XXIII. Jazz és a Bor fesztiválja, Balatonboglár – 2. nap: Irsai Olivér és a kecskesajt társaságában
Az időjárás kegyetlensége miatt beszorultunk a néhány éve szépen felújított művelődési házba. Nyári este természetesen kellemesebb odakint hallgatni a zenét, így viszont senki nem mulaszthatta el dr. Kiss Attila András (az 1. napi tudósítás második képén a mikrofonnál) jazz kötődésű képeinek kiállítását. A művész festményei hagyományosan a fesztivál részét képezik, viszont minden évben más technikával készült képeket láthatunk. Jazzrajongóknak nem nehéz megfejteni, kit/mit ábrázol az itt látható festmény.
A nézőkkel együtt természetesen a 2. napot támogató borászok is bent foglaltak helyet – Bogláron ők se mellékszereplők, és folyékony termékeik minősége nem marad el a zenéétől.
Természetesen a második napot is Szalai Tücsi vezette fel, az első formáció pedig a Bolyki Tamás Quartet volt: Bolyki Tamás – gitár, Neuschl Armand – zongora, Vörös Zsolt – basszusgitár, Fábry Adonisz – dob. Hozzájuk csatlakozott Parragi Rebeka (ének).
Mint oly gyakran, most is megállapíthattuk, hogy a fiatal magyar jazz-zenész tehetségek forrása kiapadhatatlan. Saját zenét játszanak, saját szövegeket írnak, tudnak bánni a hangszereikkel. Kemény dob alapokon nyugvó, rockos játékkal kezdtek, a gitáros a névadó, de mindenkinek jut megszólalási lehetőség, bőven lehet szólózni, a basszusgitár se csak kísérő hangszer.
Fiatalos lendület, a harsányabb hangzást a harmadik számban lágyítja Parragi Rebeka magyar nyelvű éneke (Bolyki Sára szövegével, Nagymező utca címmel).
A COVID-időszak Bolykiékat is megihlette (Look up) – szép dallamok és dühös futamok, felfokozott érzelmek a zongorán is, dübörgő dobszóló a vége.
Rebeka dala (Akarok én) voice & guitar felállásban. Borbély Misiék az első napon saját szomorú darabbal (Se vonat, se állomás) emlékeztek Babos Gyulára, Bolykiék Babos egyik számát (Sweet Madison) választották.
A szép számú közönség az eddigi hét dal után kitapsolt egy ráadást is, megint gitár és hang duó, ezúttal angolul (Falling in Love + Can’t Nobody). Kicsit popízű, de az énekhang szép.
(A telefonos képek nem mindig. Ezért elnézést kérünk.) Jó volt hallgatni mindannyiukat.
A szervezők profizmusának köszönhetően rövid átszerelési szünet után (még a borivásra se sok időt hagyva) következett a Premecz Mátyás Organ Trio Zádor Tamás gitárossal és Badics Márk dobossal. Majdnem kivétel nélkül saját számokat játszottak, főként Zádor Tamás szerzeményeit. LP is lesz belőlük, a kevésbé vájtfülűek meg majd letölthetik.
Elsöprő hangerejű Hammond hanglavina zúdult ránk, gitárral és dobbal megtámogatva. Nem volt hová menekülni, feltettem a kezem, és megadtam magam. Néha enyhítettek a nyomáson, de a lábdobogtatással akkor se tudtam leállni. „Nahát babám” – tapsol a közönség, de nem erőltetetten, felszólításra, hanem magától, mert úgy érzi, hogy muszáj. Visít a gitár és a nézők/hallgatók is, „bugyborékol” az orgona, éltető ez a lüktetés. Family Blues, Chicken Pressure, énekel a közönség, összeverődnek a tenyerek. Első ráadásként egy klasszikus: Slide Hampton – Frame for the Blues, hogy egy kicsit mindenki nyugodjon le. Aztán van még egy ráadás, a fiúk nem nézik az órájukat, ők is jól szórakoznak, mosolyognak, és nekünk is szép éjszakánk volt.
Várjuk a 3. napot – remélhetőleg a kinti színpadon!
