kurt Rosenwinkel, Dan Tepfer, Joe Farnsworth zenekarában is bőgőzött. A klasszikus, rock és népzenében is elismert Oli Bob Dylan európai turnéján is részt vett, mielőtt csatlakozott pár éve Sanders kvartettjéhez.

03.jpg

Az 1961-ben New Yorkban született dobos, Gene Calderazzo is jelenleg az Egyesült Királyságban él, ahol a Birmingham Conservatoire és a Royal Academy of Music óraadótanáraként oktatja a fiatalokat. Bár a Calderazzo név a ’65-ben született Joey öccsétől lett híres, a Berkley Zeneművészeti Főiskolán végzett Gene is komoly múltra tekinthet vissza. Dobolt Steve Lacy, Steve Grossman, Eddie Henderson, Mike Gibbs, Sting, James Moody, Phil Woods, Benny Golson, Ulf Wakenius, Gary Husband, Wayne Krantz, Bobby Watson, Eddie Gomez, Evan Parker, Randy Brecker és természetesen testvére, a zongorista Joey Calderazzo formációiban, valamint az NDR Big Bandben és az UMO, Radiohead zenekarokban.

04.jpg

Sanders csak két évet töltött Coltrane zenekarában, és ez több mint négy évtizeddel ezelőtt történt. Azonban ez az időszak mérföldkövet állított a jazz történetében. Sanders a zenét egy hosszú, folyamatos szólónak tekintette, nem éppen rádió barát „Impulse!” lemezein gyakran két szám szerepelt, egy az „A” oldalon, egy a „B-n”, de volt, hogy ezt a kettőt is a mikrobarázdák hordozóképessége választotta csak el. Éppen ezért Sanders véleményem szerinti legjobb korszakát inkább CD formátumban előnyösebb hallgatni, ahol egybehangzóan élvezhetjük műveit, a lemezfordítás kellemetlen művelete nélkül. Természetesen ez az élmény koncerteken is tapasztalható és örömmel jelenthetem, ezt a felemelő érzést most nagyon sokadmagammal sikerült átélnem. Sanders ugyanis szerencsére ezen a koncerten a legjobb korszakából idézett, a teremtőt egyre jobban értő bölcs szűrőjén keresztül. Járása már egy nyolcvanhoz közelítő sok nyarat-telet megélt ember járásához hasonlított, de a zenére olykor berogyasztott térdekkel ritmusra mozgó legenda megmutatta, játékos kedve megmaradt, és a szaxofont továbbra is őserővel fújja. A free hozta technikákat használt a hangszerétől eltérő hangok megszólaltatására, volt, hogy a mikrofonba tolt szaxofonja billentyűivel adta a ritmust, vagy a tölcsér fölé hajolva küldött hangüzeneteket, majd a szaxofon fúvó részét aljától leválasztva szólaltatta meg, sőt egy műanyag ásványvizes palackot is megszólaltatott. Azok a csodálatos rekedtes szólók is felszínre törtek, igaz szelídebben, a megélt évek tapasztalatából indulva. Ehhez a hömpölygő, szférák zenéjeként ható, univerzumból érkező muzsikához kiváló társakat választott. William Henderson a McCoy Tyner iskola követőjeként Lonnie Liston Smith erényeiből is hozzáadott Sanders zenéjéhez, Gene Calderazzo pedig tovább öregbítette az amerikai dobosok jó hírnevét. Nagyon kellemes csalódást okozott Oli Hayhurst, mert általában az amerikai sztárok üzleti megfontolásból hoznak magukkal európai turnéjukra brit bőgőst, ráadásul olyat, akinél nálunk úgymond minden sarkon lehetne jobbat találni. Most nem a nyelvet beszéli, valahogy eljátszik, de nem kell az óceánon átutaztatni elv érvényesült, a vonóval is mesterien bánó Hayhurst méltó tagja volt a kvartettnek.

05.jpg

06.jpg

07.jpg

08.jpg

09.jpg

10.jpg

11.jpg

12.jpg

13.jpg

14.jpg

15.jpg

16.jpg

17.jpg

18.jpg

Manapság sok jó és még annál is jobb, értékes zene születik. Legtöbbje hozzáad valami színt ahhoz, amit úgy hívunk, jazz. Olyan mindent a sarkából kifordító, világot megrengető vagy akár megbotránkoztató mű nemigen születik. Sanders annak a korszaknak egyik utolsó mohikánja, amikor még azok a világrengető művek úgy zúdultak ránk, hogy nem győztük a fejünket kapkodni. Jó érzés, hogy alkot és itt van közöttünk.

19.jpg

Vissza a hírekhez