Makoto Ozone-Szaniszló Richárd Duo – Budapesti Tavaszi Fesztivál 2020 - ELMARAD!

Helyszín: Zeneakadémia – Solti terem. Időpont: 2020. április 5., vasárnap 18.15.

Szaniszló Richárdot a 2001-ben ismertem meg, Cseke Gábor hívta fel a figyelmem az akkor 24 éves orosházi vibrafonosra. 2004. március 23-án vittem a Zeneakadémia Nagytermébe, ahol az aznap este fellépő Gary Burton-Makoto Ozone Duo (BTF 2004) beálló próbája zajlott. Zsigó Kati (Warner Hungary) elintézte, hogy a „soundcheck” után Ricsi „face-to-face” interjút készíthessen példaképével, Gary Burton-nel. (Azt azért zárójelben elmondom, hogy SzR előtte még soha sem csinált ilyent!)

SzR: Először is legyen üdvözölve Magyarországon Mr. Burton. Kik voltak a tanárai és inspirálói, mikor vibrafonozni kezdett?

GB: Amikor vibrafonozni kezdtem nagyon fiatal, mindössze 6 éves voltam. Az első tanárom egy a szülővárosomban élő hölgy volt, aki marimbázott és vibrafonozott. Neve Applend Tucker. Két évig jártam csak hozzá, mert a családom egy másik városba költözött. A következő tanárom egy zongorista volt. Ez már középiskolás koromban történt. Miután bekerültem a főiskolára, már több tanárom és inspirálóm is akadt. Boston-ba, a Berklee-

re mentem, ami talán a legnagyobb zeneiskola egész Amerikában. Ott az egyik tanárom az iskola megalapítója volt, a trombitás Herb Pomeroy. Ő nagyon nagy hatással volt rám. Be kell vallanom, hogy soha sem volt vibrafon tanárom azt az egyet leszámítva, amikor 6 éves voltam.

SzR: A ma esti koncert tisztelgés lesz olyan nagy vibrafonosok előtt, mint Milt Jackson, Lionel Hampton...

GB: Néhány évvel ezelőttig a korai vibrafonosok többsége még élt és játszott. A vibrafon egész történeleme még velünk élt: Lionel Hampton, Red Norvo, Milt Jackson és a többiek. De három évvel ezelőtt meghalt Milt Jackson és Red Norvo, tavalyelőtt pedig Lionel Hampton. Ezt megelőzően, 2001-ben úgy éreztem, itt az idő bemutatni a közönségnek, a nagyok hozzájárulását a hangszer fejlődéséhez. Makoto-val létrehoztam ezt a projektet, amellyel az ő zenéiket adjuk elő. Így ma este is eljátsszuk a lemez néhány dalát.

SzR: Engedje meg, hogy gratuláljak Önnek és Makoto-nak a Grammy-jelölésükért a klasszikus zenei kategóriában. Ráadásul azóta Önt választották a legjobb vibrafonosnak a Down Beat magazin szokásos év végi olvasói szavazó listáján is.

GB: Hát igen! Az mindig jól esik az embernek, ha elismerést kap. Még akkor is, ha már van jó néhány díja. Nagyon jó újabbakat nyerni. De még ezeknél is többet jelentett számunkra ez a Grammy-jelölés a klasszikus zenei kategóriában, mert mint Ön is tudja, mi jazzmuzsikusok vagyunk. Nagy megtiszteltetés volt számunkra ez a jelölés. Annak ellenére, hogy jazzmuzsikusként már agyon vagyunk jelölve. Persze minden alkalommal jól eső érzés fogja el az embert. Annak meg különösen örültünk, hogy a komolyzenei lemezünk is megkapta ezt a jelölést.

SzR: Hogyan ismerkedett meg Makoto Ozone-val?

GB: Makoto 1980-ban jött tanulni az Egyesült Államokba. A Berklee növendéke volt. Akkor találkoztam vele először, amikor az iskolában tanult. Amikor 1983-ban végzett és épp vissza akart térni Japánba, akkor jöttem rá, jó ötlet lenne, ha megkérném, csatlakozzon a zenekaromhoz. Előtte soha sem volt zongorista az együtteseimben. Főleg gitárosokkal és szaxofonosokkal dolgoztam. Így ő lett az első zongorista, akit partneremül fogadtam a zenekaromba. Persze nem véletlenül választottam őt, hisz az iskolában már sokat szerepeltünk együtt. Úgy gondolom, jó választás volt, hisz azóta is együtt játszunk. Több mint húsz éve.

SzR: Ön a Berklee Zeneművészeti Főiskola rektorhelyettese. Hogyan tudja összeegyeztetni a tanítást és a koncert fellépéseket?

GB: Néha elég nehéz egyszerre művelni mindkettőt, de nálam működik a dolog. Nem megyek hosszú turnékra. Csak egy hétre, vagy pár napra. Amerikában többnyire a hétvégéken játszom. Hétfőn így már otthon vagyok és tudom a dolgaimat tenni a Berklee-n. S mivel már 35 éve tanítok ott, szerintem minden rendben volt. Úgy tűnik ezt a két karriert párhuzamosan tudtam csinálni.

SzR: És mik a tervei az idei évre?

GB: 2004-ben két dolog fog velem történni: április második felében megjelenik új CD-m a „Generations” és ennek kapcsán lesz jó néhány koncert. A másik, hogy nyugdíjba megyek a Berklee-ről. Ez az utolsó évem, még kb. öt hetet kell tanítanom és utána teljesen szabad leszek. Majd töröm a fejem egy új projecten. Az is lehet, hogy újra elmerülök a tangó zenében. Hat évvel legutóbbi tangólemezem után úgy érzem, újra tangóznom kell. És természetesen további duó koncertek Makoto-val.

https://www.youtube.com/watch?v=goQlX2iik_4

És 16 évvel a fenti riport után Szaniszló Richárd (1977) Makoto Ozone (1961) japán zongoristával lép színre. Igaz, nem a Nagyteremben, hanem egy emelettel feljebb a Solti teremben.

Tegnap beszéltem telefonon Szaniszlóval, aki kérdésemre elmondta, hogy Rácz Zoltán, a BTF 2020 Ütős napjának főszervezője hívta fel, hogy kellene szólóban vibrafonoznia valami jazzes dolgot. Erre ő megkérdezte, hogy nem lehetne-e, hogy egy japán zongoristával lépjen fel duóban, hisz régi vágya Ozone-val játszani. Amint a példa mutatja, lehetett!

A következő kérdésem az volt: it játszanak majd? Richárd elmesélte, még csak most kezdtek levelezni Ozone-val a repertoárról. Egyébként ez lesz az első közös koncertjük! Egyelőre azt tervezik, hogy lesznek a japán muzsikustól és tőle is kompozíciók. És ha nagy siker lesz, és ráadásokat kell adni, akkor azok közismert standard-ek lesznek.

Ricsi egyébként nagy gyakorlattal rendelkezik a vibrafon-zongora duó játékban, hisz 2001 óta együtt játszik Cseke Gábor zongoristával a Hands of Passion formációban. Nekik CD-jük is jelent meg 2009-ben.

https://www.youtube.com/watch?v=hSlar3aPtUg