KRIZ & Friends feat. Borlai Gergő
A jazz-funk harsonás Csapó Krisztián szóló formációja, a KRIZ augusztus 10-én egy különleges felállással koncertezik az A38 Tetőteraszán.
A jazz-funk harsonás Csapó Krisztián szóló formációja, a KRIZ augusztus 10-én egy különleges felállással koncertezik az A38 Tetőteraszán.
Ezen a napon
Szegedi tudósítónk, Simády Béla küldte az alábbi listákat, ami a DownBeat augusztusi számában fog megjelenni! – A szerk.
Ezen a napon
Ahogy azt a sorozat 0. részében jeleztem, a Zsámbéki Romtemplom melletti füves dombon rendeztük a koncerteket.
Nehezen állt kötélnek: őt ne ünnepeljék! Ez a rövid beszélgetés nem is ünneplés, csak néhány pillanatkép: nagyrészt a múltból, kicsit a jövőből.
Isten éltesse az éppen ma 65 esztendős Dresch Mihályt!
Ezen a napon
Nyaralásból kifolyólag ugyan lemaradok a Black Diamond Big Band pénteki tatabányai koncertjéről, váratlanul mégsem maradtam élő jazz(es zene) nélkül. Történt ugyanis, hogy éppen esti sétára indultunk, amikor a szálloda Tagore sétány felé eső kijáratánál a zongorista Juhász Attilát pillantottam meg, így azonnal meg is kérdeztem egy hölgyet a szálloda személyzetéből, hogy jól sejtem-e, mi következik. Igen, élő zenével lepték meg a szálló vendégeit és a teraszon kívüli járókelőket. Mondhatni, titkos esemény szem- és fültanúi lehettünk, mivel sehol, semmilyen hirdetményt nem láttam az épületben és környékén.
Ezen a napon
A JazzKarc egy hetente jelentkező magazin, mely a Karc FM 105,9 rádión hallható péntekenként, este nyolc órától, majd éjféltől kerül ismétlésre. A 2016 májusában indult műsorfolyam szerkesztő-műsorvezetője jómagam vagyok -tehát Gáspár Károly-, és Maloschik főszerkesztő úrnak köszönhetően 2017 januárja óta, itt a jazzma.hu-n is lehetőségem van ajánlani kedves Olvasóinknak az aktuális adást!
Ezen a napon
Ezen a napon
Íme egy újabb szemezgetés a következő napok jazz újdonságaiból.
A letöltéssel megvásárolható Hi-Res formátum, a vinyl, vagy a CD megjelenési dátuma azonos előadó esetén is eltéréseket mutathat, nem feltétlenül megegyező napra esik.
Hétfőnként jelentkező rovatunkban igyekszünk érdekességeket találni a friss kiadványok között.
A JazzMa.hu 23 éves gyakornoka, Török Bettina a számára legfontosabb bőgősöket bemutató sorozatának hetedik részéhez értünk! – A szerk.
Sokszáz/145.rész
Ezen a napon
Közel négy éve, 2016 októberben indította el –a minden hónap első vasárnapján dedikált CD nyerési lehetőséggel jelentkező- játéksorozatát a Seattle-ből a svájci Friburg-ba költözött Dr. Szabó Csaba! – A szerk.
Ez egy most induló új sorozat (vasárnaponként jelentkezik majd!) 1. része.
Ezen a napon
Ezen a napon